45.Fejezet

Isabella szemszög

Azt hittem most azonnal meg fog erőszakolni,de nem tette. Csak támaszkodott rajtam és a szemeimbe bámult.És nézett és nézett csak nagyon sokáig.Percek teltek el így.Aztán egyszer csak elengedett,felegyenesedett és megigazította ruháját,majd lenézett rám. Rámmosolygott. Azzal a régi mosolyával. Ekkor tűnt fel,hogy hiába mondta azt hogy semmi sem a régi benne - mégis az. A mosolya, ruhája,mozgása és beszédstílusa. Ezt az életet eldogná magától csak nem tudja.Vagy nem is akarja? Kitudja. Erre a választ igazán szerintem csak a tudatalattia tudja.

A kezét nyújtotta nekem,segített felállni.

-Bocsáss meg. Mégegyszer nem fog előfordulni.-próbált mentegetőzni.

-Semmi gond.-itt tétováztam egy kicsit.-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Milyen érzés volt neked? Élvezted,hogy így beszéltél velem?

-Ööö…igen. Nem hogy jó érzés volt,de van egy olyan kényszerérzetem,hogy hiba volt megállnom a leteperedésednél , mert jól megkellett volna téged büntetnem.-válaszolta izzó szemekkel.Ekkor sarkonfordult és elviharzott.Én meg csak álltam ott mint egy sóbálvány,lesokkolva. Csak nem visszafog térni a régi Anthony?

Ennek tükrében elsiettem a trónterem felé,bizonyára ott találom majd édesapámat. És ott is találtam.

-Apám!

-Igen,kislányom!?

-Anthonyról szeretnék veled beszélni.

-Történt vele valami?-láttam az arcán hogy megilyedt.

-Nem.Jól van.Szerintem csak kicsit össze van zavarodva,mint a ma született bárányka.

-Mi történt?

-Hát 1. Hogy valahogy a hálónkba tévedt.

         2. Elovasta a naplómat,vagyis csak részeket olvasott el.

         3. Rákérdezett kihez mentem hozzá,aztán mikor nem mondtam meg neki,mint akinél eldurrandt valami elkezdett kiabálni és olyan sítlust vett fel mint régen.

-Értelek.Ez azt jelenti,hogy talán visszatérnek az emlékei? – kérdezett rá a lényegre.

-Nem tudom. Talán Carlise tudja erre a választ. Hivasd ide. – Ötleteltem.

-Rendben.

Kisvártatva meg is érkezett Carlise.

-Carlise előfordulhat,hogy Anthony emlékezzen a múltjára? – tértem a lényegre.

-Az orvostudomány állása erről a dologról az, hogy lehetséges.De csakis akkor ha sok időt tölt azokkal a személyekkel,akik egyszer fontosak voltak neki. Talán valami morzsa van? – érdeklődött.

-Igazából csak annyi,hogy a viselkedése kezd visszatérni.

-Az csak a tudatalattija,az nem morzsa. Mivel elég régen történt ez,így esélytelen a dolog szerintem. De ehhez vizsgálatokra lenne szügség,hogy mi változott,mivel nem látunk bele a fejébe.

-Mi lenne ha megnéznénk azt hogy az agyi aktivitása milyen ha Bellábal beszél vagy a közelében van. – ötletelt apám.

-Ez egy jó ötlet. Hozzá is kezdek. Isabella maradj itt és hozom a mérőeszközöket meg megkeresem Anthony-t.

Hát mit ne mondjak nem repestem az örömtől. De ami elkerülhetetlen az elkerülhetetlen. Majd csak lesz valami. Ebből még rossz dolog nem sült ki.

Kb. 20 perc múlva meg is érkezett Carlise minden eszközzel és Anthony-t is hozta magával. Sajnos úgy láttam Anthony sem repes az örömtől. Leülltettek minket egy asztalhoz és az volt a feladatom,hogy a kezemet tegyem az asztalra. Aztán ugyanezt kellett Anthonynak is csinálnia. Miután rák kötötték a ketyerét szimplán csak nézni kellett egymást körülbelül 10-15 percig. Nagyából a felénél járhettunk,mikor történt vmi agyi aktivitás a részemről és Anthony részéről is. Olyan kábának éreztem magam. Mintha valami távozott volna a fejemről. Olyan érzés volt,mikor gyerekként azzal szórakoztam,hogy másokra rávetítsem a pajzsomat. És mikor ezt levizionáltam,rájöttem,hogy a védővarázs amit 200 éve magamköré vontam,most hagyta el a testem. És már tenni sem tudtam ellene semmit.

Éreztem ahogy megrohamozzák a fejemet az emlékek.A rossz emlékek,melyeket mélyen elástam magamban.

Anthony szemszög

Láttam Isabellán hogy valami nincsen rendben. A szemei megváltoztak. Olyan volt mintha egy világ fájdalma borult volna rá.Elkezdett remegni és tekintetét is elfordította.

-Isabella mia baj? – kérdezte rögtön Carlise.

-A fejem…-úgy mondta,mintha kínoznák.Carlise teljesen megvilágosodott. Ő értette miről beszél. Csak én nem. Inkább nem szóltam közbe.Jobbnak láttam.

-Máskor is fordult már elő? – Isabella csak rázta a fejét. – Az nem jó. Ez azt jelenti,hogy a védővarázsod elpárolgott.

-Isabella ezt tudom akkor előbb idehozatom Anthony-t és véget vetek jégcsap szívednek. – örömködött apánk.

-Mi lenne Aro ha most kicsit csöndbemaradnál? Nem látod,hogy szenved? – förmedt rá Carlise Apámra.

Isabella akkor rámpillantott és már szólásra nyitotta volna száját,de mégsem szólalt meg. Csal nézett-nézett és nézett.Nem is,inkább bambult rám. Aztán 3 perc csönd után megszólalt.

-Tönkretette az életem. Apám nem véletlenül használtam ezt a varázslatot. Talán bűn,hogy elakarom azt a férfit felejteni, akit a világon a legjobban szerettem? Juj bocsánat.Mivel elfelejteni esélyem sem volt,így kénytelen voltam elzárni a fejem egy mély zugába. De ezekszerint elég ha megbámul és feltörik. De ha így állunk akkor én is teszek azért hogy ne hagyományos módon emlékezzen azokra a borzalmas emlékekre amitől talán védeni próbáltam. De egye fene ha így akarod. – Felpattant hirtelen a székről elémállt és szájoncsókolt.

A fejem elkezdett kóvályogni.Olyan volt mikor fejbekólintanak és visszatér minden a régi kerékvágásba. Csak hogy az én fejemben érzelmek kavarogtak.Pontosabban egy intenzív érzelem tört fel, amit az átlag emberek egy szóval látnak el – ez volt a SZERELEM.

Közlemény

Sziasztok!

A héten, pontosabban  szerdán délután ZH-t írok és arra készülök. Nem hiszem hogy fogok felrakni frisset addig. Legkorábban majd csak csütörtökön várhattok ,illetve majd a hétvégén. :D

Addig is pusszantás és jó hetet nektek is. :)
Üdv.:Violet ^^

44.fejezet

Anthony szemszög

Azt hittem ennél szebb dolog nem történhet velem. De tévedtem. A pillanat ugyan elmúló volt,de ennél sokkal borzasztóbb dolog történt. FELÉBREDTEM.       Sajnos csak álmodtam. Egyszerűen nem igaz hogy ilyeneket álmodok. De sajnos ez történt. Nem értem miért fantáziálok a saját testvéremről. Szomorú. Pedig annyira igyekszem.Annyira nem érzem ezt az életet. Mintha ez az Anthony akit szeretnének az  már rég meghalt. Én már nem vagyok az aki akkor voltam.

Ahogy az udvaron lézengtem annyira magaménak éreztem a helyet. A testem érezte hogy itthon vagyok,csak az agyam nem. Amint a palota folyosóin lépkedtem csak úgy megrohamoztak az emlékek. Valahogyan de eltévedtem a palota azon szárnyába ahol Isabella lakrésze található. A falokon csupa nagy festményt láttam. Voltak melyeken apám és anyám volt, volt ahol a testvéreimet láthattam. De egy igazán nagy képen megakadt a szemem. Ezen én voltam,Isabella és kettő fürtöshajú kislányka. Annyira ismerősek voltak de aztán mégsem ugrott be. Vajon testvéreim lehetnek kiskorból? De nem hasonlít rám sem meg Isabellára sem. Sőt ha jól megnézem akkor inkább kettőnk keveréke. Várjunk csak? ááá….nem. Mondjuk Isabella meg én sem hasonlítunk. Csak személyiségben, azt mondják.

Mikor már a folyosó felénél jártam. Ott már csak kettőnk volt látható. Illetve szembeütött egy másik furcsaság. Azon egy idegen lány volt egyedül és balerina rihában tetszelgett. Olyan györönyű volt és tisztátalan. Aztán miután jól szemügyre vettem, megfordultam és a szembenlévő falon is egy ugyanolyan gyereket láttam mint a balerinás. Csak ő már egy egészen más öltözetben volt látható. Ami viszont nagyon szemetszúrt az a névtábla volt. Alisha Musen? Mi ? Pillanatnyi összezavarodásom oka a vezetéknév volt. De eszembejutott hogy a saját testvéremet is Musennek hívják. Így továbbmentem és a folyosó végén egy ajtót találtam. Gondoltam mi baj lesz abból ha bekukucskálok. Hát azthiszem megbántam. Egy hálószobába voltam. Ami rögtön szembeszúrt az a rengeteg foto volt a polcon. Az összes fotón én és Isabella volt. Boldogabbnál boldogabb formában. És ekkor eszembejutott,hogy anno Carlisenak mit tettem fel kérdésnek.Hogy miért csókoltak meg az egyik foton a testvéremet. Kezdtek összerakódni a fejemben a dolgok. Mi van ha nem is csók akart lenni csak annak sikerült? Mi van ha tényleg csak túlságosan is jóba voltam Isabellával? És tényleg szerettük egymást,mint testvérek? Hát azt hiszem ezt csakis tőle vagy nem is tudom kitől tudom majd meg.

Ahogy körbenéztem a szobában arra jöttem rá, hogy ez nyilvánvalóan Isabella szobája. Mi lenne ha kicsit jobban néznék körül?Hátha találok valami erre utaló nyomot. Így az íróasztal felé vettem az irányt. Amint kinyitottam a legfelső fiókot, azonnal észrevettem egy könyvet. Megfogtam és kinyitottam. Ekkor észleltem hogy ez a naplója. Na akkor csak lapozgassunk bele egy kicsit.

„ 1920.ápr.15.

Kedves Naplóm!

Én nem is tudom hogy élhetnék nélküle. Nem tudok. Inkább meghalok,mitsem éljek nélküle. óóó…Anthony miért? Miért hagytál el engem és a családom?

1500.jan.06.

Kedves Naplóm!

Ezt nem hiszem el. Miért ilyen? Anthonyt a sírba küldöm,vagy ő küld engem? Egyszerűen még hatni sem tudok rá. Mert ő a király azt hiszi bármit megtehet? Hát azt csak hiszi. Majd én elmagyarázom neki a dörgést. De mivan ha bánt? Ő képes rá,csakhogy neki legyen igaza. De ezt nem hagyhatom. Nem érdekel ha többet nem állok elé akkor sem hagyom.

1077. dec. 05.

Kedves Naplóm!

Boldognak kéne lennem. De nem vagyok az. Talán azért mert ahhoz mentem hozzá akit szeretek ugyan,de mégis szomorúságot okoz. Apám akarata ugyan beteljesült csak magam sem vagyok még mindig biztos magamban. Pedig olyan gyönyörű esküvőm volt.”

Ekkor eldobtam a könyvet,sarkon fordultam és kiviharoztam a szobából. Amint kirohantam fel is löktem Isabellát.

• Te mit kerestél a szobámban? – tette fel nekem a kérdését a földről.

Isabella szemszöge

Hát ez hihetetlen. Most már a szobámban kutakodik? Remélem a naplóm nem került a kezébe. Vagyis csak reménykedek.

• Hát ööö…izé csak eltévedtem. – kaptam a velős választ.
• Igen eltévedél? – kérdeztem vissza cinikusan. Közben segített felkelni de ez mitsem segített a dühömön. Azonnal be is viharoztam az írósztalomhoz ami előtt láttam a naplón,amint a földön hever. – Hát ez? – néztem rá kérdőn.
• Hát az úgy volt… hogy kiváncsi voltam,hogy mit írtál rólam a múltban.
• És sikerült megtudnod bármit? – kérdeztem vissza.
• Persze…-itt egy kis szüntet tartott. Mintha else akarta volna hinni azt amit olvasott.Kezdtem megilyedni.
• Azt hogy férjhez mentél. – egy kő esett le a szívemről. – Kihez mentél?
• Nem akarod tudni az biztos.
• De akarom, MOST.
• Hogy beszélsz? Velem nem beszélhetsz így. Lehet hogy a kurváiddal beszélsz így de velem nem.
• Bocsáss meg,kérlek.De akkor is tudni szeretném.
• De miért?
• Mert az éjjel azt álmodtam hogy belég voltam szerelmes. És nyugodtabb lennék ha tudnám ki az.
• De nem mondom meg,hogy ki az mert semmi közöd nincs hozzá.-közöltem vele,de ekkor egy gonosz csillanás csillant meg szemében.
• Ahha.Oké. De hogy van akkor az hogy nem is tudsz nélkülem élni? Már kezdem érteni miért is nem engedsz magadhoz közel. Csak nem szerelmes voltál belém? Csak én fostam a fejedre? Hát sajnálom hugi de nem vagy az esetem. Nem szeretem a makacs csajokat. Ugyhogy…bár ha jobban belegondolok egy kósza numerára jó leszel. Abból még baj nem volt. – Ekkor megragadt és az ágyranyomott. Rá sem lehetett ismerni. Akkor volt utoljára ilyen mikor teljesen ép volt.Akkor mikor még tudta hogy merre tart és kivel.

43.Fejezet

Először is tisztázzuk hogy isabella a vámpír isabella, a bella meg a halandó. ugyan arról az emberről beszélünk csak mégsem. Amikor Anthony bteg lett ugye Carlise-hez került. oda Forksba nem Isabella ment hanem az ikertestvére Isabellának és Anthony a halandó bellára gondol. Az isabella meg a mostani vámpír isabelláról van szó.

Isabella szemszög

Először megilyedtem,hogy valami rosszat akar kérdezni de nem azt tette.

• Kérdezhetek valamit?
• Persze,de csak keretek között.
• Tudod, követtelek Apánkhoz és hallgatóztam. – na ekkor megállt bennem az ütő. Hallodt mindent? vagy nem?
• Igen? – kérdeztem tőle és ránéztem.
• Nem hallodtam pont a lényeget. Elmondod? – próbált kérlelő szemekkel rámnézni,bár engem az ilyen szemek nem hatnak meg. Már nem.
• Tudod te is hogy nem tehetem. Apánk csak nem akarja hogy megint megsérüljünk.Anno mikor történt a balesetünk akkor az egész történetet én sinylettem meg és nem te. De ha feltépjük az egészet akkor azt most te is megfogod szenvedni.És pont azért fogod mert nem emlékszel. Nem mondhatunk el neked mindent mert magadnak kell rájönnöd. Sajnos sok esély nincs hogy emlékezz,így nem tehetünk kárt a kicsi bucidban.-fejeztem be monológomat.
• Értelek. De ha foszlányt sem adtok akkor min induljak el? Csak annyit tudok,hogy egyszer szerettem valakit. És ennyi? Ennyi támpontot adtok csak?
• Anthony. Ha többet mondok akkor rájössz hogy ki az és csak megkönnyítem ezzel a dolgodat. Talán azzal tudok még segíteni,hogy nézz magadba. De ezt azthiszem mondtam már neked. Nézz a szívedbe és próbáld azt követni. A szíved tudja ki után kell dobognia és hidd el megtalálod azt akit keresel.
• Jol van. Elhiszem neked. De ha kövessem a szívem….egy olyan szívet akar szeretni ami már nincs.
• Itt konkrétan Bellára gondolsz?
• Igen.
• De mi van ha nem őt szeretted előszőr? Mi van ha itt él akit keresel? – tettem fel neki a mindent eldöntő kérdést. Itt maga elé meredt és úgy körülbelül hazáig meg sem szólalt. Mikor már a palotában voltunk akkor szólalt meg újra.
• Isabella, tudom hülyén fog hangzani…-itt rámnézett,megálltunk a sötét folyosón és már tudtam kifogja mondani,láttam a csillogást a szemében. – Én szerettelek téged? – itt megállt a lélegzetem.
• Mint testvért isgen. – muszály volt hazudnom neki,nem tudhatja meg az igazságot, Így nem.
• Hát jó. Jó éjszakát. – ezzel sarkon fordult és elment. Én is elindultam ekkor a szobám irányába.
• Anthony? – ekkor visszafordult. – Biztosra veszem,hogy az segít,hogyha elkezded azt az életstílust folytatni mint anno. – Ezzel a mondattal otthagytam és tényleg nyugovóra tértem aznapra.

Anthony szemszöge

Már hetek teltek el az a bizonyos este óta. Akkor biztosra vettem hogy ő volt a nagy szerelmem. Ahogy nézett. De ezek szerint nem. Lehet megkéne fogadnom a tanácsát.

1 hónappal később

Hát úgy tettem.Megfogadtam de semmi. Ez nem én vagyok úgy érzem,de kifelyezetten élvezem. Az baj mondjuk szerintem hogy nem csak az életstílust kéne felvennem,hanem azt a fajta felfogást is. Azóta sajnos nem bezséltem vele még. Lehet megkéne keresnem tanácsért,vagy körbekérdezgetek mit csinálok vajon rosszul. Ja ez jobb megoldás.Így is teszek.

Sétálás közben összefutottam az egyik szolgálóval. Leis szólítottam.

• Mondja hölgyem feltehetek Önnek egy kérdést?-állt megszeppenve a szobalány.
• i…igen,mondja csak felség.
• Elmondaná,de tényleg őszintén milyen voltam személyiségre,hogy olyan lehessek?
• Biztos benne? Nem fog bántani?
• Nem.Nem fogom.Erről biztosítom.
• Tudja, olyan sármos és jóképű volt. Éreztette egész lényével felsőbbrendűségét és egyáltalán nem volt gátlásos. Ezzel ellentétben kedves szíve válaszottja törékeny volt. Olyanok voltak,mint 2 tök,de mégsem.
• Hogy érti hogy 2 tök?
• Hát hogy teljesen egymás ellentétei voltak,de mégsem. Személyiségileg nem egyeztek. Egyetlen egy dologban egyeztek,hogy szerették egymást. Bár a kisasszony sosem vallodta be. Vagyis nagyon sokáig nem is vallodta, sőt tagadta. Maga környékezte de nem adta meg magát. Én úgy tudom hogy körülbelül 2 évbe került mire betörte fizikailag,de nyilvánosan kellett 40 év. Tudja a hölgy az el volt jegyezve és nagyon ragaszkodott Alac herceghez. – ekkor ugrott be.
• Köszönöm szépen az információkat. Sokat segített ezzel. Akkor nem is zavarom további jó munkát. – ezzel el is indultam apámhoz. Amint odaértem,szó szerint betörtem hozzá.
• Kisfiam? Mit óhajtasz?
• Az igazságot. Most hallodtam a szolgálótól,hogy Isabella  volt a szívem választottja?-láttam apámon hogy elfehéredik és hebeg-habog.
• Fiam! Tudod Isabella csak közelt állt hozzád nagyon és ezt a szolgálók sokszor félreértik.Ne hidd el nekik.-fejezte be mondanivalóját.
• Igen? akkor tudod mit inkább meggyőződnék róla személyesen.Hivasd ide.
• 
  

  • Nem tehetem. – ekkor eldurrant valami.
  • DE MEGTEHETED.VAGY HÍVJAM IDE ÉN?TUDTOMMAL ÉN VAGYOK A KIRÁLY. AKKOR MEGKERESEM ÉN. – Ezt már kiabálva mondtam. Apám erre megenyhült és hívatta.Mikor Isabella megérkezett megkértem apámat hogy menjen ki addig.
  • Szia Isabella!
  • Szia Anthony.
  • Mond csak …
  • Mi az Anthony? – ekkor fellépett az emelvényre és elpöffeszkedett a trónomon.Én ekkor kicsit furán néztem rá. – Mi az? Ha nem tetszik akkor gyere és vedd el. Vedd el mint minden másom. – anyám,ez aztán nem kertel. Rájött hogy tudom amit tudok?
  • Mi?
  • Tudod te miről van szó. Már ahogy emlékszem szeretted csinálni itt.Főleg VELEM.Vagy tévedek? – ekkor nem tudom mi történt velem,de villámgyorsan ott teremtem és azon kaptam magam,hogy már a szám az ő száján van és viszonozza a csókom. Ekkor mintha kicseréltek volna csak úgy peregni kezdtem a szemem előtt az emlékek.
    Az első légyottunk,az esküvőnk,az első gyermekem születése, az első találkozásunk, a szomorú emlékek és az utolsó veszekedésünk is.

  
  

  
  

  
  

42.Fejezet

Edward szemszög

Már hetek óta itt vagyok,de semmit nem tudtam meg a testvéremről és rólam. Vagyis a kapcsolatunkról,mert eléggé nagy titokban tartják. Már gondoltam arra,hogy lehet,hogy valami rondát csináltunk,vagy összevesztünk? Elképzelni sem tudom mi történhetett.Elmentem még a könyvtárba hátha találok valamit,de semmi. Mintha azt ,hogy mit csináltam az elmúlt ezer évben – mintha kitörölték volna vagy sem jegyezték volna. Ezt viszont kizártnak tartottam. Eléggé elkeserítő a helyzetem.

Isabella szemszöge

Ahogy elnéztem Anthony nem jutott semmire kettőnkkel kapcsolatban.Addig jó míg nem tudja az igazságot. Eléggé kiborulna,plussz elmenne és őrültnek nézne mindenkit. A betegségére nézve sem lenne jó ez. Kicsi esélyt látnak arra,hogy valaha meg fog gyógyulni,de igazság szerint nem is akarom. Jobb az életem nélküle. Vagyis inkább nyugodtabb. Érdekes ,hogy mennyire nem akarok őt. Pedig régen meg is haltam volna érte annyira szerettem. Néha vágyom az érzésre de hamar elszoktam nyomni ezt magamban. Nem is tudom. Mikor akkor a szemembe nézett, éreztem hogy fellobban benne a régi láng.Bár csak dejavu érzése volt.

Na de elég az eszmefuttatásból,mert dolgom is van. Elindultam az udvar felé mert sétálni volt kedvem. Útban a kijárat felé össze találkoztam Anthonyval.Régen mindig elkapott egyfajta félelem,hogy mit fog csinálni,most viszont csak kellemetlen volt. Nemis inkább furcsa érzés,olyan várakozó,hogy mi fog történni.

Úgy körülbelül 3-4 méterre álhattunk meg egymástól.Csak álltunk és néztük egymást. Meretten bámultunk a másikat. Érdekes,hogy mondták neki ,hogy ne nézzen a szemebe,mégsem bírja ki ,hogy ne tekintse meg. Ekkor úgy láttam elindul,de a  méter távot kettőre csökkentette.

-Szia!-köszöntött.

-Szia.-válaszoltam.

-Hova mész?-kérdezett.

-Ki az udvarra.Te merre tartasz?

-Nem tudom,csak bolyongok. Tudod Isabella nem érzem,hogy mi az értelme az életemnek.Vagyis inkább azt mondanám,hogy nem találom a helyem.

-Tudod Anthony egyszer nekem valaki azt mondta,hogy amíg nem találom magam,addig mást se próbáljak megkeresni.-adtam neki a tanácsot.Erre kissé kikerekedtek a szemei.És folytattam. – Tudok róla,hogy rólunk kutakodsz.És megnyugtatlak,hogy nem fogsz találni semmit,mert nem jó helyen keresgélsz. Tudod sok szolgáló van aki születésed óta ismer és mondjuk ha kettőnk kapcsolata érdekel milyen volt akkor mért nem engem kérdezel?-tettem fel neki a mindent eldöntő kérdést.

-Milyen volt a kapcsolatunk?-tért a lényegre.

-Hát viharos.-láttam a tekintetén,hogy nem érti teljesen.- nem volt mindig napos.Hol ilyenek voltunk hol olyanok. Tudod Anthony azt mondták rólad meg rólam is ,hogy kivételesek vagyunk. Akkoriban mikor te születtél én már idős voltam. Apám férjhez akart adni,de nem egy olyasvalakihez,mint Alec. Sajnos hiába a testvére nem éppen őt képzelte el a férjemnek. Egyáltalán nem támogadta a vele lévő kapcsoaltom. Közel több mint 1000 évig voltam vele,de soha nem vette el azt amim volt. Ezért nagyon becsültem. Pont ebbe a zűrzavaros helyzetbe születtél bele. Akkoriban apánk nagyon megörült hogy fiai születtek.Engem elküldött iskolába,innen jó messze és sokáig nem voltam itthon. Ezért olt viharos a kapcsolatunk. Nem láttam ahogy felnősz,mert nem voltam itt. Mikor hazaértem már egy kész férfi állt velem szembe aki elveszi a lányoktól azt amilyünk van. Gonosz voltál,sötét,kapzsi és önző. Nem volt egyáltalán jó a kapcsolatunk. De ez már tényleg nagyon régen volt.- rámosolyogtam, de ő ezt nem viszonozta.

- Akkor mire mondtad a napos oldalt? Volt jó is benne? – kérdezett rá a lényegre.

-Igen az is volt.Akkor láttam pillanatokat,világos pillanatokat a szemedben,mikor szerelmes lettél. Az első és utolsó szerelmed volt ugyan,de máskor már nem láttam. Volt benned jó. De nagyrészben sötét vagy. Sajnos ezekkel a kirohanásaiddal is,mint mikor kiabáltál – ez annak tükre,hogy alapjáraton nem vagy ilyen csak elnyomod. – fejeztem be.

- Kibe voltam szerelmes? Él még?

- Azt nem mondhatom meg. Erre magadtól kell rájönnöd.-ekkor közelebb lépett. Éreztem ahogy az arcomra fújja a levegőt. Túl közel volt már.Egymás szemébe néztünk mélyen.Óriásit nyeltem. Nem.Nem változott. A kémia nem. Ezt nem ölhetem ki. Valahogy egyszerűen nem tudtam elállni előle. Mintha gyökeret vert volna a lábam. A szemembe nézett és beszélni kezdett.

-Tudnom kell. – ekkor lépteket hallodtam és már tudtam ki is a gazdája.

- Isabella apád hivat.Azonnal. – üzente Alen. Ebben a percben elléptem előle és örültem ,hogy megszabadultam tőle. Szinte megrészegültem az illatától. Az a szerencsém,hogy csak testi vonzalmam van iránta.

Edward szemszög

Ahogy elé léptem láttam a szemein,hogy ismerős érzéssel találkozik újra megint. Igazából nem kellett volna ezen meglepődnöm mert mindenki azt mondta hogy közel álltunk egymáshoz. Bár nekem a monológja után úgy tűnt ,hogy inkább azt sajnálja,hogy nem volt jó testvérem. De mikor istenem megéreztem illatát az egész testem beleremegett. Esküszöm mikor mondta ,hogy első szerelem – azt hittem,vagyis csak megfordult a fejemben hogy talán ő volt az első szerelmem. Bár ezt azonnal elvetettem mert ez lehetetlen. Mondjuk nagyon nem akart választ adni a kérdésemre,hogy ki volt a szerelmem. Bár lehet hogy itt Bellára gondolt. Na ezt nem kellett volna felhoznom. Elszorult a szívem. Bár halltam volna vele. Még az is jobb mint ez.

Vajon mit mondhat apám neki? Ting-ting….

Van egy ötletem. Hallgassuk ki őket. Gyorsan a terem elé osontam. Nem őrizte szerencsémre senki sem az ajtót így nyugodtan tudtam hallgatózni.

-Kislányom. Ugye nem mondtad el neki.

-Dehogy apám. Nem tudhatja meg kibe volt szerelmes előszőr.Kiborulna és elmenne.Bár még mindig olyan mint régen.

-Ezt hogy érted? Közelített hozzád?

-Igen. Már túl közel volt.Megint.

-Isabella,tudod hogy nem engedheted magadhoz közel,mert csak felszakadnak a sebek,melyeket már 200 éve őrzöl.

-Tudom. De mit tegyek? Arra kicsit furán nézne ,hogyha csak úgy eltolom.Láttam a szemein a szikrát és tuti hogy megérezte a szikrát ő is bennem.Ha nem jön Alen akkor isten tudja mi történhetett volna.

-Ne engedj a csábításnak és kész.

-Nem engedek.Nem mintha régen kellett volna neki ehhez a csábítás rész. – mi? csábítás? Miért csábítanám el a nővérem? Nem értem.

-Kislányom.Mindenesetre nem tudhatja meg hogy …. – lépteket hallodtam és gyors elbújtam.Mikor már nem hallodtam előbújtam és vissza mentem az ajtóhoz.

-Apám.Most már megyek mert van dolgom is.

-Rendben Isabella. Anthonyt meg kerüld messziről. Nem tudhat semmit meg. Ha kérdez téged,válaszolj ködösen.Köszönöm.Most elmehetsz. – ekkor megint lépteket hallodtam de most bentről.Úgy érzékeltem Bella éppen kijön. Megint elbújtam.Annyit láttam már csak hogy Bella megáll az ajtó előtt körbenéz, előveszi a telefonját és tárcsáz.

- Szia,Kellan! Akarsz vele találkozni?...Ahha.Akkor megkeresem és megmondom neki hova menjen…Rendben. Akkor ott. Sya.

Letette a telefont és elindult az emeletre.Majd pár másodperc múlva már nem is láttam. Ez érdekes. Kit kereshet?

Isabella szemszöge

Merre lehet? Hova ment? Csak meg lesz? A délután folyamán meg is találtam.Nagy nehezen. Közöltem vele hova és mikorra kéne mennie Anthonynak.Reméljük oda is talál.Ha nem Kellan úgy is hív.

Estefelé volt mikor hívott Kellan. Arra kért,hogy menjek el a bárba ahol találkoztak.Egy olyan fél óra múlva oda is értem.

Szia Kellan.Mi a téma?

Szia.ÁÁÁ….semmi. Épp a mosdóban van. Te nagyon más. Olyan unalmasnak és megsavanyodottnak mondanám.Egész este a halandó Belláról beszélt. Bezzeg annó csak téged mondott.

Elég lesz. – állítottam le. – Addig jó míg nem én vagyok a téma. Bár ha így folytatom…

Ezt hogy érted?-nézett rám kikerekedett szemekkel. Elkezdtem neki mesélni mi történt ma, közben kértem ki italt. Már egy órája beszélgettünk mire kezdett gyanússá válni hogy nem kerül elő Anthony. Elküldtem Kellant a mosdóba és Anthony-val jött.

Veled mi történt?-kérdeztem azonnal ,hogy odaért.

-Semmi csak nem éreztem jól magam.-Látom megtapasztaltad,milyen embernek és vámpírnak lenni egyszerre. Majd hozzászoksz és már nem leszel rosszul. Az este további részét hasonló kedvvel töltöttük,most már Anthony társaságában. Ami hazafelé történt azt viszont nem felejtem el soha.

Beszálltunk az autómba,természetesen én vezettem.Mikor elindultunk felémnézett és szólásra nyitotta a száját.

41.Fejezet

Edward szemszög

Mikor rám nézett ,megfagyott a levegő. Úgy éreztem mintha a halállal találkoztam volna. Amint felfogta ki vagyok eltűnt az arcáról a mosoly. A kínos helyzetet Carlise mentette meg.

-És veled mi újság? – kérdezi.

-Semmi különös. Élem a kis életem,tudod a szokásos – tárgyalások,rossz és jó döntések, a sok papírmunka. – Marie válaszolta kissé fáradtan. Bár eléggé érdekes volt,mert 1. nem ilyennek képzeltem el a stílusát.

-Áááá…értelek. A többiek elvannak?

-Kikre gondolsz pontosan? – kérdezett vissza,azzal az ellenálhatatlan hangjával.Bár tény való,a hideg is kirázott tőle

-Hát a régi társaságra.

-Jah. Mostanság,ebben az elmúlt 200 évben nem volt időm velük foglalkozni. Tudod az öcsém helyett én irányítom az országot. – válaszolt eléggé gőgösen.

-Teljességgel megértem. Vannak kötelezettségeid.

Ekkor gondolt egyett és fellépett a pódiumra. Arohoz hajolt és valamit suttogott a fülébe. Kissé cinikusnak éreztem a helyzetem,de inkább nem szólaltam meg,csak figyeltem az eseményeket. Bár tény,hogy mióta belépett a terembe az igen tetszetős fenekéről nem tudtam levenni a szemem. Ahogy sétálgatott ide oda,szinte olyan érzésem volt,mintha…dejavum volt.

És hirtelen beugrott egy kép.

„ Hallom a magassarkú cipő kopogását a folyosón csattogni. Érzek egy igen ismerős illatot. Én a folyosón állok. És akkor betipeg. Ugyan az a kollekció ami Marien van ma,csak ez zöld és fekete volt. Zöld szoknya,fekete fűző,zöld cipő, a haja enyhén göndör,félig felkötve,a coffjában egy zöld masnival. Megállt előttem és rámnézett. Elkezdett beszélni hozzám.

-Hallod,te nem fogod elhinni ,hogy mi történt velem.-kezdett vele.És válaszoltam neki.

-Nem fogom cicus. De jelenleg jobban izgat,mi történhet 4 falközött.

-Jézus Anthony!-rázta fejét.Rám mosolygott és az arcomra nyomott egy puszit. – Majd elmesélem,de most rohanok Alec-hez. – abban a pillantaban elindult.

-Oké. Szavad ne feledd.-megállt felémfordult és ….”

Megmondtam neki apám,hogy szálljon le róla ,de nem tudom meggyőzni. – rántott vissza a mondat vége a valóságba. És sajnos soha nem tudom meg mi lett az emlék vége. Eléggé zavaros arcot vághattam, mert Marie abba hagyta a szöveget és rám meredt. Ekkor megpillanthattam az egész arcát. És sajnos megtettem azt amit nem szabadott volna. A szemébe néztem. Érdekes. Nem fordult el kb 1 percig egymás szemébe néztünk.Sajnos apám kérdezett és megzavarta a szempárbajunkat.

-Mi történt fiam! – kérdezett Aro.De mielőtt válaszolhattam volna,nővérem válaszolt.

-Úgy látom Anthonynak volt egy emlékfoszlánya abból ,hogy stírölte a lábam. Nem baj,legalább tudjuk ,hogy izgató hatással vagyok rá még mindig 200 év múltán is. – ezen jót mosolyogtam. – Szerintem a legegyszerűbb ha felvilágosítjuk a helyzetekről apránként. – Ekkor felém indult el. Mikor elém ért,megállt és a kezét emelte felém. – Szia Isabella Marie Swan Mrs. Musen Volturi vagyok. Bár csak hívj Bellának ,mert nem szeretem ha a felség nevemen hívnak. Bár hozzáteszem te soha nem hívtál Bellának. Utáltad.Ez egy benfentes infó. – ebben a percben fogta meg a kezem.Hát én köpni-nyelni sem tudtam.Miért érzem azt ,hogy vele nem stimmel valami? Ekkor elmosolyodott Bella. Nem értem.

Bella szemszög

Ez csodás.Nem érti hogy miért mosolygok.Ha tudná….Azt hiszem kiakadna.Szegény srác nem ért semmit. De nem világosíthatom fel teljesen mert kissé kiakadna és szerintem nem kicsit akadna ki. Nem tudhatja meg hogy a testvéri viszonynál is szorosabb kapcsolatban voltam vele. Régen nagyon szerettem mikor zavarodottan nézett rám,de most már nem. Kicsit sem. Egyenesen taszított. Anno mikor egy varázslat segítségével elnyomtam magamban az érzelmeimet,hogy élhetőbb életet élhessek nélküle jó ötletnek bizonyult. Most ahogyan végignéztem rajta,megsajnáltam. De nem őt csak a helyzetet. Valahogy most még jobbnak tartottam az akkori ötletem. Nem akarom újra átélni azt a borzalmat amit akkor. Érdekes nem? Már csak ha Anthony-ra gondolok és a rég elmúlt szerelmünkre,csakis a közöny érzése fut át a testemen. Már a gyerekeinkben sem látom őt. Ha Carlise nem hozta volna haza ,lehet ,hogy a feledés homályába borult volna az emléke. Eszmefuttatásomat apám zavarta félbe.

-Bella mit bámulsz Anthony-n?

-Semmi érdemlegeset.Csak megállapítottam,hogy vesztett a bályából. Valahogy vonzóbb volt akkor mikor a puszta gondolatával képes volt gyerek életének végetvetni. – ezen a kijelentésen jót kacagtam magamban. Most kiváncsi vagyok a reakcójára. Szerencsémre nem váratott sokáig.

-Gyermek halál? Miről beszélsz? – kérdezett rá Anthony.

-Arról drága öcsém,hogy régen nem hogy gonosz, egyenesen kegyetlen gyilkos is voltál. Bár ez később sem változott meg. Te édes öcsém olyan ember voltál akitől még én is félek. Viszont ez igen elismerésre méltó képesség,mivel állítólag nálam gonoszabb,kegyetlenebb lény még nem született a földön. De ha jobban belegondolok akkor sem.Te idővel megpuhultál,míg én nem. Ha így vesszük akkor viszont keményebb lettél,mert a nőkkel kegyetlenebb voltál utána,mint a gyerekekkel. Így egy igazi talány vagy, bár ahogy elnézlek teljesen elhagytad magad. – ekkor apám felé néztem kérdőn.

- Igen fiam. Szégyen hova süllyedtél.-kezdte el Aro.

- Kikérem magamnak. Olyan életet élek amilyet akarok és azzal akit akarok. Kurvára nem kértem senkit arra,hogy hozzon ide vissza. Lehet ,hogy nektek ez a tökéletes élet,de nekem nem. Számomra nem megváltás az öröklét… - teljesen kikeltem magamból. És észre sem vettem.

- Úgy gondolom,hogy eleget hallottam. Kísérjétek fel a szobájába és majd ott ledereng neki,hogy hova született,mi a kötelessége és kihez tartozik. – legyintett apám és el is vezették Anthony-t. Én is távoztam a saját lakrészembe és próbáltam nem gondolni a testvérem szavaira.

Anthony szemszög

Bezártak. El sem hiszem,hogy állítólag otthon bezárva tartanak. Mivel a szökés gondolatát el kellett vetnem mert úgyis észre veszik,kicsit szétnéztem a szobámban. Azonnal észrevettem az ágyammal szembe lévő szekrényen pihenő képeket a keretekben. Volt amelyiken nagyon sokat voltunk és ahogy elnéztem szülinapi buli vot. Volt amelyiken egyedül és találkoztam olyannal amelyiken testvéreimmel voltam. De közvetlen utána észrevettem valami nem minden napit. Ezen a fotón én voltam és Bella. Karöltve.Boldogan. Ez lehetetlen. Testvéremmel karöltve? Ezen a képen épp puszit nyomott az arcomra. De ahogy bámultam és ámultam rajta,a kép megmozdult. Mozgókép volt. Amint az arcomra nyomta a puszit én elkaptam, átfordítottam elém és egy gyors csókot nyomtam a szájára. MI?????? Csókot? Miért? Minek? Hirtelen kopogást hallodtam.De válaszra sem várt és be is nyitott. Carlise volt.

-Tudom Edward most mérges vagy és biztosr….-szavába vágtam és válaszokra kényszerítettem.

-Mi ez? – mutattam a képre.

-Hát te meg a nővéred. Mondtam hogy jóban voltatok.-erre az arcába nyomtam a képet,hogy ő is győződjön meg arról ,hogy csókolózok a képen.

-Nem. Ez nem normális. Az igazat.Az igazat akarom.

-Edward nyugodj meg,mert eldurran a fejed és abból semmi jó nem sül ki. – nyugtatott Carlise.

-Nem akarok lenyugodni. Miért csókolózok a testvéremmel?

-Hát fiam,tudod ezt nem tőlem kéne hallanod,hanem attól aki kapta. Bár ezt szerintem sosem tudod meg. Én csak annyit tudo tanácsolni neked,hogy nézz mélyen a szívedbe,mert ott fogod megtalálni rá a választ.

-De nem emlékszem.

-Viszont ha elmondom attól nem fogsz meggyógyulni,csak még jobban össze leszel zavarva. – magyarázta.

Elment ekkor én meg egyedül maradtam a kérdéseimmel. Tök jó! Most ezzel mit kezdjek? Leülletem az ágyra és vártam az ihletet. Hátha jön,de semmi. Csak bámultam a képeket a szekrényen és vártam a csodát, ami lehet,hogy sosem jön el.