42.Fejezet

Edward szemszög

Már hetek óta itt vagyok,de semmit nem tudtam meg a testvéremről és rólam. Vagyis a kapcsolatunkról,mert eléggé nagy titokban tartják. Már gondoltam arra,hogy lehet,hogy valami rondát csináltunk,vagy összevesztünk? Elképzelni sem tudom mi történhetett.Elmentem még a könyvtárba hátha találok valamit,de semmi. Mintha azt ,hogy mit csináltam az elmúlt ezer évben – mintha kitörölték volna vagy sem jegyezték volna. Ezt viszont kizártnak tartottam. Eléggé elkeserítő a helyzetem.

Isabella szemszöge

Ahogy elnéztem Anthony nem jutott semmire kettőnkkel kapcsolatban.Addig jó míg nem tudja az igazságot. Eléggé kiborulna,plussz elmenne és őrültnek nézne mindenkit. A betegségére nézve sem lenne jó ez. Kicsi esélyt látnak arra,hogy valaha meg fog gyógyulni,de igazság szerint nem is akarom. Jobb az életem nélküle. Vagyis inkább nyugodtabb. Érdekes ,hogy mennyire nem akarok őt. Pedig régen meg is haltam volna érte annyira szerettem. Néha vágyom az érzésre de hamar elszoktam nyomni ezt magamban. Nem is tudom. Mikor akkor a szemembe nézett, éreztem hogy fellobban benne a régi láng.Bár csak dejavu érzése volt.

Na de elég az eszmefuttatásból,mert dolgom is van. Elindultam az udvar felé mert sétálni volt kedvem. Útban a kijárat felé össze találkoztam Anthonyval.Régen mindig elkapott egyfajta félelem,hogy mit fog csinálni,most viszont csak kellemetlen volt. Nemis inkább furcsa érzés,olyan várakozó,hogy mi fog történni.

Úgy körülbelül 3-4 méterre álhattunk meg egymástól.Csak álltunk és néztük egymást. Meretten bámultunk a másikat. Érdekes,hogy mondták neki ,hogy ne nézzen a szemebe,mégsem bírja ki ,hogy ne tekintse meg. Ekkor úgy láttam elindul,de a  méter távot kettőre csökkentette.

-Szia!-köszöntött.

-Szia.-válaszoltam.

-Hova mész?-kérdezett.

-Ki az udvarra.Te merre tartasz?

-Nem tudom,csak bolyongok. Tudod Isabella nem érzem,hogy mi az értelme az életemnek.Vagyis inkább azt mondanám,hogy nem találom a helyem.

-Tudod Anthony egyszer nekem valaki azt mondta,hogy amíg nem találom magam,addig mást se próbáljak megkeresni.-adtam neki a tanácsot.Erre kissé kikerekedtek a szemei.És folytattam. – Tudok róla,hogy rólunk kutakodsz.És megnyugtatlak,hogy nem fogsz találni semmit,mert nem jó helyen keresgélsz. Tudod sok szolgáló van aki születésed óta ismer és mondjuk ha kettőnk kapcsolata érdekel milyen volt akkor mért nem engem kérdezel?-tettem fel neki a mindent eldöntő kérdést.

-Milyen volt a kapcsolatunk?-tért a lényegre.

-Hát viharos.-láttam a tekintetén,hogy nem érti teljesen.- nem volt mindig napos.Hol ilyenek voltunk hol olyanok. Tudod Anthony azt mondták rólad meg rólam is ,hogy kivételesek vagyunk. Akkoriban mikor te születtél én már idős voltam. Apám férjhez akart adni,de nem egy olyasvalakihez,mint Alec. Sajnos hiába a testvére nem éppen őt képzelte el a férjemnek. Egyáltalán nem támogadta a vele lévő kapcsoaltom. Közel több mint 1000 évig voltam vele,de soha nem vette el azt amim volt. Ezért nagyon becsültem. Pont ebbe a zűrzavaros helyzetbe születtél bele. Akkoriban apánk nagyon megörült hogy fiai születtek.Engem elküldött iskolába,innen jó messze és sokáig nem voltam itthon. Ezért olt viharos a kapcsolatunk. Nem láttam ahogy felnősz,mert nem voltam itt. Mikor hazaértem már egy kész férfi állt velem szembe aki elveszi a lányoktól azt amilyünk van. Gonosz voltál,sötét,kapzsi és önző. Nem volt egyáltalán jó a kapcsolatunk. De ez már tényleg nagyon régen volt.- rámosolyogtam, de ő ezt nem viszonozta.

- Akkor mire mondtad a napos oldalt? Volt jó is benne? – kérdezett rá a lényegre.

-Igen az is volt.Akkor láttam pillanatokat,világos pillanatokat a szemedben,mikor szerelmes lettél. Az első és utolsó szerelmed volt ugyan,de máskor már nem láttam. Volt benned jó. De nagyrészben sötét vagy. Sajnos ezekkel a kirohanásaiddal is,mint mikor kiabáltál – ez annak tükre,hogy alapjáraton nem vagy ilyen csak elnyomod. – fejeztem be.

- Kibe voltam szerelmes? Él még?

- Azt nem mondhatom meg. Erre magadtól kell rájönnöd.-ekkor közelebb lépett. Éreztem ahogy az arcomra fújja a levegőt. Túl közel volt már.Egymás szemébe néztünk mélyen.Óriásit nyeltem. Nem.Nem változott. A kémia nem. Ezt nem ölhetem ki. Valahogy egyszerűen nem tudtam elállni előle. Mintha gyökeret vert volna a lábam. A szemembe nézett és beszélni kezdett.

-Tudnom kell. – ekkor lépteket hallodtam és már tudtam ki is a gazdája.

- Isabella apád hivat.Azonnal. – üzente Alen. Ebben a percben elléptem előle és örültem ,hogy megszabadultam tőle. Szinte megrészegültem az illatától. Az a szerencsém,hogy csak testi vonzalmam van iránta.

Edward szemszög

Ahogy elé léptem láttam a szemein,hogy ismerős érzéssel találkozik újra megint. Igazából nem kellett volna ezen meglepődnöm mert mindenki azt mondta hogy közel álltunk egymáshoz. Bár nekem a monológja után úgy tűnt ,hogy inkább azt sajnálja,hogy nem volt jó testvérem. De mikor istenem megéreztem illatát az egész testem beleremegett. Esküszöm mikor mondta ,hogy első szerelem – azt hittem,vagyis csak megfordult a fejemben hogy talán ő volt az első szerelmem. Bár ezt azonnal elvetettem mert ez lehetetlen. Mondjuk nagyon nem akart választ adni a kérdésemre,hogy ki volt a szerelmem. Bár lehet hogy itt Bellára gondolt. Na ezt nem kellett volna felhoznom. Elszorult a szívem. Bár halltam volna vele. Még az is jobb mint ez.

Vajon mit mondhat apám neki? Ting-ting….

Van egy ötletem. Hallgassuk ki őket. Gyorsan a terem elé osontam. Nem őrizte szerencsémre senki sem az ajtót így nyugodtan tudtam hallgatózni.

-Kislányom. Ugye nem mondtad el neki.

-Dehogy apám. Nem tudhatja meg kibe volt szerelmes előszőr.Kiborulna és elmenne.Bár még mindig olyan mint régen.

-Ezt hogy érted? Közelített hozzád?

-Igen. Már túl közel volt.Megint.

-Isabella,tudod hogy nem engedheted magadhoz közel,mert csak felszakadnak a sebek,melyeket már 200 éve őrzöl.

-Tudom. De mit tegyek? Arra kicsit furán nézne ,hogyha csak úgy eltolom.Láttam a szemein a szikrát és tuti hogy megérezte a szikrát ő is bennem.Ha nem jön Alen akkor isten tudja mi történhetett volna.

-Ne engedj a csábításnak és kész.

-Nem engedek.Nem mintha régen kellett volna neki ehhez a csábítás rész. – mi? csábítás? Miért csábítanám el a nővérem? Nem értem.

-Kislányom.Mindenesetre nem tudhatja meg hogy …. – lépteket hallodtam és gyors elbújtam.Mikor már nem hallodtam előbújtam és vissza mentem az ajtóhoz.

-Apám.Most már megyek mert van dolgom is.

-Rendben Isabella. Anthonyt meg kerüld messziről. Nem tudhat semmit meg. Ha kérdez téged,válaszolj ködösen.Köszönöm.Most elmehetsz. – ekkor megint lépteket hallodtam de most bentről.Úgy érzékeltem Bella éppen kijön. Megint elbújtam.Annyit láttam már csak hogy Bella megáll az ajtó előtt körbenéz, előveszi a telefonját és tárcsáz.

- Szia,Kellan! Akarsz vele találkozni?...Ahha.Akkor megkeresem és megmondom neki hova menjen…Rendben. Akkor ott. Sya.

Letette a telefont és elindult az emeletre.Majd pár másodperc múlva már nem is láttam. Ez érdekes. Kit kereshet?

Isabella szemszöge

Merre lehet? Hova ment? Csak meg lesz? A délután folyamán meg is találtam.Nagy nehezen. Közöltem vele hova és mikorra kéne mennie Anthonynak.Reméljük oda is talál.Ha nem Kellan úgy is hív.

Estefelé volt mikor hívott Kellan. Arra kért,hogy menjek el a bárba ahol találkoztak.Egy olyan fél óra múlva oda is értem.

Szia Kellan.Mi a téma?

Szia.ÁÁÁ….semmi. Épp a mosdóban van. Te nagyon más. Olyan unalmasnak és megsavanyodottnak mondanám.Egész este a halandó Belláról beszélt. Bezzeg annó csak téged mondott.

Elég lesz. – állítottam le. – Addig jó míg nem én vagyok a téma. Bár ha így folytatom…

Ezt hogy érted?-nézett rám kikerekedett szemekkel. Elkezdtem neki mesélni mi történt ma, közben kértem ki italt. Már egy órája beszélgettünk mire kezdett gyanússá válni hogy nem kerül elő Anthony. Elküldtem Kellant a mosdóba és Anthony-val jött.

Veled mi történt?-kérdeztem azonnal ,hogy odaért.

-Semmi csak nem éreztem jól magam.-Látom megtapasztaltad,milyen embernek és vámpírnak lenni egyszerre. Majd hozzászoksz és már nem leszel rosszul. Az este további részét hasonló kedvvel töltöttük,most már Anthony társaságában. Ami hazafelé történt azt viszont nem felejtem el soha.

Beszálltunk az autómba,természetesen én vezettem.Mikor elindultunk felémnézett és szólásra nyitotta a száját.

41.Fejezet

Edward szemszög

Mikor rám nézett ,megfagyott a levegő. Úgy éreztem mintha a halállal találkoztam volna. Amint felfogta ki vagyok eltűnt az arcáról a mosoly. A kínos helyzetet Carlise mentette meg.

-És veled mi újság? – kérdezi.

-Semmi különös. Élem a kis életem,tudod a szokásos – tárgyalások,rossz és jó döntések, a sok papírmunka. – Marie válaszolta kissé fáradtan. Bár eléggé érdekes volt,mert 1. nem ilyennek képzeltem el a stílusát.

-Áááá…értelek. A többiek elvannak?

-Kikre gondolsz pontosan? – kérdezett vissza,azzal az ellenálhatatlan hangjával.Bár tény való,a hideg is kirázott tőle

-Hát a régi társaságra.

-Jah. Mostanság,ebben az elmúlt 200 évben nem volt időm velük foglalkozni. Tudod az öcsém helyett én irányítom az országot. – válaszolt eléggé gőgösen.

-Teljességgel megértem. Vannak kötelezettségeid.

Ekkor gondolt egyett és fellépett a pódiumra. Arohoz hajolt és valamit suttogott a fülébe. Kissé cinikusnak éreztem a helyzetem,de inkább nem szólaltam meg,csak figyeltem az eseményeket. Bár tény,hogy mióta belépett a terembe az igen tetszetős fenekéről nem tudtam levenni a szemem. Ahogy sétálgatott ide oda,szinte olyan érzésem volt,mintha…dejavum volt.

És hirtelen beugrott egy kép.

„ Hallom a magassarkú cipő kopogását a folyosón csattogni. Érzek egy igen ismerős illatot. Én a folyosón állok. És akkor betipeg. Ugyan az a kollekció ami Marien van ma,csak ez zöld és fekete volt. Zöld szoknya,fekete fűző,zöld cipő, a haja enyhén göndör,félig felkötve,a coffjában egy zöld masnival. Megállt előttem és rámnézett. Elkezdett beszélni hozzám.

-Hallod,te nem fogod elhinni ,hogy mi történt velem.-kezdett vele.És válaszoltam neki.

-Nem fogom cicus. De jelenleg jobban izgat,mi történhet 4 falközött.

-Jézus Anthony!-rázta fejét.Rám mosolygott és az arcomra nyomott egy puszit. – Majd elmesélem,de most rohanok Alec-hez. – abban a pillantaban elindult.

-Oké. Szavad ne feledd.-megállt felémfordult és ….”

Megmondtam neki apám,hogy szálljon le róla ,de nem tudom meggyőzni. – rántott vissza a mondat vége a valóságba. És sajnos soha nem tudom meg mi lett az emlék vége. Eléggé zavaros arcot vághattam, mert Marie abba hagyta a szöveget és rám meredt. Ekkor megpillanthattam az egész arcát. És sajnos megtettem azt amit nem szabadott volna. A szemébe néztem. Érdekes. Nem fordult el kb 1 percig egymás szemébe néztünk.Sajnos apám kérdezett és megzavarta a szempárbajunkat.

-Mi történt fiam! – kérdezett Aro.De mielőtt válaszolhattam volna,nővérem válaszolt.

-Úgy látom Anthonynak volt egy emlékfoszlánya abból ,hogy stírölte a lábam. Nem baj,legalább tudjuk ,hogy izgató hatással vagyok rá még mindig 200 év múltán is. – ezen jót mosolyogtam. – Szerintem a legegyszerűbb ha felvilágosítjuk a helyzetekről apránként. – Ekkor felém indult el. Mikor elém ért,megállt és a kezét emelte felém. – Szia Isabella Marie Swan Mrs. Musen Volturi vagyok. Bár csak hívj Bellának ,mert nem szeretem ha a felség nevemen hívnak. Bár hozzáteszem te soha nem hívtál Bellának. Utáltad.Ez egy benfentes infó. – ebben a percben fogta meg a kezem.Hát én köpni-nyelni sem tudtam.Miért érzem azt ,hogy vele nem stimmel valami? Ekkor elmosolyodott Bella. Nem értem.

Bella szemszög

Ez csodás.Nem érti hogy miért mosolygok.Ha tudná….Azt hiszem kiakadna.Szegény srác nem ért semmit. De nem világosíthatom fel teljesen mert kissé kiakadna és szerintem nem kicsit akadna ki. Nem tudhatja meg hogy a testvéri viszonynál is szorosabb kapcsolatban voltam vele. Régen nagyon szerettem mikor zavarodottan nézett rám,de most már nem. Kicsit sem. Egyenesen taszított. Anno mikor egy varázslat segítségével elnyomtam magamban az érzelmeimet,hogy élhetőbb életet élhessek nélküle jó ötletnek bizonyult. Most ahogyan végignéztem rajta,megsajnáltam. De nem őt csak a helyzetet. Valahogy most még jobbnak tartottam az akkori ötletem. Nem akarom újra átélni azt a borzalmat amit akkor. Érdekes nem? Már csak ha Anthony-ra gondolok és a rég elmúlt szerelmünkre,csakis a közöny érzése fut át a testemen. Már a gyerekeinkben sem látom őt. Ha Carlise nem hozta volna haza ,lehet ,hogy a feledés homályába borult volna az emléke. Eszmefuttatásomat apám zavarta félbe.

-Bella mit bámulsz Anthony-n?

-Semmi érdemlegeset.Csak megállapítottam,hogy vesztett a bályából. Valahogy vonzóbb volt akkor mikor a puszta gondolatával képes volt gyerek életének végetvetni. – ezen a kijelentésen jót kacagtam magamban. Most kiváncsi vagyok a reakcójára. Szerencsémre nem váratott sokáig.

-Gyermek halál? Miről beszélsz? – kérdezett rá Anthony.

-Arról drága öcsém,hogy régen nem hogy gonosz, egyenesen kegyetlen gyilkos is voltál. Bár ez később sem változott meg. Te édes öcsém olyan ember voltál akitől még én is félek. Viszont ez igen elismerésre méltó képesség,mivel állítólag nálam gonoszabb,kegyetlenebb lény még nem született a földön. De ha jobban belegondolok akkor sem.Te idővel megpuhultál,míg én nem. Ha így vesszük akkor viszont keményebb lettél,mert a nőkkel kegyetlenebb voltál utána,mint a gyerekekkel. Így egy igazi talány vagy, bár ahogy elnézlek teljesen elhagytad magad. – ekkor apám felé néztem kérdőn.

- Igen fiam. Szégyen hova süllyedtél.-kezdte el Aro.

- Kikérem magamnak. Olyan életet élek amilyet akarok és azzal akit akarok. Kurvára nem kértem senkit arra,hogy hozzon ide vissza. Lehet ,hogy nektek ez a tökéletes élet,de nekem nem. Számomra nem megváltás az öröklét… - teljesen kikeltem magamból. És észre sem vettem.

- Úgy gondolom,hogy eleget hallottam. Kísérjétek fel a szobájába és majd ott ledereng neki,hogy hova született,mi a kötelessége és kihez tartozik. – legyintett apám és el is vezették Anthony-t. Én is távoztam a saját lakrészembe és próbáltam nem gondolni a testvérem szavaira.

Anthony szemszög

Bezártak. El sem hiszem,hogy állítólag otthon bezárva tartanak. Mivel a szökés gondolatát el kellett vetnem mert úgyis észre veszik,kicsit szétnéztem a szobámban. Azonnal észrevettem az ágyammal szembe lévő szekrényen pihenő képeket a keretekben. Volt amelyiken nagyon sokat voltunk és ahogy elnéztem szülinapi buli vot. Volt amelyiken egyedül és találkoztam olyannal amelyiken testvéreimmel voltam. De közvetlen utána észrevettem valami nem minden napit. Ezen a fotón én voltam és Bella. Karöltve.Boldogan. Ez lehetetlen. Testvéremmel karöltve? Ezen a képen épp puszit nyomott az arcomra. De ahogy bámultam és ámultam rajta,a kép megmozdult. Mozgókép volt. Amint az arcomra nyomta a puszit én elkaptam, átfordítottam elém és egy gyors csókot nyomtam a szájára. MI?????? Csókot? Miért? Minek? Hirtelen kopogást hallodtam.De válaszra sem várt és be is nyitott. Carlise volt.

-Tudom Edward most mérges vagy és biztosr….-szavába vágtam és válaszokra kényszerítettem.

-Mi ez? – mutattam a képre.

-Hát te meg a nővéred. Mondtam hogy jóban voltatok.-erre az arcába nyomtam a képet,hogy ő is győződjön meg arról ,hogy csókolózok a képen.

-Nem. Ez nem normális. Az igazat.Az igazat akarom.

-Edward nyugodj meg,mert eldurran a fejed és abból semmi jó nem sül ki. – nyugtatott Carlise.

-Nem akarok lenyugodni. Miért csókolózok a testvéremmel?

-Hát fiam,tudod ezt nem tőlem kéne hallanod,hanem attól aki kapta. Bár ezt szerintem sosem tudod meg. Én csak annyit tudo tanácsolni neked,hogy nézz mélyen a szívedbe,mert ott fogod megtalálni rá a választ.

-De nem emlékszem.

-Viszont ha elmondom attól nem fogsz meggyógyulni,csak még jobban össze leszel zavarva. – magyarázta.

Elment ekkor én meg egyedül maradtam a kérdéseimmel. Tök jó! Most ezzel mit kezdjek? Leülletem az ágyra és vártam az ihletet. Hátha jön,de semmi. Csak bámultam a képeket a szekrényen és vártam a csodát, ami lehet,hogy sosem jön el.