57. fejezet részlet

Aro szemszöge

Nagy dilemmában vagyok. Most hogy üzentem Carlise - nak, remélem fiamat elhozza. Szándékom szerint Elválasztom fiamat lányomtól. Reményeim szerint majd minden cécó nélkül aláírja a válási papírokat. Így most hogy ezt megléptem, hívatom is lányomat ez ügyben. Csak még ki kell találnom hogy ki lesz újdonsült férje, vagy az is megoldás lenne, hogy nem adom férjhez, hanem Anthony öccsét Alen-t állítom a királyságunk élére. Az öröklési törvény értelmében. Na ezt még eldöntöm.Eszmefuttatásomat egy őr szakította félbe. 

- Felség, Isabella őfelsége itt van. Beengedhetem? 

- Igen, be. Jöjjön. - válaszoltam.

Ahogy lányom bejött, látni lehetett rajta, hogy tudja miért hivattam.

- Lányom. Döntöttem kérdésedben. - kezdtem bele.

- Igen? És mi a döntés? - kérdezte lehangolóan.

- Elválsz. Igen kérettem Anthony-t, a papírokat már előkészítik nekem. - válaszoltam.

- És az mennyi idő? - tért a lényegre.

- Kb 1-2 hónap míg engedélyeztetik.

- Rendben. Kihez adsz hozzá? - kérdezte félve.

- Még nem tudom. Egyenlőre legyünk túl ezen. Nem biztos hogy férjhez adlak. Az is lehet, hogy Alennek adom át helyem. - válaszoltam.

56. fejezet

Isabella szemszöge

Amióta húgomnál jártam el telt pár nap. A szokásos rutinos feladataimat végeztem. Szokásosan úgy üzemeltem, mint egy robot. Gyermekeim messze Volterrától. Sose jönnek haza vagy ha mégis akkor csak egy - két napra és utána mennek is el. Ahogy én látom jobb nekik, hogy apjuk nincs itt. Legalább nem keseríti meg egyikük életét sem. Főleg a legkissebbikét. Legalább ő nem hallgatja minden nap, hogy egy fattyú. Vagyis az apjától nem. De a testvéreitől igen - lehetséges, hogy azért jön más napokon,mint ők? Így elkerüli létezésének kérdését? Hogy miért akkor és ilyen körülmények között született meg?
Elmélázásom közepette egy kopogás szakított félbe. Felkeltem és ajtót nyitottam. Alen volt.

- Szia, Bells. - kezdett bele. - Bejöhetek?

- Persze. - Válaszoltam. - Mit szeretnél? - kérdeztem beinvitálás közben.

- Csak beszélgetni akartam veled. Minden rendben? Furcsa voltál. - érdeklődött.

- Jól vagyok, csak furcsát álmodtam. Kissé bizarr volt. - ocsúdtam fel. Tényleg ezt meg kéne beszélnem már valakivel. Csak hát akárhányszor Alen-re nézek Ő jár a fejemben. Na mindegy. Halgatásomból Alen rántott fel.

- Mi a baj Bells, hirtelen elhallgattál. - magyarázta.
- Nincs baj, csak nem értem miért álmodtam azt amit.

- Értelek. Hát ez jó kérdés, hogy miért álmodtad azt amit. Lehet a tudatalattid üzenni akar? Bár nem vagyok pszichológus. Beszélned kéne egy szakemberrel.

- Dehogy fogok beszélni egy dili dokival. Majd ha fagy. Nem vagyok megőrülve Alen. - kértem ki magamnak. Kicsit fel is emeltem a hangom.

- Jó - jó. Csak segíteni akartam. De akkor megpróbálok segíteni, a magam módján. - mondta.

- Igen? És hogy gondoltad? Talán kitörlöd a fejemből? Tudtommal ilyesmire nem vagy képes. - törtem ki.

- Nem, nincs ilyesfajta képességem az tény. Viszont jó hallgatóság vagyok. - mondta teljes jó szándékúan.

- Rendben. Segíthetsz, de egyet jó ha tudsz. Nehéz eset vagyok. - közöltem vele. Tudom ,hogy nehéz nekem ez a téma, de segítséget elfogadok, de csak addig amíg az nem sérti a személyes szférámat.

- Nagyon jó. - kezdett bele. - Tudod Nővérem, mikor gyerekek voltunk... - most komolyan a gyerekkorral kezdi? Ez nem normális. - Tudom mit gondolsz Bells, de kérlek hallgasd meg a mondani valóm. Hidd el megéri. - folytatta ezzel mondandóját. 

- OKÉ. nyugi, csak furcsa hogy miért ezzel kezded. - válaszoltam neki.

- Tudom, szóval. Mikor gyerekek voltunk, nagyon különböztünk. Anthony nagyon eleven gyerek volt. Sosem zavart, hogy sokkal népszerübb nálam. Sokkal jóképűbb mint én, vagy éppen többet teljesített a tanulásban nálam. Úgy szerettem ennek ellenére mint testvéremet. Tudtam, hogy hiába vagyunk különbözőek, akkor is ikrek vagyunk. És az ikerség nem csak abból áll, hogy egyformák vagyunk vagy az idő múlásával már nem. Mindig számíthattam rá, mint testvér. Elhiszed nekem, hogy Anthony attól lett olyan - amilyen, annak a környezet az oka? Minden embert a környezet alakít. Csak részben a család. - fejezte be. Erre most reakciót vár? Eléggé várakozóan nézett rám. Szóval, ja. 

- Hát most mit kéne mondanom? Biztos igazad van. Lehet csak azért álmodtam ilyesmit, mert szeretném ha Anthony megváltozna. De ahogy a jó közmondás tartja, " kutyából nem lesz szalonna". - fejeztem ki véleményemet.

- Lehet Bells, de akkor is volt benne valami anno amit megszerettél. - magyarázta.

- Igen volt. Úgy hívják öcsém hogy EZRED forduló. Semmi másért nem vonzódtam hozzá. - tértem rá a fő problémára. - igazából nem tudom, hogy azért szerettem - e meg vagy magamtól is szerettem volna - e. 

- Szeretted? Már nem szereted? - hökkent meg. 

- Nem. Vagy nem tudom. - vágtam rá egy fintort. Magam sem tudom.

- Szerintem tudod, csak félsz a saját érzéseidtől nem csak az övétől. - próbált jobb kedvre deríteni. Közben ott sétálgattam képeink előtt.Meg is fogtam egyet és néztem. 

- Alen nem tudom. Csak azt tudom, hogy mindenki boldogabb, hogy most nincs itt. És őszintén megmondom, kicsit örülök én is, mert akkor legalább nem kell félnem minden nap attól, hogy mikor gurul be és üt meg újra. - fejeztem ki véleményem, közben dühömben az ajtónak vágtam a képet, melyet fogtam és néztem ahogy az üveg darabokra tör és kiesik belőle a kép, amin ketten vagyunk rajta boldogan. - Ez kép is... - befejezni nem tudtam, mert észrevettem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.

- Figyelj nővérem. - kezdett bele Alen. - Szeretni biztos, hogy szereted,mert különben nem lenne ez a reakciód az egészre. 

- Nem is azt firtatom. Inkább azt , hogy miért van az hogy egy ilyen ember, aki állítólag szereti családját , az bántja ? - tértem a lényegre.

-  Erre csak ő tudhatja a választ. - mondta. 

- És erre mit mondjak? Sose fogom tőle megkérdezni. Azt kívánom, hogy bár meg se ismertem volna. Meg most még apánk is jön a hülyeségeivel. - törtem ki magamból.

- Mire gondolsz? - kérdezett rá azonnal.

- Hát hogy újra férjhez akar adni. - válaszoltam.

- Igen? - látni lehetett rajta hogy meglepi őt is. - De hát már van férjed. - világított rá az egyetemes gondra.

- Igen. Erre ő is meg én is rájöttem. A válasza egyszerű volt. Elválok Anthonytól. Ahogyan ő is elvált előző feleségétől. - magyaráztam.

- Bells, Anthonytól csak úgy tud elválasztani ha idehozatja és aláírja a papírokat. - mondta.

- Tudom. Szerintem idehozatja a papírok miatt. 

- Hát ezután mindenképpen utána kellene nyomoznunk, hogy hogyan gondolta megvalósítani. - ötletelt.

- Ja, az lehet, de igazából én k*ra nem akarok újabb gyereket szülni és nem akarok megint olyan házasságban élni amiben nem érzem jól magamat. - mondtam.

- Hát akkor nincs mit tenni. Beszélek vele. - támadt ez a zseniális ötlete.

- Dehogy beszélsz vele. - ordítottam fel. - Engem már az sem érdekel ha a világ a feje tetejére áll, akkor sem megyek férjhez. Jó nekem így. - magyaráztam el neki.

- Oké, akkor nem tudom. 

- Erre én is rájöttem. Talán jobb lesz ha addig élvezem az egyedüllétet amíg tehetem. Lehetne, hogy most egyedül legyek? - kértem Alent.

- Persze. Majd beszélgetünk később akkor. - Ezzel el is hagyta a szobámat.

Ezt követően kimentem a teraszra és csak bámultam bele a városba.

Anthony szemszöge

Nem hiszlek el Carlise. Hogy lehet az, hogy én nem az vagyok aki. A létezésem tehát hazugság? Nem születhettem vámpírnak, a vámpírok nem szaporodnak. Elmélkedésemből apám zavart fel. Kopogtak.

- Bejöhetek Edward? - kérdezte az ajtó túlfeléről.

- Igen, gyere. - hívtam be.

- Ezt meg kéne beszélnünk. - tért a lényegre. Nagyon jó , úgy is van egy csomó kérdésem.

- Beszéljünk. - mondtam hűvösen.

- Van kérdésed? - kérdezte.

- Igen. Ez hogy lehetséges?

- Rendben, elmondom. Ez úgy lehetséges, hogy a vámpírok körében van néhány akik tudnak utódot a világra hozni. De csak a királyi család tagjai. Aro, Marcus, Casius és Alec. Ők négyen tudnak. Illetve minden családtagjuk, mert a nők minden 100 évben emberré lesznek és akkor tudnak gyermeket nemzeni, illetve kihordani. Te is egy ilyen gyermek vagy. Ezek a gyerekek mások mint az emberek, kicsit ilyenek is meg olyanok is. Tudnak emberi ételt fogyasztani, de csak vérrel keverve. Gyorsabban nőnek,mint az ember. Konkrétan 7 év alatt elérik a felnőtt kort és nem öregednek tovább, örökké élnek. Minden tulajdonságot örökölnek ami egy vámpírt jellemez. A nők, mikor emberek lesznek, eltűnik a vámpír személyiség jegyük, csak emberi tulajdonságukat veszik fel. Szülést követően meg visszaváltoznak. 

- Ez hogy lehet? - akadtam ki a hallottakon.

- Nem tudom, én több száz évig voltam szolgalátban Volterrában és az idő alatt ezt is kutattam többek között de nem jöttem rá. Ez a természet szépsége. - magyarázta. De ez nem válasz. És a másik, én hogy a pi*ba kerültem ide. Erre rá is kérdeztem.

- És én hogyan kerültem ide?

- Ez egy hosszú történet, fiam. - válaszolta.

- Akkor hallgatom. - követeltem.

- Jó elmondom. Születésed követően normális gyerekkorod volt. Én voltam édesanyád szülésze. Szüleid nagyon boldogok voltak, hogy végre fiuk is született. - várjunk. Végre?

- Mi az hogy végre? Vannak testvéreim? - tértem a lényegre.

- Igen. Vannak testvéreid. Van egy ikertestvéred, illetve még 10 testvéred. Összesen 12 - en vagytok. Ebből ti vagytok ikrek és van még egy iker testvéred, akik lányok. Minden testvéred idősebb nálad. Kivéve az ikertestvéred, ő utánad született. 

- És én erről eddig mért nem tudtam?

- Azért mert Apád így határozott. - mi az hogy így határozott?

- Ki ő? Hogy megmondja ?

- Ő az uralkodó. Megmondhatja. És csak védeni akart.

- Mért, mi történt, hogy ez ekkora titok?

- Volt egy baleseted, kb 200 éve és emlékezet kiesésed volt. Egy darabig próbálkoztunk, hátha visszanyered emlékeid, de ahogyan telt az idő,nem történt semmi változás. Ilyen állapotban nem tudtad irányítani az országot, ezért elküldött velem, hogy ha visszatérnek emlékeid akkor majd vigyelek vissza, haza. - próbálta érthetően elmondani.

- De nem tértek vissza. Akkor, mért pont most mondod el? - kérdeztem.

- Azért mondom el most ezt, mert kaptam levelet tőle, hogy látni kíván. Nem tudom miért csak vár. Úgyhogy jobb lesz, ha elkezdesz pakolni, mert haza viszlek holnap. - Ezzel fel is állt és kiment szobámból. Még a válaszomat sem várta meg.

Tök jó, hogy egy olyan helyre kell mennem, olyan vámpírral aki 200 évig hazudott és egy olyan családhoz kell mennem akiket nem is szeretek és nem is ismerek.

56. Fejezet (reszlet)

Anthony szemszöge

- Hogy micsoda? - fakadtam ki. Ez nem lehet. Ez szemen szedett hazugsag.

- Nem fiam. Ez igaz. Volt a multadban egy esemeny ami miatt dontottek igy a szuleid.

- Megis milyen esemeny? Semmi sem magyar... - sajnos azonnal a szavamba vagott.

- Csupan egy baleset kovetkezteben kellett ebbe a helyzetbe kenyszeriteni teged. Tobbet errol nem mondhatok neked. - magyarazta.

- Ugye tudod, hogy ez edes keves. Magyarazatot k0vetelek de azonnal. - sajnos vitanknak Esmee vetett veget.

- Edward. - kezdett bele Esmee. - Apad sem tud obbet errol. Ne faggasd. - kkor Carlise - ra nezett. - Kedvesem, az elobb telefonaltak Olaszorszagbol. Aro latni kivan.

- Rendben. - Carlise ekkor ramnezett. - Fiam csomagolj, Volteraba utazunk.

55. Fejezet

Anthony szemszöge

Amint kimondtam utolsó mondatomat a lányaim teljesen lesokkólodtak. Elsőként Alisha és Reenesmee szólalt meg.

- Ezt hogy képzeled apa? - kezdte Renesmee. Majd folytatta Alisha. - Ezt nem teheted.

- Már hogy ne csinálhatnám? Kik vagytok ti? Mit képzeltek, hogy csak így nekem támadhattok? Ti csak hitvány szolgálói vagytok ennek a fogaskeréknek. Egyenlőre míg élek semmi jogotok nincsen beleszólni és ítélkezni a döntéseim felett. - magyaráztam nekik. Majd folytattam. - Így most a döntésem végleges és megmsíthatatlan. És további véleményetek nem érdekel és nem fogom meghallgatni sem. Elmehettek.

Ezzel a mozdulattal mind 3 lányom elhagyta a termet. 

Isabella szemszöge

Hát még most sem tudok rendre térni ez tény előtt, melyet férjem közölt velem. Ezt sosem néztem volna ki belőle. De megtette. Elismerte és örökösénk tette legkissebb lányunkat. Mégis lakozik benne jóság és szánalom? Nem ilyennek ismertem. De nem baj. Úgy látszik javára vált az elmúlt 200 év. Ez dícséretes. Ennek emlékével hagytam el hálószobánkat. 

Már vagy egy órája csak serepeltéltem a palota folyosóin mikor megláttam őt tőlem 3 méterrel. Rámszegezte szemeit és sötétséget láttam. Kicsit meg is rázkódtam tőle. Közelebb jött és átfogta dream mikor elém állt. Ebben a pillanatban arca már csak pr miliméterre volt az ajkaimtól. Mélyen a szemembe nézett és rámlehelt. Ettől a pillanattól megszünt létezni körülöttem minden és már csak arra tudtam gondolni, hogy akarom. Akarom hogy megcsókoljam. Ebben a pillanatban hirtelen hangos kopogás zavarta meg gondolataimat. Amint magamhoz tértem azonnal megvilágosodtam. A saját szobámban ébredtem. Ez csak egy álom volt????

Amint rájöttem, hogy ez nem is történt meg, csalódott voltam. 

Még mindig kopogtak. Mintha valaki rákönyöölt volna az ajtóra. Felkeltem. Ajtót nyitottam és Alen volt a szobám küszöbén. 

- Bella, jól vagy? Már fél órája csak kopogok. - rémüldözött.

- Mért ne lennék jól? Csak aludtam egyet. - válaszoltam neki.

- Azt hittem már hogy valami baj van. 

- Nincsen. Anthony hol van? - tértem a tárgyra.

- Anthony? - nézett rám tágra nyílt szemekkel. - Mi az hogy hol van? Hol lenne? Forks-ban van már vagy 200 éve.

- Te miről beszélsz? - csodálkozva tekintettem rá.

- Te miről beszélsz. A baleset óta nem járt itt. Beverted a fejed? - érdezte azonnal. Teljesen lesokkolódtam. Mi az hogy nincs itt? Az egészet csak álmodtam volna? Az lehtetlen. Hallgatásomra aggódni kezdett Alen. - Biztos jól vagy? - erre megembereltem magam és válaszoltam neki.

- Igen jól vagyok. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle.

- Jaaa, Apánk hivat magához. 

- Rendben. Mondd meg neki, hogy megyek, csak adjon pr percet. - Ezután Alen sarkon fordult és elment. 

Amint becsuktam az ajtót a földre rogytam. Az nem lehet hogy ez nem történt meg. Nem tudtam az érzéseimet elrejteni, azonnal könnyek folytak végig az arcomon. 

Egy jófél órája üllhettem ott mikor erőt vettem magamon és elindultam apámhoz. Mikor beléptem a trónterembe, csupán ketten voltunk.

- Hívattál. - kezdtem neki.

- Igen. Lányom úgy döntöttem, hogy újra férjhez adlak. - kezdett bele. - Mivel Anthony-nak nem tértek vissza az emlékei így 200 év távlatában sem, muszály lesz ha tovább lépünk. 

- Miii??? - akadtam ki neki. - Nem adhatsz csak úgy férjhez. Már van egy férjem.

- Az lehet hogy van férjed, de mit ér ha nincs melletted? - magyarázta. - Valakinek kormányoznia kell. 

- Én nem kormányzok jól? Gond van vele?

- Nincs gond vele kislányom, de mindig is férfi vitte ezt a poziciót, nem nő. - válaszolta. 

- Nem érdekel. Nem fogsz egy újabb kényszerházasságba kergetni. - tiltakozóan mondtam neki.

- Azért Anthony-hoz sem kellett kényszerítnem téged, ezt te is jól tudod. De még meggondolom, hogy mit csinálok veled. Ne feledd, hogy férfi utódot nem hoztál a világra még és anélül nincsen törvényes örökösöd. Ezt is vedd figyelembe. 

- És ezt hogy tervezted? Idehozatod Anthony-t és válópert indítasz? Ezt hogy fogod neki megmagyarázni, hogyha még a tulajdon apjára sem emlékszik? -vágtam vissza.

- Az meglehet, bár ez nem is rossz ötlet. Amint eldöntöttem mi lesz a megfelelő megoldás addig türelemre kérlek. Addig is elmehetsz.- ezzel rendre intett és elhagytam a termet.

Ezt nem hiszem el. Hogy nem sül l a pofájról a bőr, hogy már megint megakarja mondani mit tegyek. Majd én megmutatom neki, hogy milyen fából faragtak. Ezzel a lendülettel indultam el húgom szobája felé. Kopogtam, kis várakozással ajtót is nyitott. 

- Szia Bella. Mi járatban? - kérdezte azonnal.

- Szia Elena. Beszélhetnénk? 

- Persze, gyere csak. - engedett beljebb.

Elmeséltem neki, hogy mi történt. Elmondtam neki az álmom és apám döntését is. Teljesen ki volt akadva, de arra kért hogy megérthetném apánkat is. Igaza van neki is meg nekem is. Egy jó pár órát nála voltam, majd este fele visszatértem szobámban. Amikor beléptem végig sétáltam a szobámon és akaratlanul is végig siklott a tekintetem a polcon ahol közös képeink volt. Egy képet flemeltem róla és eltöltöttek az emlékek. Éreztem, hogy elérzékenyülö és azonnal megvilágosodtam. Azonnal be kell ezt fejeznm, mert 200 éve eltemettem mélyre ezeket az érzéseket és jó lenne ha ott is marednának. Ezzel a mozdulattal kimentem az erkélyre, majd belebámultam az esti város horizontjába.

Vajon Anhtony mit csinlhat most és kire gondolhat?

Anthony szemszöge

Már eltelt 100 év, hogy elhagytam az én Bellámat. Az érzés leírhatatlan. Ez a fájdalom égető,mint az égő tűz,mint ami megéget. De muszály volt. Nm nézhetem végig ahogyan megöregszik mellettem.

Gondolatmenetemből Carlise zökkentett ki. A szobámban állt. 

- Fiam! Mi a baj? - kérdezte aggódóan.

- Mi lehetne? Ami  100 éve kísért. Egy rossz döntés ami jó is egyben. - magyaráztam neki.

- Szóval megint Bellára gondolsz. - tért a lényegre. 

- Igen. Én nem tudok nélküle élni. - fakadtam ki.

- Fiamén megértem döntéseid okt, de örökké nem emésztheted magad örökké. Muszály lesz tovább lépned, te is,mint mindenki képes rá. - próbált vígasztalni.

- Meg se próbálj vígasztalni,mert fölösleges. - ezzel lezrtnek tekintettem beszélgetésünk és távozásra kértem.

Ez az ominózus beszélgetés óta eltelt egy hét. Éppen a házban lézengtem csak, mikor furcsa beszélgetés fültanúja voltam.

- De szívem el kell mondanunk. Nem hazudhatsz neki. Már hazugságban él 200 éve. - hallottam Esmee hangját. 

- Drágám. Aztán mit érünk el vele? Csak azzal fog megvádolni hogy hazudunk neki. - magyarázta Carlise.

- De Aro már hetek óta küldi a leveleket, hogy látni akarja. - válaszolta Esmee. 

Nem értem mi folyik itt? Mit titkolnak el? És kinek hazudik 200 éve? Nekem biztos nem. Azt nem tenné.Ezzel egyidőben hallottam hogy mozognak. Kijönnek. Elkell tünnöm, hogy ne vegyék észre, hogy hallgatóztam. Gyorsan lemetem a nappaliba és úgy csináltam mintha olvasnék. Carlise lejött és rámnézett. 

- Fiam, tudsz egy kicsit jönni? - nézett rám várakozóan.

- Persze. - válaszoltam mint aki nem tud semmiről. 

Ahogy az emeletre tartottunk hallodtam a gondolataiban, hogy erősen akar valami másra gondolni mint amire eredetileg gondol. A dolgozószobájába mentünk és leülletetett.

- Szóval fiam. El kell mondanom valamit. - itt szünetet tartott. Úr isten! Nekem hazudik. Mélységeset csalódtam.

- Igen? Mit? - válaszoltam, mint aki nem sejt semmit.

- Az igazság az,hogy már régen elkellett volna mondanom. Tudod, hogy nem szeretek hazudni,de muszály volt. Az igazi családod.... - itt közbe vágtam.

- Mi van vele? Már 200 éve halott. - magyaráztam.

- Hát igen. Akit mondtam hogy kik a családod, az hazugság volt. Az igazi családod él. - mondta.

- Miii? - dühögtem. - Mi az, hogy élnek?

- Nyugodj meg.

- Mi az hogy nyugodjak meg? Miért hazudtál? Mi célt szolgált ez? Mit képzelsz? - itt már ordítottam a dühtől. 

- Jogosan dühögsz. De megtennéd hogy végig hallgatsz? - magyarázkodott. Bólintottam és csöndben maradtam. - Az igazi családod nem emberek. Igazából ők olyanok,mint te. VÁMPÍROK. Nem 1918-ban születtél hanem 1000-ben. Az anyád és apád is vámpírok. Vámpírnak születtél és egész életedben az voltál. - amit ekkor éreztem nem tudnm leírni. Dühöt,csalódottságot és átvertséget éreztem.

- Te miről beszélsz? Ezt hogyan tudtad eddig titkolni? - tértem a tárgyra.

- Ez az igazság. 

- És mi köze ehhez Aronak? - kérdeztem.

- Te. Honnan tudsz Aroról? Kihallgattad a beszélgetésemet Esmee-val? - kérdezett rá.

- Igen. És? A kérdésemre adj választ. - néztem rá várakozóan.Erre ő vett egy mély lélegzetet.

- Az a köze fiam, hogy Aro, ő az igazi APÁD.

54. Fejezet

Anthony szemszöge

Amint Bells elhagyta a tróntermet, a napom további része úgy telt mint 200 évvel ezelőtt. Egész nap azt éreztem mintha kiestem volna a gyakorlatból. Látszik, hogy nem voltam itt jó ideig. Sajnálom, de nagyon. Azt inkább érdekességnek gondoltam, hogy kedvesem hogyan tudta ezt csinálni és hogyan tudott nélkülem nap mint nap élni és létezni. Na mindegy. Most arra kell koncentrálnom ami előttem van. 

Amint a napnak vége lett, a konyha felé vettem az irányom, mert már nagyon éhes voltam. Úgy robbantam a hűtőszekrény elé, mintha már ezer éve nem ettem volna. Amikor felmarkoltam azt amit akartam, a pulthoz ülltem és elkeztm enni. Evés közben arra gondoltam, hogy hogyan tudott ennyire kisiklani a családom a megszokott medréből. Nagyon gyorsan változtatni kell. Főleg a lányaim közti ellentéteket kell rendezni. Nem is értem hogyan hagyhatta ezt Bells eddig fajulni. Első lépésként kötelezni fogom az összes lányom, hogy azonnali hatájjal visszaköltöznek a palotába és szakítanak mindenfajta szégyenletes tevékenységükkel és azt teszik ami a kötelességük. Ezzel a gondolatmenettel be is fejeztem az evést. Visszatértem a hálószobánkba. Sajnos a szoba üres volt. merre lehet a feleségem? Hát ezen is gyorsan változtatni fogunk. Olyan nem lehet, hogy míg én keményen dolgozom és este hazatérek és ő nincs itt. 

Elmentem lemosni magamról a politika mocskait. Majd gyorsan ágyba kerültem és reggelig úgy aludtam mint akit fejbebasztak.

Reggel korán keltem. Bells ott feküdt mellettem, de nem akartam felébreszteni ezért halkan készülődtem. A trónterembe hivattam apámat és közöltem vele terveimet. Nagyon örült neki és szorgalmazta terveim. Ezért üzentem levélen keresztül a lányimnak.
Körülblül délután 4 óra körül lehetett mior Bells megjelent nálam.

- Felség. - mondta izgalommal kedvesem.

- Igen kedvesem....- válaszoltam neki.

- Hallom a lányokat magadhoz hivattad.

- Igen. - mondtam,majd így folytattam. - Beszélni valóm van velük. Remélem jól kiszórakozták magukat, mert ez most változni fog. Hazaköltöznek szépen és azt fogják tenni amiért erre a világra születtek. Először is mind a hárman gazdasági, politikai órákat fognak venni és mindenki saját oziciót fog kapni a parlamentbe. Nem fogom semmire valókra hagyni azt amit felépítettem, felépítettünk. - erre Bells érdekes arcot vágott, majd rendzte sorait.

- Hát, Anthony nm is tudom. Nm igazán fognak repesni... - hagyta nyitva a mondatot.

- Elhiszed, hogy pont nem érdekel? - vágtam rá.

- Igen, el. De akkor is. Nem dönthetsz egy magada sorsukról. Nem sak a te gyerekeid. - mondta el véleményét.

- Az lehet, d nem szórakázásra születtek, hanem uralkodásra. Amúgy is ha már itt tartunk, veled kapcsolatban is változások lesznek.- fejtettem ki terveimet.

- Igen?? mi?? - vágta rá azonnal.

- Igen. Be van fejezve az éjszakai hazajárklások, igen is kiveszed a részed ezentúl a dolgaimból. Szépen mindenhova kísérgetni fogsz, mint jó feleség és elvan döntve, szépen szülni fogsz nekem minimum egy örököst. - fejezetem be. Erre elöntötte arcát a vörös pír.

- Ezt már megbocsáss de nem te döntöd el gyedül.- mondta.

- Nem érdekel. Én vagyok a irály és akkor csinálok gyereket annak akinek akarok, és azalól te sem lehetsz kivétel, hogy megfossz egy fiú gyermektől. Te is nagyon jól tudod, hogy csak fiú utód örököl. Nem azt mondom, hogy ezredfordulósnak kell lennie, mert nem kívánom neki azt átélni amit én éltem me. És ezzel be fejztem az erről folyó diskurzus. 

- Rendben. - mondta Bells. Ezzel saron is fordult és elment. 

1 héttel később

A mai nap sem volt más mint a többi. Azt leszámytva, hogy ma érkeznek a lányaim. Bells beletörődött sorsába és tényleg mindenhova velem jön. Elmodható, hogy talán kicsit ez összébb rázott minket.
Délutánra vártam a lányokat. A tróntremben vártam őket. Ahogy vártam nem késtek. Mikor beléptek a helyiségbe az ikrek megvoltak lepődve, hogy a legissebb testvérüket is elhívtam. 

- Gyeremekeim. - kezdtem bele. - Fontos közölni valóm van.

- Anya megint terhes? - Vágta rá azonnal Reenesmee.

- Ez nem nyert. A közölni valóm veletek kapcsolatos. 

- Igen? Hallgatjuk. - mondák mindhárman egyszerre.

- Az irek és Hailey, szépen visszaköltöztök a palotába. És... - azonnal a szavamba vágtak.

- NEM... - mint gy kórus anniyra egyetértettek.

- Nemleges választ nem fogadok el. Én vagyok a király és sorsotokról én döntök. És ha én azt mondom akkor az úgy lesz. Nincs apelláta. 

- De nem. - mantrázta tovább Alisha.

- De mondom hogy hazaköltöztök, nem érdekel, ha kell erőszakkal tartalak itt titeket. Alisha, abbahagyod amivel foglalkozol mostanban. Illetve ti többiek is. 

- De apám zt nem ehet csak úgy abbahagyni. - monta Hailey.

- Te csak maradj csöndben te kis fattyú, téged nem kérdezett senki. - mondta Reenesmee és Alisha.

- Fejezzétek be lányok. Szépen hazaköltöztök és beiratlak titeket a helyi egyetemre és szépen poltikát és gazdaságot fogtok mindhárman tanulni, hogy méltó utódaim legyetek. - intettem rendre őket. - És ne piszkáljátok a legkissebbet. 

- De igazunk van. Ő csak egy fattyú, nem is értem hogyan hagyhatod hogy bjöjjön a palotába. - magyarázta Reenesmee.

- Ugyanannyi joga van hozzá mind kettőtöknek. 

- De...- ellenkezett Alisha. Hailey csak bűnbánóan és csalódottan áldogált ott, mint aki nem érti hogy került ide. Jobban hasonlít rám mint gondoltam. Méltó utódom lenne, csak ki kell még kupálni. Kiváló alapanyag.

- Nincsen de lányok. Van még egy bejelenteni valóm. Ez Hailey-vel kapcsolatos. - ez a kijelentésem mindenki döbbnetét váltotta ki. - Egy olyan dologról van szó,ami megváltoztat mindent. Jól figyeljetek, mert erről még anyátok sem tud.

- Figyelünk. - montk egyszerre.

- Hailey lányomat a nevemre vettem és elismerem, mint jogos utódomat. - amint elhagyták ajkaimat ezek a szavak, mindenki arcán a döbbenetet olvastam ki, illetve az ikrek arán felfedezhető volt még a gyűlölet is.