56. fejezet

Isabella szemszöge

Amióta húgomnál jártam el telt pár nap. A szokásos rutinos feladataimat végeztem. Szokásosan úgy üzemeltem, mint egy robot. Gyermekeim messze Volterrától. Sose jönnek haza vagy ha mégis akkor csak egy - két napra és utána mennek is el. Ahogy én látom jobb nekik, hogy apjuk nincs itt. Legalább nem keseríti meg egyikük életét sem. Főleg a legkissebbikét. Legalább ő nem hallgatja minden nap, hogy egy fattyú. Vagyis az apjától nem. De a testvéreitől igen - lehetséges, hogy azért jön más napokon,mint ők? Így elkerüli létezésének kérdését? Hogy miért akkor és ilyen körülmények között született meg?
Elmélázásom közepette egy kopogás szakított félbe. Felkeltem és ajtót nyitottam. Alen volt.

- Szia, Bells. - kezdett bele. - Bejöhetek?

- Persze. - Válaszoltam. - Mit szeretnél? - kérdeztem beinvitálás közben.

- Csak beszélgetni akartam veled. Minden rendben? Furcsa voltál. - érdeklődött.

- Jól vagyok, csak furcsát álmodtam. Kissé bizarr volt. - ocsúdtam fel. Tényleg ezt meg kéne beszélnem már valakivel. Csak hát akárhányszor Alen-re nézek Ő jár a fejemben. Na mindegy. Halgatásomból Alen rántott fel.

- Mi a baj Bells, hirtelen elhallgattál. - magyarázta.
- Nincs baj, csak nem értem miért álmodtam azt amit.

- Értelek. Hát ez jó kérdés, hogy miért álmodtad azt amit. Lehet a tudatalattid üzenni akar? Bár nem vagyok pszichológus. Beszélned kéne egy szakemberrel.

- Dehogy fogok beszélni egy dili dokival. Majd ha fagy. Nem vagyok megőrülve Alen. - kértem ki magamnak. Kicsit fel is emeltem a hangom.

- Jó - jó. Csak segíteni akartam. De akkor megpróbálok segíteni, a magam módján. - mondta.

- Igen? És hogy gondoltad? Talán kitörlöd a fejemből? Tudtommal ilyesmire nem vagy képes. - törtem ki.

- Nem, nincs ilyesfajta képességem az tény. Viszont jó hallgatóság vagyok. - mondta teljes jó szándékúan.

- Rendben. Segíthetsz, de egyet jó ha tudsz. Nehéz eset vagyok. - közöltem vele. Tudom ,hogy nehéz nekem ez a téma, de segítséget elfogadok, de csak addig amíg az nem sérti a személyes szférámat.

- Nagyon jó. - kezdett bele. - Tudod Nővérem, mikor gyerekek voltunk... - most komolyan a gyerekkorral kezdi? Ez nem normális. - Tudom mit gondolsz Bells, de kérlek hallgasd meg a mondani valóm. Hidd el megéri. - folytatta ezzel mondandóját. 

- OKÉ. nyugi, csak furcsa hogy miért ezzel kezded. - válaszoltam neki.

- Tudom, szóval. Mikor gyerekek voltunk, nagyon különböztünk. Anthony nagyon eleven gyerek volt. Sosem zavart, hogy sokkal népszerübb nálam. Sokkal jóképűbb mint én, vagy éppen többet teljesített a tanulásban nálam. Úgy szerettem ennek ellenére mint testvéremet. Tudtam, hogy hiába vagyunk különbözőek, akkor is ikrek vagyunk. És az ikerség nem csak abból áll, hogy egyformák vagyunk vagy az idő múlásával már nem. Mindig számíthattam rá, mint testvér. Elhiszed nekem, hogy Anthony attól lett olyan - amilyen, annak a környezet az oka? Minden embert a környezet alakít. Csak részben a család. - fejezte be. Erre most reakciót vár? Eléggé várakozóan nézett rám. Szóval, ja. 

- Hát most mit kéne mondanom? Biztos igazad van. Lehet csak azért álmodtam ilyesmit, mert szeretném ha Anthony megváltozna. De ahogy a jó közmondás tartja, " kutyából nem lesz szalonna". - fejeztem ki véleményemet.

- Lehet Bells, de akkor is volt benne valami anno amit megszerettél. - magyarázta.

- Igen volt. Úgy hívják öcsém hogy EZRED forduló. Semmi másért nem vonzódtam hozzá. - tértem rá a fő problémára. - igazából nem tudom, hogy azért szerettem - e meg vagy magamtól is szerettem volna - e. 

- Szeretted? Már nem szereted? - hökkent meg. 

- Nem. Vagy nem tudom. - vágtam rá egy fintort. Magam sem tudom.

- Szerintem tudod, csak félsz a saját érzéseidtől nem csak az övétől. - próbált jobb kedvre deríteni. Közben ott sétálgattam képeink előtt.Meg is fogtam egyet és néztem. 

- Alen nem tudom. Csak azt tudom, hogy mindenki boldogabb, hogy most nincs itt. És őszintén megmondom, kicsit örülök én is, mert akkor legalább nem kell félnem minden nap attól, hogy mikor gurul be és üt meg újra. - fejeztem ki véleményem, közben dühömben az ajtónak vágtam a képet, melyet fogtam és néztem ahogy az üveg darabokra tör és kiesik belőle a kép, amin ketten vagyunk rajta boldogan. - Ez kép is... - befejezni nem tudtam, mert észrevettem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.

- Figyelj nővérem. - kezdett bele Alen. - Szeretni biztos, hogy szereted,mert különben nem lenne ez a reakciód az egészre. 

- Nem is azt firtatom. Inkább azt , hogy miért van az hogy egy ilyen ember, aki állítólag szereti családját , az bántja ? - tértem a lényegre.

-  Erre csak ő tudhatja a választ. - mondta. 

- És erre mit mondjak? Sose fogom tőle megkérdezni. Azt kívánom, hogy bár meg se ismertem volna. Meg most még apánk is jön a hülyeségeivel. - törtem ki magamból.

- Mire gondolsz? - kérdezett rá azonnal.

- Hát hogy újra férjhez akar adni. - válaszoltam.

- Igen? - látni lehetett rajta hogy meglepi őt is. - De hát már van férjed. - világított rá az egyetemes gondra.

- Igen. Erre ő is meg én is rájöttem. A válasza egyszerű volt. Elválok Anthonytól. Ahogyan ő is elvált előző feleségétől. - magyaráztam.

- Bells, Anthonytól csak úgy tud elválasztani ha idehozatja és aláírja a papírokat. - mondta.

- Tudom. Szerintem idehozatja a papírok miatt. 

- Hát ezután mindenképpen utána kellene nyomoznunk, hogy hogyan gondolta megvalósítani. - ötletelt.

- Ja, az lehet, de igazából én k*ra nem akarok újabb gyereket szülni és nem akarok megint olyan házasságban élni amiben nem érzem jól magamat. - mondtam.

- Hát akkor nincs mit tenni. Beszélek vele. - támadt ez a zseniális ötlete.

- Dehogy beszélsz vele. - ordítottam fel. - Engem már az sem érdekel ha a világ a feje tetejére áll, akkor sem megyek férjhez. Jó nekem így. - magyaráztam el neki.

- Oké, akkor nem tudom. 

- Erre én is rájöttem. Talán jobb lesz ha addig élvezem az egyedüllétet amíg tehetem. Lehetne, hogy most egyedül legyek? - kértem Alent.

- Persze. Majd beszélgetünk később akkor. - Ezzel el is hagyta a szobámat.

Ezt követően kimentem a teraszra és csak bámultam bele a városba.

Anthony szemszöge

Nem hiszlek el Carlise. Hogy lehet az, hogy én nem az vagyok aki. A létezésem tehát hazugság? Nem születhettem vámpírnak, a vámpírok nem szaporodnak. Elmélkedésemből apám zavart fel. Kopogtak.

- Bejöhetek Edward? - kérdezte az ajtó túlfeléről.

- Igen, gyere. - hívtam be.

- Ezt meg kéne beszélnünk. - tért a lényegre. Nagyon jó , úgy is van egy csomó kérdésem.

- Beszéljünk. - mondtam hűvösen.

- Van kérdésed? - kérdezte.

- Igen. Ez hogy lehetséges?

- Rendben, elmondom. Ez úgy lehetséges, hogy a vámpírok körében van néhány akik tudnak utódot a világra hozni. De csak a királyi család tagjai. Aro, Marcus, Casius és Alec. Ők négyen tudnak. Illetve minden családtagjuk, mert a nők minden 100 évben emberré lesznek és akkor tudnak gyermeket nemzeni, illetve kihordani. Te is egy ilyen gyermek vagy. Ezek a gyerekek mások mint az emberek, kicsit ilyenek is meg olyanok is. Tudnak emberi ételt fogyasztani, de csak vérrel keverve. Gyorsabban nőnek,mint az ember. Konkrétan 7 év alatt elérik a felnőtt kort és nem öregednek tovább, örökké élnek. Minden tulajdonságot örökölnek ami egy vámpírt jellemez. A nők, mikor emberek lesznek, eltűnik a vámpír személyiség jegyük, csak emberi tulajdonságukat veszik fel. Szülést követően meg visszaváltoznak. 

- Ez hogy lehet? - akadtam ki a hallottakon.

- Nem tudom, én több száz évig voltam szolgalátban Volterrában és az idő alatt ezt is kutattam többek között de nem jöttem rá. Ez a természet szépsége. - magyarázta. De ez nem válasz. És a másik, én hogy a pi*ba kerültem ide. Erre rá is kérdeztem.

- És én hogyan kerültem ide?

- Ez egy hosszú történet, fiam. - válaszolta.

- Akkor hallgatom. - követeltem.

- Jó elmondom. Születésed követően normális gyerekkorod volt. Én voltam édesanyád szülésze. Szüleid nagyon boldogok voltak, hogy végre fiuk is született. - várjunk. Végre?

- Mi az hogy végre? Vannak testvéreim? - tértem a lényegre.

- Igen. Vannak testvéreid. Van egy ikertestvéred, illetve még 10 testvéred. Összesen 12 - en vagytok. Ebből ti vagytok ikrek és van még egy iker testvéred, akik lányok. Minden testvéred idősebb nálad. Kivéve az ikertestvéred, ő utánad született. 

- És én erről eddig mért nem tudtam?

- Azért mert Apád így határozott. - mi az hogy így határozott?

- Ki ő? Hogy megmondja ?

- Ő az uralkodó. Megmondhatja. És csak védeni akart.

- Mért, mi történt, hogy ez ekkora titok?

- Volt egy baleseted, kb 200 éve és emlékezet kiesésed volt. Egy darabig próbálkoztunk, hátha visszanyered emlékeid, de ahogyan telt az idő,nem történt semmi változás. Ilyen állapotban nem tudtad irányítani az országot, ezért elküldött velem, hogy ha visszatérnek emlékeid akkor majd vigyelek vissza, haza. - próbálta érthetően elmondani.

- De nem tértek vissza. Akkor, mért pont most mondod el? - kérdeztem.

- Azért mondom el most ezt, mert kaptam levelet tőle, hogy látni kíván. Nem tudom miért csak vár. Úgyhogy jobb lesz, ha elkezdesz pakolni, mert haza viszlek holnap. - Ezzel fel is állt és kiment szobámból. Még a válaszomat sem várta meg.

Tök jó, hogy egy olyan helyre kell mennem, olyan vámpírral aki 200 évig hazudott és egy olyan családhoz kell mennem akiket nem is szeretek és nem is ismerek.