45.Fejezet

Isabella szemszög

Azt hittem most azonnal meg fog erőszakolni,de nem tette. Csak támaszkodott rajtam és a szemeimbe bámult.És nézett és nézett csak nagyon sokáig.Percek teltek el így.Aztán egyszer csak elengedett,felegyenesedett és megigazította ruháját,majd lenézett rám. Rámmosolygott. Azzal a régi mosolyával. Ekkor tűnt fel,hogy hiába mondta azt hogy semmi sem a régi benne - mégis az. A mosolya, ruhája,mozgása és beszédstílusa. Ezt az életet eldogná magától csak nem tudja.Vagy nem is akarja? Kitudja. Erre a választ igazán szerintem csak a tudatalattia tudja.

A kezét nyújtotta nekem,segített felállni.

-Bocsáss meg. Mégegyszer nem fog előfordulni.-próbált mentegetőzni.

-Semmi gond.-itt tétováztam egy kicsit.-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Milyen érzés volt neked? Élvezted,hogy így beszéltél velem?

-Ööö…igen. Nem hogy jó érzés volt,de van egy olyan kényszerérzetem,hogy hiba volt megállnom a leteperedésednél , mert jól megkellett volna téged büntetnem.-válaszolta izzó szemekkel.Ekkor sarkonfordult és elviharzott.Én meg csak álltam ott mint egy sóbálvány,lesokkolva. Csak nem visszafog térni a régi Anthony?

Ennek tükrében elsiettem a trónterem felé,bizonyára ott találom majd édesapámat. És ott is találtam.

-Apám!

-Igen,kislányom!?

-Anthonyról szeretnék veled beszélni.

-Történt vele valami?-láttam az arcán hogy megilyedt.

-Nem.Jól van.Szerintem csak kicsit össze van zavarodva,mint a ma született bárányka.

-Mi történt?

-Hát 1. Hogy valahogy a hálónkba tévedt.

         2. Elovasta a naplómat,vagyis csak részeket olvasott el.

         3. Rákérdezett kihez mentem hozzá,aztán mikor nem mondtam meg neki,mint akinél eldurrandt valami elkezdett kiabálni és olyan sítlust vett fel mint régen.

-Értelek.Ez azt jelenti,hogy talán visszatérnek az emlékei? – kérdezett rá a lényegre.

-Nem tudom. Talán Carlise tudja erre a választ. Hivasd ide. – Ötleteltem.

-Rendben.

Kisvártatva meg is érkezett Carlise.

-Carlise előfordulhat,hogy Anthony emlékezzen a múltjára? – tértem a lényegre.

-Az orvostudomány állása erről a dologról az, hogy lehetséges.De csakis akkor ha sok időt tölt azokkal a személyekkel,akik egyszer fontosak voltak neki. Talán valami morzsa van? – érdeklődött.

-Igazából csak annyi,hogy a viselkedése kezd visszatérni.

-Az csak a tudatalattija,az nem morzsa. Mivel elég régen történt ez,így esélytelen a dolog szerintem. De ehhez vizsgálatokra lenne szügség,hogy mi változott,mivel nem látunk bele a fejébe.

-Mi lenne ha megnéznénk azt hogy az agyi aktivitása milyen ha Bellábal beszél vagy a közelében van. – ötletelt apám.

-Ez egy jó ötlet. Hozzá is kezdek. Isabella maradj itt és hozom a mérőeszközöket meg megkeresem Anthony-t.

Hát mit ne mondjak nem repestem az örömtől. De ami elkerülhetetlen az elkerülhetetlen. Majd csak lesz valami. Ebből még rossz dolog nem sült ki.

Kb. 20 perc múlva meg is érkezett Carlise minden eszközzel és Anthony-t is hozta magával. Sajnos úgy láttam Anthony sem repes az örömtől. Leülltettek minket egy asztalhoz és az volt a feladatom,hogy a kezemet tegyem az asztalra. Aztán ugyanezt kellett Anthonynak is csinálnia. Miután rák kötötték a ketyerét szimplán csak nézni kellett egymást körülbelül 10-15 percig. Nagyából a felénél járhettunk,mikor történt vmi agyi aktivitás a részemről és Anthony részéről is. Olyan kábának éreztem magam. Mintha valami távozott volna a fejemről. Olyan érzés volt,mikor gyerekként azzal szórakoztam,hogy másokra rávetítsem a pajzsomat. És mikor ezt levizionáltam,rájöttem,hogy a védővarázs amit 200 éve magamköré vontam,most hagyta el a testem. És már tenni sem tudtam ellene semmit.

Éreztem ahogy megrohamozzák a fejemet az emlékek.A rossz emlékek,melyeket mélyen elástam magamban.

Anthony szemszög

Láttam Isabellán hogy valami nincsen rendben. A szemei megváltoztak. Olyan volt mintha egy világ fájdalma borult volna rá.Elkezdett remegni és tekintetét is elfordította.

-Isabella mia baj? – kérdezte rögtön Carlise.

-A fejem…-úgy mondta,mintha kínoznák.Carlise teljesen megvilágosodott. Ő értette miről beszél. Csak én nem. Inkább nem szóltam közbe.Jobbnak láttam.

-Máskor is fordult már elő? – Isabella csak rázta a fejét. – Az nem jó. Ez azt jelenti,hogy a védővarázsod elpárolgott.

-Isabella ezt tudom akkor előbb idehozatom Anthony-t és véget vetek jégcsap szívednek. – örömködött apánk.

-Mi lenne Aro ha most kicsit csöndbemaradnál? Nem látod,hogy szenved? – förmedt rá Carlise Apámra.

Isabella akkor rámpillantott és már szólásra nyitotta volna száját,de mégsem szólalt meg. Csal nézett-nézett és nézett.Nem is,inkább bambult rám. Aztán 3 perc csönd után megszólalt.

-Tönkretette az életem. Apám nem véletlenül használtam ezt a varázslatot. Talán bűn,hogy elakarom azt a férfit felejteni, akit a világon a legjobban szerettem? Juj bocsánat.Mivel elfelejteni esélyem sem volt,így kénytelen voltam elzárni a fejem egy mély zugába. De ezekszerint elég ha megbámul és feltörik. De ha így állunk akkor én is teszek azért hogy ne hagyományos módon emlékezzen azokra a borzalmas emlékekre amitől talán védeni próbáltam. De egye fene ha így akarod. – Felpattant hirtelen a székről elémállt és szájoncsókolt.

A fejem elkezdett kóvályogni.Olyan volt mikor fejbekólintanak és visszatér minden a régi kerékvágásba. Csak hogy az én fejemben érzelmek kavarogtak.Pontosabban egy intenzív érzelem tört fel, amit az átlag emberek egy szóval látnak el – ez volt a SZERELEM.