51. Fejezet

 

Anthony szemszög

Ezt elbasztam nem kicsit. Most lebuktam. Apám biztos ebből rájött a titkomra.

De ő csak meretten bámult rám majd megszólalt.

-     Fiam, te honnan tudod ezt? Csak nem kihallgattad egy beszélgetésünk?

-     Én….nem én nem.

-     Ne hazudj. Mert rájövök. – ezzel a mozdulattal megfogta kezemet és éreztem ahogy belevájkál a múltamba és a gondolataimba. Amint elengedte kezem kissé elmosolyodott. – Fiam. – csak ennyit kellett mondania. Ebből tudtam már az igazságot.

-     Na végre. Tök gáz ez a jófiús állarc. Ennyire nyálasnak lenni. Totál olyan mintha Elen bőrébe bújtam volna. – törtem ki nyugalmamból.

-     Miért nem szóltál hogy visszatértek az emlékeid?

-     Mert akkor nem tudtam volna szivatni Bells-t. Bár meg kell hagyni azt hittem abból rájöttök az igazságra, hogy szólítom Isabellát. – ekkor egy jót kacagtam magamban.

-     Anthony… - dorgált meg apám.

-     Bells hova ment?

-     Nem tudom. – válaszolta tömören.

-     Mennék ha nem gond.

-     Semmi gond. ÉS fent szándékozod tartani a látszatot? – tért rá a lényegre.

-     Hát nem is tudom. Majd még eldöntöm. Egyenlőre ne árulj el senkinek semmit. – ezzel leléptem.

…1 óra múlva…

Már nem is érdekelt merre járhat az én egyetlen feleségem. Az jobban izgatott hogy gyermekeimet sehol sem látom. Ezt szóvá is tettem.

-     Mond Elen öcsém hol vannak a lányok?

-     Milyen lányok?

-     Reneesme és Alisha.

-     Ők már 100 éve nem karácsonyoznak itthon. Reneesme sűrűn hazajár, de ő ideje nagy részét végigturnézza. Tudod ő neki remek hangja van. Szerencsére örökölt valamit az anyjától is. Alisha meg hajkurássza a rögeszméjét. Miszerint halálosan szerelmes Kellan-ba, csak ezt Bells nem hadja neki. Ezért ritkán jön haza. Van ez lakása a belvárosban és ott tölti ideje nagy részét. Illetve készül a versenyeire ugyanis műkorcsolyázik. – fejezte be kis monológját öcsém.

-     Értelek. Tehát egyik lány sem jön ide karácsonykor meg semmilyen más családi ünnepkor. – konstaláltam hangosan. – És mi a helyzet Hailey-vel?

-     Őt kitagadt…

-     Tudom hogy kitagadtam annál még észnél voltam. Ami utána volt azt mond.

-     Hát ő azóta sűrűn jön, mióta nem vagy itt. Nem is tud róla hogy hazajöttél. Illetve nővérei kifejezetten örültek hogy kitagadtad, így semmi veszélyt nem jelent. Vagyis ahogy Reneesme fogalmazott.

„ Legalább nem zavar semmilyen vizet azzal hogy létezik,semmilyen jogot nem formálhat a jogörökös utódlásra, mert apánk kitagadta nem csak a családból de az örökségből is.”

-     Hát hadjuk meg az alma nem esett messze a fájától. Jó kapzsi lányom van. – örömmel vettem ezt az információt.

Beszélgetésünknek ekkor véget vetettem mert szemből megláttam Bells-t és odasiettem hozzá.

-     Bells – Ezzel együtt megragadtam kezét is. Majd folytattam szövegem. – Miért nem jön ide soha egyik gyerekünk sem?

-     Mert utálnak téged. – kaptam a rövid válaszom.

-     De miért?

-     Mert annak ellenére hogy egy kegyetlen gyilkológép vagy, annak ellenére még szerettél engem és nem okoztál nekik csalódást. De azzal hogy visszajöttél és nem emlékszel semmire szinte azzal teljesen megaláztad őket és a családodat is. Ugyhogy nem. Addig míg nem vagy önmagad addig ne is álmodj róla hogy a trónt ami igazából engem illet visszakapod.

-     De én önmagam vagyok Bells. Be is bizonyítom neked. – bizonygattam neki.

-     Akkor kezdheted is. – ekkor rámmosolygott. És be is ugrott. Ez szivat engem. Jézus! Keresztbe szivattuk egymást. Ránéztem és már mondtam is mondandóm.

-     Bells – itt elkezdtem csóválni a fejem. – úgy néz ki sikerült egymást átkúrni a palánkon. Te nagyon jól tudod hogy én a régi vagyok.

-     Hát persze. Pont engem akarsz hülyének nézni? – tette fel a velős kérdést.

-     Mikor jöttél rá?

-     Hát akkor mikor elájultál és mikor felébredtél és Bells-nek hívtál. Utoljára 200 éve hívtál így. – aztán felcsendült egy zene. Azonnal kapcsoltam és már vittem is feleségem táncolni. Ő nem volt rest viszonozni. Ahogy ott táncoltunk, közben beszélgettünk. Régi dolgokról, olyanokról amikről lemaradtam illetve olyanokról is amikről nem maradtam le.

-     Tudom, hogy elfoglalt voltam mindig is. De ez a munkámmal jár. – fejeztem be.

-     Tudom, de hogy gondolhattad hogy mástól állapotos leszek és azt neked akarom adni? Pedig hányszor mondtad hogy mennyire  hasonlít rád Hailey. De ezek ellenére sem ismerted el sajátodnak.

-     Ez innentől meg fog változni. Én szeretlek téged Bells. Soha nem bántanálak.

-     Tudom. Én sem téged. – A számnak vége lett és táncunkat egy csókkal pecsételtük meg, mely kitartott vagy kitarthatott volna az örökkévalóságig is.