49. Fejezet

Elena szemszög

Nem is értem. Miért csinálta ezt Isabella? Totál értetlen. Lehet felhúzta Anthony. Sose volt még ilyen. Soha nem bántotta. Mi üthetett belé?Majd megkérdezem tőle ha jobb állapotban lesz.

…Pár óra múlva…

-     Fiam, miért nem jössz haza most?

-     Értelek. És mi lesz Alisha-val?

-     Ahha. Hát te tudod. Akkor majd beszélünk.Szia.Vigyázz magadra.

Amint leraktam a telfont egy kérdés ütött szöget a fejemben. Mi a jó anyám történt közöttük? Isabella tud egyáltalán erről? Hát ha nem akkor majd megtudja ha Alisha hazatér. Azthiszem jól megkapja a magáét Alisha is meg majd az én fiam is ha hazajön.

El is mentem Elen-hez hogy megosszam vele az új fejleményeket.

-     Szia Elen.

-     Szia Elena. Mi járatban? Ha csak nem a fiunkkal kapcsolatos akkor nincs mit beszélnünk. – tért a lényegre.

-     De , képzeld vele kapcsolatos. Ezt egyszer már megbeszéltük. Mi lenne ha most az egyszer nem a te akaratoddal foglalkoznánk hanem a fiúnkkal? Vagy neked már ő sem fontos csak az hogy engem baszogass? – kissé felhúzott de még időben lenyugtattam magam.

-     Jól van na. Csak tettem egy megjegyzést. Már ezt sem lehet?

-     De lehet.

-     Akkor? Térj a lényegre, rabolod a drága időm. – Ó vaj…segíts istenem. Mi a franc dolga lehet neki…érted, pont neki??? xD – Ne forgasd a szemed asszony.

-     Alexander szét ment a nővérkéd drága lányával, Alisha-val.

-     Ezen mi meglepő?Én már megmondtam az elején hogy ez lesz. Ők nem illenek össze. Ha lett volna esze akkor Reneesme-vel jön össze.

-     Hogy mondhatsz ilyet? Nem szégyenled magad? Itt még a falnak is füle van. Ezért fejed vehetik.

-     Miről beszélsz? Már vagy 200 éve nincs itt füle semminek. Isabella homokba dugta a fejét mióta Anthony nincs, Anthony meg nem is önmaga. Ugye csak viccelsz! – olyan  cinikus fejet vágott hogy már az szégyen. Hogy képzeli. Hogy le nem sűl a pofájáról a bőr. Hát itt már senki nem tisztel senkit? Ezzel sarkonfordultam és kimentem. Amint kinyitottam az ajtót Anthony-t találtam el vele.

Anthony szemszöge

Ahogy a folyosón sétafikáltam egyszerűen nem tudtam nem meghallani Elena és Elen veszekedését. Odaosontam az ajtójuk elé és kihallgattam őket. Ezzel csak az volt a baj hogy nem osontam el időben és az ajtó nekem ütközött. Ezzel befürödtem. Szegény Elena nem tudott velem mit kezdeni, bár meg kell hagni biztos vicces volt a helyzet.

-     Bocs Anthony, nem tudtam hogy itt vagy. – esedezve kért bocsánatot.

-     Nem kell szabadkoznod Elena. Ez az én saram. Nem kellett volna hallgatóznom.Nem illik. – ekkor előlépett Elen is.

-     Hát Anthony egy ponton csalódtam, egy ponton pedig nem. Csak a gond az hogy próbálsz olyan lenni mint rég ,de itt a gond. Hogy csak próbálkozol. Ne próbáld hanem csináld. Majd én megtanítalak a kegyetlenségre. Na gyere. – ezzel megragadott és magával vonszolt. Még annyira volt időm hogy búcsút intsek a nővéremnek. De már csak a csodálkozó arca maradt meg előttem.

Elvitt a trónterembe. Most meglepetésemre egyedül voltunk. Nem is baj. Legalább feltehetem neki kérdéeim.

-     Ide figyelj Anthony. Te nem ilyen vagy. A mostani éned árnyéka az igazinak. Próbáld meg utánozni amit csinálni fogunk. – ekkor kilépett a teremből. Én kihasználtam a helyzetet és körbenéztem. Felmentem a pulpitusra és beleülltem az egyik trónba. Ekkor emlékek tőrtek elő.

„ Isabella terhes volt, már a 4-5 hónapban járhatott. A lépcső előtt álltunk és veszekedtünk.

-     Valld be hogy nem az enyém! – ordítottam, vagyis egykori énem.

-     Anthony esküszöm a gyerekeid életére hogy ez a gyermek kit a szívem alatt hordok az a tied.

-     NEM!HAZUDSZ TE SZUKA. – ekkor elcsattant egy óriási pofon. Isabella a padlóra és elkezdett zokogni. – tudom hogy szeretőd van. Menj vissza hozzá és maradj is vele. Nekem nem kellesz te sem meg a fattyad sem.

-     Anthony… - ordította Isabella könnyei között.

-     Én nem vagyok neked Anthony, neked Uram vagy Fenség,Felség. Nem érdekelsz ezennel.

-     De…én esküs… - ekkor felállt és közelebb ment hozzá.

-     Ne esküdözz, nem hiszek neked. Ez a gyerek nem az enyém és kész. Ha megszülöd akkor megszülöd.Nem érdekel. Én kitagadom.

-     De Anthony ő a tiéd. – ekkor valami elpattanhatott mert Anthony dühében meglökte Isabellát és ő végig esett a lépcsőn. A lépcső alján állt meg és ájultan hevert.”

Itt megszakadt az emlék mert Elen keltett fel.

-     Mi -mi? Hol vagyunk?

-     A trónteremben. Rendben van minden? – kérdezett aggódoan Elen.

-     Nem egészen.Mond Elen. Isabellával hány gyerekünk van?

-     Te…te honnan tudsz erről?

-     Beleülltem a székbe és előjött egy emlékem.

-     Mit láttál?

-     Azt hogy Isabella terhes volt és lelöktem a lépcsőről.

-     Akkor az a fattyatok esete.

-     Mi? – fatty? Teljesen kikészültem.

-     Igen. Te és Isabella akkoriban eléggé szarban voltatok. Elhidegültetek. Nem éltétek a normális házaspár életét. És mikor Isabella terhes lett újra már nem hitted el hogy tőled van. Akkoriban sokat dolgoztál. Vele nem is foglalkoztál. Megfordult a fejedben hogy nem is a tied a gyermek. E miatt az a kislány a palota egy eldugott részében nőtt fel kitagadva, apa nélkül. Soha nem jártál nála,találkozni találkoztatok,de nem tekintetted sajátodnak. Pedig évekkel később meg is jegyezted hogy mennyire is hasonlít rád. Ezzel teljesen szétmentetek Isabellával. Szinte már-már idegenek voltatok egymásnak. Aztán jött a baleset. Persze akkor is Hailey-n veszekedtetek. Etetted,tanítottad,de sohasem néztél rá.

-     Ezt nem is tudtam. Akkor én tényleg kegyetlen voltam. És ilyennek kéne lennem?

-     Igen.