48. Fejezet

Anthony szemszög

Hát ezt nem hittem volna. Így kitolni velem. Amint a palota azon részére értem ahol állítólag nem kóricálhatok – dühömben a falon lévő képekről lerántottam a lepeleket. Hát basszák meg. Valamit titkolnak és akkor is rá fogok jönni mi az isten az. Mikor az első képről lerántottam a lepelt teljesen elképedtem. Hát mégis igaz. Szóval ezt titkolták. Nem hittem volna hogy idáig fajnulnak a dolgok. A képen én álltam és Isabella. Esküvői ruhában álltunk egymásba karolva és mosolyogtunk. Jézusom. Akkor én beleházasodtam a saját családomba? Vagy mi a szar? Az is lehet, hogy nem is házasodtunk össze csak egy képet készítettek rólunk vagy Isabella vagy az én esküvőmről. Meglehet. De ekkor egy pillantást vetettem a kereten lévő feliratra. Azon az állt : Isabella Maria Swan  Mrs. Musen Volturi & Anthony Edward Mr. Musen Volturi

Ez kissé kibaszta a biztosítékot.El is rohantam a kép elől. A következő lepel alatt már civil ruhában voltunk. Már vagy fél perce csak bámultam mire mozogni kezdett. Isabella alakja közelített az enyéhez és az arcomra egy puszit nyomott,majd a fényképen az én alakom hirtelen az ölébe rántotta és egy csókot nyomott az arcára. Teljesen kirázott a hideg. De egyáltalán nem jó értlemben,inkább rossz értelemben. A saját testvéremhez hozzámentem, ez undorító. Ez körülbelül olyan mintha Alice-hez hozzámennék. Apám  hogy engedhette ezt meg? Bár ha jobban belegondolok abba amiket meséltek, akkor inkább örült neki. De hogy lehet ennek? Ez nem törvénytelen ebben az országban? Eszmefuttatásom hangos cipőkopogások szakították félbe. Amint megfordultam a sarkon Isabella alakja csörtetett be. Eléggé dühösnek tűnt,de amint meglátott a dühöt a meglepettség váltotta fel. Megállt tőlem körülbelül olyan 3 méterre,de amint az arcomba nézett félelem övezte tekintetét. Biztos kiült az arcomra a haragom. Hát jobb is ha fél,mert most jól megkapja a magáét. Aztán majd Aro is. Meg mindenki.

-      Szia Isabella! – szólítottam meg azonnal.

-     Szia Anthony, te mit csinálsz itt? – kérdezett kissé félénken. Végig tekintettem ekkor rajta. Egy vörös combfix volt rajta egy vörös buggyos bugyi amit félig egy fekete bársony szoknya fedett. Felül volt rajta egy vörös selyem ing ami rövidujjas volt. az ingen volt egy fekete fűző.Haja ezúttal teljesen ki volt engedve,kissé göndör volt. A haját csupán egy vörös vékony típusú hajpánt tűrte el. Ajkain tűzvörös rúzs volt. Szemei lángoltak. És mindezt koronázva egy lakkozott fekete magassarkú cipő volt a lábán.

Biztos észrevette hogy végigmértem mert arcán zavar lett úrrá.

-     Most mit nézel?

-     Én? Semmit. Csak csodálom a ruhádat. Mondd csak! Te akkor is így öltöztél,mikor tudtad hogy csak az enyém vagy?

-     Te! Miről beszélsz? – kérdezett vissza zavarodottan.

-     Arra ami a falon van. – ekkor a képre nézett és visszanézett rám.

-     Most az jár a fejedben hogy a feleséged vagyok? – ahogy kimondta hogy a feleséged vagyok-ot teljesen kikészültem. Egyszerre esett jól és rosszul is. Érdekes.

-     Igen arra. – most akkor is kiszedem belőle. Belemegyek a játékba.

-     Hát erre ne is gondolj. Mert nincs alapja. Csak mert esküvői ruhában vagyok én és mellettem le vagy fotózva az még nem jelent semmit sem. – tök magabiztos volt. Ááá…engem aztán nem versz át.

-     De a felirat alatta magáért beszél. Engem már nem tudsz átejteni. Rossz lóra tettél csillagom. – éreztem a gúnyt az arcomon. És éreztem ahogy kiül az arcomra az a híres nevezetes gúnyos mosolyom.

-     Anthony, ezzel a stílussal nem érsz el nálam semmit sem. Ha játszani akarsz akkor mond ki és kezdjünk játékot. Mert piszkosul játszani én is tudok. És haver kettőnk közül csak te fogsz megsérülni,nem én. – láttam az arcán a magabiztosságot. Ekkor vettem észre hogy a távolság kettőnk között csökkent és körülbelül már csak 1 méter maradt.

-     Drága, Isabellácska! Ne hidd hogy kitudsz engem játszani.

-     Te csak azt hiszed hogy nem tudlak. – ekkor közelebb jött, mellém állt és bal kezével végigsimított a jobb oldalamon. Elkapott a borzongás. Lehet igaza van. NEM. Anthony erősnek kell lenned. Nem veszíthetsz.

Elkaptam a kezét mielőtt a csípőmhöz ért volna. Jó erősen megszorítottam hogy tudja ki az úr.

-     Ezt te sem gondoltad komolyan hogy ezzel tudsz rám hatni.

-     Ezzel nem is.- amint kimondta mág lendült is a keze, és már a padlón is találtam magam. Azonnal felpattantam és már ütöttem is volna meg ha keze nem a nyakamat szorította volna amint közelítettem hozzá.

-     Te… - sziszogtam felé.

-     Én? Igen? Mit is szerettél volna mondani? Kérlek mond hangosabban mert nem hallak jól.

-     Mos…sd k..ki a fü…le…fül…ed! – mondtam alig halhatóan. Ez hihetetlen. Ez a nő nagyon gyors, na meg milyen erős. Teljesen leblokkoltam. Isabella szortásának egy arra kóricáló családtag vetett véget.

-     Mit csinálsz Isabella. – Szólt közbe Elena.

-     Semmit húgocskám,csak az öcsénk nagyobbnak hiszi magát mint ami. Jól jegyezd meg Anthony amit most mondok neked mert mégegyszer nem fogom elmondani. Nem vagyok már az a törékeny kislány akit anno megszereztél magadnak. Neked és az éveknek köszönhetően megtanultam megvédeni magam. Most már nem tudsz csak úgy eltaposni mint régen. A te Isabellád meghalt abban a bizonyos autóban. Soha nem is voltunk és soha nem is leszünk az a kiályi pár akit a nép akart vagy akar. Mert Anthony az az Anthony akit én akartam hogy legyél, az még meg sem született.

Ezzel elengedett, én a padlóra estem és csak bámultam ahogy elmegy. Csak az a néhány szó kongott a fejemben : Az az Anthony akit akartam az még meg sem születetett.

Ez hidegzuhanyként ért. Ezzel a tudattal tápászkodtam fel a padlóról és kullogtam vissza a lakrészembe.