55. Fejezet

Anthony szemszöge

Amint kimondtam utolsó mondatomat a lányaim teljesen lesokkólodtak. Elsőként Alisha és Reenesmee szólalt meg.

- Ezt hogy képzeled apa? - kezdte Renesmee. Majd folytatta Alisha. - Ezt nem teheted.

- Már hogy ne csinálhatnám? Kik vagytok ti? Mit képzeltek, hogy csak így nekem támadhattok? Ti csak hitvány szolgálói vagytok ennek a fogaskeréknek. Egyenlőre míg élek semmi jogotok nincsen beleszólni és ítélkezni a döntéseim felett. - magyaráztam nekik. Majd folytattam. - Így most a döntésem végleges és megmsíthatatlan. És további véleményetek nem érdekel és nem fogom meghallgatni sem. Elmehettek.

Ezzel a mozdulattal mind 3 lányom elhagyta a termet. 

Isabella szemszöge

Hát még most sem tudok rendre térni ez tény előtt, melyet férjem közölt velem. Ezt sosem néztem volna ki belőle. De megtette. Elismerte és örökösénk tette legkissebb lányunkat. Mégis lakozik benne jóság és szánalom? Nem ilyennek ismertem. De nem baj. Úgy látszik javára vált az elmúlt 200 év. Ez dícséretes. Ennek emlékével hagytam el hálószobánkat. 

Már vagy egy órája csak serepeltéltem a palota folyosóin mikor megláttam őt tőlem 3 méterrel. Rámszegezte szemeit és sötétséget láttam. Kicsit meg is rázkódtam tőle. Közelebb jött és átfogta dream mikor elém állt. Ebben a pillanatban arca már csak pr miliméterre volt az ajkaimtól. Mélyen a szemembe nézett és rámlehelt. Ettől a pillanattól megszünt létezni körülöttem minden és már csak arra tudtam gondolni, hogy akarom. Akarom hogy megcsókoljam. Ebben a pillanatban hirtelen hangos kopogás zavarta meg gondolataimat. Amint magamhoz tértem azonnal megvilágosodtam. A saját szobámban ébredtem. Ez csak egy álom volt????

Amint rájöttem, hogy ez nem is történt meg, csalódott voltam. 

Még mindig kopogtak. Mintha valaki rákönyöölt volna az ajtóra. Felkeltem. Ajtót nyitottam és Alen volt a szobám küszöbén. 

- Bella, jól vagy? Már fél órája csak kopogok. - rémüldözött.

- Mért ne lennék jól? Csak aludtam egyet. - válaszoltam neki.

- Azt hittem már hogy valami baj van. 

- Nincsen. Anthony hol van? - tértem a tárgyra.

- Anthony? - nézett rám tágra nyílt szemekkel. - Mi az hogy hol van? Hol lenne? Forks-ban van már vagy 200 éve.

- Te miről beszélsz? - csodálkozva tekintettem rá.

- Te miről beszélsz. A baleset óta nem járt itt. Beverted a fejed? - érdezte azonnal. Teljesen lesokkolódtam. Mi az hogy nincs itt? Az egészet csak álmodtam volna? Az lehtetlen. Hallgatásomra aggódni kezdett Alen. - Biztos jól vagy? - erre megembereltem magam és válaszoltam neki.

- Igen jól vagyok. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle.

- Jaaa, Apánk hivat magához. 

- Rendben. Mondd meg neki, hogy megyek, csak adjon pr percet. - Ezután Alen sarkon fordult és elment. 

Amint becsuktam az ajtót a földre rogytam. Az nem lehet hogy ez nem történt meg. Nem tudtam az érzéseimet elrejteni, azonnal könnyek folytak végig az arcomon. 

Egy jófél órája üllhettem ott mikor erőt vettem magamon és elindultam apámhoz. Mikor beléptem a trónterembe, csupán ketten voltunk.

- Hívattál. - kezdtem neki.

- Igen. Lányom úgy döntöttem, hogy újra férjhez adlak. - kezdett bele. - Mivel Anthony-nak nem tértek vissza az emlékei így 200 év távlatában sem, muszály lesz ha tovább lépünk. 

- Miii??? - akadtam ki neki. - Nem adhatsz csak úgy férjhez. Már van egy férjem.

- Az lehet hogy van férjed, de mit ér ha nincs melletted? - magyarázta. - Valakinek kormányoznia kell. 

- Én nem kormányzok jól? Gond van vele?

- Nincs gond vele kislányom, de mindig is férfi vitte ezt a poziciót, nem nő. - válaszolta. 

- Nem érdekel. Nem fogsz egy újabb kényszerházasságba kergetni. - tiltakozóan mondtam neki.

- Azért Anthony-hoz sem kellett kényszerítnem téged, ezt te is jól tudod. De még meggondolom, hogy mit csinálok veled. Ne feledd, hogy férfi utódot nem hoztál a világra még és anélül nincsen törvényes örökösöd. Ezt is vedd figyelembe. 

- És ezt hogy tervezted? Idehozatod Anthony-t és válópert indítasz? Ezt hogy fogod neki megmagyarázni, hogyha még a tulajdon apjára sem emlékszik? -vágtam vissza.

- Az meglehet, bár ez nem is rossz ötlet. Amint eldöntöttem mi lesz a megfelelő megoldás addig türelemre kérlek. Addig is elmehetsz.- ezzel rendre intett és elhagytam a termet.

Ezt nem hiszem el. Hogy nem sül l a pofájról a bőr, hogy már megint megakarja mondani mit tegyek. Majd én megmutatom neki, hogy milyen fából faragtak. Ezzel a lendülettel indultam el húgom szobája felé. Kopogtam, kis várakozással ajtót is nyitott. 

- Szia Bella. Mi járatban? - kérdezte azonnal.

- Szia Elena. Beszélhetnénk? 

- Persze, gyere csak. - engedett beljebb.

Elmeséltem neki, hogy mi történt. Elmondtam neki az álmom és apám döntését is. Teljesen ki volt akadva, de arra kért hogy megérthetném apánkat is. Igaza van neki is meg nekem is. Egy jó pár órát nála voltam, majd este fele visszatértem szobámban. Amikor beléptem végig sétáltam a szobámon és akaratlanul is végig siklott a tekintetem a polcon ahol közös képeink volt. Egy képet flemeltem róla és eltöltöttek az emlékek. Éreztem, hogy elérzékenyülö és azonnal megvilágosodtam. Azonnal be kell ezt fejeznm, mert 200 éve eltemettem mélyre ezeket az érzéseket és jó lenne ha ott is marednának. Ezzel a mozdulattal kimentem az erkélyre, majd belebámultam az esti város horizontjába.

Vajon Anhtony mit csinlhat most és kire gondolhat?

Anthony szemszöge

Már eltelt 100 év, hogy elhagytam az én Bellámat. Az érzés leírhatatlan. Ez a fájdalom égető,mint az égő tűz,mint ami megéget. De muszály volt. Nm nézhetem végig ahogyan megöregszik mellettem.

Gondolatmenetemből Carlise zökkentett ki. A szobámban állt. 

- Fiam! Mi a baj? - kérdezte aggódóan.

- Mi lehetne? Ami  100 éve kísért. Egy rossz döntés ami jó is egyben. - magyaráztam neki.

- Szóval megint Bellára gondolsz. - tért a lényegre. 

- Igen. Én nem tudok nélküle élni. - fakadtam ki.

- Fiamén megértem döntéseid okt, de örökké nem emésztheted magad örökké. Muszály lesz tovább lépned, te is,mint mindenki képes rá. - próbált vígasztalni.

- Meg se próbálj vígasztalni,mert fölösleges. - ezzel lezrtnek tekintettem beszélgetésünk és távozásra kértem.

Ez az ominózus beszélgetés óta eltelt egy hét. Éppen a házban lézengtem csak, mikor furcsa beszélgetés fültanúja voltam.

- De szívem el kell mondanunk. Nem hazudhatsz neki. Már hazugságban él 200 éve. - hallottam Esmee hangját. 

- Drágám. Aztán mit érünk el vele? Csak azzal fog megvádolni hogy hazudunk neki. - magyarázta Carlise.

- De Aro már hetek óta küldi a leveleket, hogy látni akarja. - válaszolta Esmee. 

Nem értem mi folyik itt? Mit titkolnak el? És kinek hazudik 200 éve? Nekem biztos nem. Azt nem tenné.Ezzel egyidőben hallottam hogy mozognak. Kijönnek. Elkell tünnöm, hogy ne vegyék észre, hogy hallgatóztam. Gyorsan lemetem a nappaliba és úgy csináltam mintha olvasnék. Carlise lejött és rámnézett. 

- Fiam, tudsz egy kicsit jönni? - nézett rám várakozóan.

- Persze. - válaszoltam mint aki nem tud semmiről. 

Ahogy az emeletre tartottunk hallodtam a gondolataiban, hogy erősen akar valami másra gondolni mint amire eredetileg gondol. A dolgozószobájába mentünk és leülletetett.

- Szóval fiam. El kell mondanom valamit. - itt szünetet tartott. Úr isten! Nekem hazudik. Mélységeset csalódtam.

- Igen? Mit? - válaszoltam, mint aki nem sejt semmit.

- Az igazság az,hogy már régen elkellett volna mondanom. Tudod, hogy nem szeretek hazudni,de muszály volt. Az igazi családod.... - itt közbe vágtam.

- Mi van vele? Már 200 éve halott. - magyaráztam.

- Hát igen. Akit mondtam hogy kik a családod, az hazugság volt. Az igazi családod él. - mondta.

- Miii? - dühögtem. - Mi az, hogy élnek?

- Nyugodj meg.

- Mi az hogy nyugodjak meg? Miért hazudtál? Mi célt szolgált ez? Mit képzelsz? - itt már ordítottam a dühtől. 

- Jogosan dühögsz. De megtennéd hogy végig hallgatsz? - magyarázkodott. Bólintottam és csöndben maradtam. - Az igazi családod nem emberek. Igazából ők olyanok,mint te. VÁMPÍROK. Nem 1918-ban születtél hanem 1000-ben. Az anyád és apád is vámpírok. Vámpírnak születtél és egész életedben az voltál. - amit ekkor éreztem nem tudnm leírni. Dühöt,csalódottságot és átvertséget éreztem.

- Te miről beszélsz? Ezt hogyan tudtad eddig titkolni? - tértem a tárgyra.

- Ez az igazság. 

- És mi köze ehhez Aronak? - kérdeztem.

- Te. Honnan tudsz Aroról? Kihallgattad a beszélgetésemet Esmee-val? - kérdezett rá.

- Igen. És? A kérdésemre adj választ. - néztem rá várakozóan.Erre ő vett egy mély lélegzetet.

- Az a köze fiam, hogy Aro, ő az igazi APÁD.

54. Fejezet

Anthony szemszöge

Amint Bells elhagyta a tróntermet, a napom további része úgy telt mint 200 évvel ezelőtt. Egész nap azt éreztem mintha kiestem volna a gyakorlatból. Látszik, hogy nem voltam itt jó ideig. Sajnálom, de nagyon. Azt inkább érdekességnek gondoltam, hogy kedvesem hogyan tudta ezt csinálni és hogyan tudott nélkülem nap mint nap élni és létezni. Na mindegy. Most arra kell koncentrálnom ami előttem van. 

Amint a napnak vége lett, a konyha felé vettem az irányom, mert már nagyon éhes voltam. Úgy robbantam a hűtőszekrény elé, mintha már ezer éve nem ettem volna. Amikor felmarkoltam azt amit akartam, a pulthoz ülltem és elkeztm enni. Evés közben arra gondoltam, hogy hogyan tudott ennyire kisiklani a családom a megszokott medréből. Nagyon gyorsan változtatni kell. Főleg a lányaim közti ellentéteket kell rendezni. Nem is értem hogyan hagyhatta ezt Bells eddig fajulni. Első lépésként kötelezni fogom az összes lányom, hogy azonnali hatájjal visszaköltöznek a palotába és szakítanak mindenfajta szégyenletes tevékenységükkel és azt teszik ami a kötelességük. Ezzel a gondolatmenettel be is fejeztem az evést. Visszatértem a hálószobánkba. Sajnos a szoba üres volt. merre lehet a feleségem? Hát ezen is gyorsan változtatni fogunk. Olyan nem lehet, hogy míg én keményen dolgozom és este hazatérek és ő nincs itt. 

Elmentem lemosni magamról a politika mocskait. Majd gyorsan ágyba kerültem és reggelig úgy aludtam mint akit fejbebasztak.

Reggel korán keltem. Bells ott feküdt mellettem, de nem akartam felébreszteni ezért halkan készülődtem. A trónterembe hivattam apámat és közöltem vele terveimet. Nagyon örült neki és szorgalmazta terveim. Ezért üzentem levélen keresztül a lányimnak.
Körülblül délután 4 óra körül lehetett mior Bells megjelent nálam.

- Felség. - mondta izgalommal kedvesem.

- Igen kedvesem....- válaszoltam neki.

- Hallom a lányokat magadhoz hivattad.

- Igen. - mondtam,majd így folytattam. - Beszélni valóm van velük. Remélem jól kiszórakozták magukat, mert ez most változni fog. Hazaköltöznek szépen és azt fogják tenni amiért erre a világra születtek. Először is mind a hárman gazdasági, politikai órákat fognak venni és mindenki saját oziciót fog kapni a parlamentbe. Nem fogom semmire valókra hagyni azt amit felépítettem, felépítettünk. - erre Bells érdekes arcot vágott, majd rendzte sorait.

- Hát, Anthony nm is tudom. Nm igazán fognak repesni... - hagyta nyitva a mondatot.

- Elhiszed, hogy pont nem érdekel? - vágtam rá.

- Igen, el. De akkor is. Nem dönthetsz egy magada sorsukról. Nem sak a te gyerekeid. - mondta el véleményét.

- Az lehet, d nem szórakázásra születtek, hanem uralkodásra. Amúgy is ha már itt tartunk, veled kapcsolatban is változások lesznek.- fejtettem ki terveimet.

- Igen?? mi?? - vágta rá azonnal.

- Igen. Be van fejezve az éjszakai hazajárklások, igen is kiveszed a részed ezentúl a dolgaimból. Szépen mindenhova kísérgetni fogsz, mint jó feleség és elvan döntve, szépen szülni fogsz nekem minimum egy örököst. - fejezetem be. Erre elöntötte arcát a vörös pír.

- Ezt már megbocsáss de nem te döntöd el gyedül.- mondta.

- Nem érdekel. Én vagyok a irály és akkor csinálok gyereket annak akinek akarok, és azalól te sem lehetsz kivétel, hogy megfossz egy fiú gyermektől. Te is nagyon jól tudod, hogy csak fiú utód örököl. Nem azt mondom, hogy ezredfordulósnak kell lennie, mert nem kívánom neki azt átélni amit én éltem me. És ezzel be fejztem az erről folyó diskurzus. 

- Rendben. - mondta Bells. Ezzel saron is fordult és elment. 

1 héttel később

A mai nap sem volt más mint a többi. Azt leszámytva, hogy ma érkeznek a lányaim. Bells beletörődött sorsába és tényleg mindenhova velem jön. Elmodható, hogy talán kicsit ez összébb rázott minket.
Délutánra vártam a lányokat. A tróntremben vártam őket. Ahogy vártam nem késtek. Mikor beléptek a helyiségbe az ikrek megvoltak lepődve, hogy a legissebb testvérüket is elhívtam. 

- Gyeremekeim. - kezdtem bele. - Fontos közölni valóm van.

- Anya megint terhes? - Vágta rá azonnal Reenesmee.

- Ez nem nyert. A közölni valóm veletek kapcsolatos. 

- Igen? Hallgatjuk. - mondák mindhárman egyszerre.

- Az irek és Hailey, szépen visszaköltöztök a palotába. És... - azonnal a szavamba vágtak.

- NEM... - mint gy kórus anniyra egyetértettek.

- Nemleges választ nem fogadok el. Én vagyok a király és sorsotokról én döntök. És ha én azt mondom akkor az úgy lesz. Nincs apelláta. 

- De nem. - mantrázta tovább Alisha.

- De mondom hogy hazaköltöztök, nem érdekel, ha kell erőszakkal tartalak itt titeket. Alisha, abbahagyod amivel foglalkozol mostanban. Illetve ti többiek is. 

- De apám zt nem ehet csak úgy abbahagyni. - monta Hailey.

- Te csak maradj csöndben te kis fattyú, téged nem kérdezett senki. - mondta Reenesmee és Alisha.

- Fejezzétek be lányok. Szépen hazaköltöztök és beiratlak titeket a helyi egyetemre és szépen poltikát és gazdaságot fogtok mindhárman tanulni, hogy méltó utódaim legyetek. - intettem rendre őket. - És ne piszkáljátok a legkissebbet. 

- De igazunk van. Ő csak egy fattyú, nem is értem hogyan hagyhatod hogy bjöjjön a palotába. - magyarázta Reenesmee.

- Ugyanannyi joga van hozzá mind kettőtöknek. 

- De...- ellenkezett Alisha. Hailey csak bűnbánóan és csalódottan áldogált ott, mint aki nem érti hogy került ide. Jobban hasonlít rám mint gondoltam. Méltó utódom lenne, csak ki kell még kupálni. Kiváló alapanyag.

- Nincsen de lányok. Van még egy bejelenteni valóm. Ez Hailey-vel kapcsolatos. - ez a kijelentésem mindenki döbbnetét váltotta ki. - Egy olyan dologról van szó,ami megváltoztat mindent. Jól figyeljetek, mert erről még anyátok sem tud.

- Figyelünk. - montk egyszerre.

- Hailey lányomat a nevemre vettem és elismerem, mint jogos utódomat. - amint elhagyták ajkaimat ezek a szavak, mindenki arcán a döbbenetet olvastam ki, illetve az ikrek arán felfedezhető volt még a gyűlölet is. 

53. Fejezet

Isabella szemszög

1 héttel később

Sok minden történt az alatt az egy hét alatt. Azóta Anthony visszatért a megszokott kerékvágásba és folytatta uralkodói teendőit. Én meg…hát igen, én meg folytattam további unalmas napjaim. Esküszöm jobb volt addig míg nem emlékezett mivoltjára. De nincs mit tenni, az élet megy tovább. A régi Anthonyval vagy sem.

Éppen a szobában tartózkodtam mikor egy csicsergésre lettem figyelmes. Kisétáltam a teraszra és egy kis madárkát pillantottam meg a korláton. De mire odaértem volna, megilyedt és elrepült. Olyan szép idő volt hogy úgy döntöttem inkább kint maradok. Leülletem a székre és gyönyörködtem a városba. Mikor már vagy 2 órája ott ülltem, autó zajra lettem figyelmes. Egy fekete autó gördült be éppen a nagykapun. Ekkor már tudtam – Anthony hazajött és most a palotában élők vérét fogja szívni. Elsősorban azt aki fogadja, majd azét aki vele szembe megy – konkrétan a szobalányokét. ÉS már hallom is…

Anthony szemszöge

Ezt nem hiszem el hogy ilyen szerencsétlenekkel vagyok körülvéve. De hát nincsmit tenni. Remélem Bells nem lesz ilyen szerencsétlen. Eddig még megúszta,de ha hülye lesz akkor őt is lekurom a picsába.

Amint beléptem a palotába máris osztottam az igét. Bér szerintem olyan hangos voltam hogy ezt Bells is meghallodta a túlsó szárnyból. De valahogy hidegen hagyott. Amint végeztem a trónterembe mentem és elfoglaltam méltó helyem a trónuson. Gyors kifújtam magam és amíg ergyedül voltam eszembe jutott hogy milyen is volt régen,mikor még kezdő voltam. Hányszor megkaptam…

„ – Fiam vagy összeszeded magad vagy akár le is mondhatsz. – erre úgy felmérgesedtem…

-     Mi lesz ha nem… - még befejezni sem tudtam a mondatom mert abban a percben megjelent mellettem Bells.

-     Ha nem szeded össze magad akkor lemondatlak,elválunk és átveszem az irányítást. De hányszor elmondtam hogy ne így hanem amúgy csináld. Neked aztán lehet beszélni, itt be aztán a másikon meg ki. Borzasztó. – ekkor fújtatott egyet és tovább ment apánk felé. Bezzeg ő tudja.Még jó hogy miután 1000 évet rámver. Erre megszoktam kapni hogy…

-     Hogy ez nem mentség szivem. Ha nem bírod add fel és ne nyavajogj,mert nem áll jól. Ne próbáld hanem csináld… - ez hihetetlen. Ez olvas a gondolataimban és még ki is oktat.”

Hát igen. Bells már csak ilyen. Ekkor kopogtak az ajtón és lám Bells volt az. Felálltam abban a pillanatban.

-     Csak nem nosztalgiázol? – kérdezett engem.

-     De. Eszembe jutott milyen voltam kezdőként,eléggé satnya. Azért beletanultam hamar.

-     Hát igen,pár száz év az pár száz év. Megnyugtatlak én is lehíztam egy párat. – mondta.

-     Miért is jöttél? – tértem rá a lényegre.

-     Csak köszönni akartam. Unatkozom. Mondj már valami elfoglaltságot! – kérlelt.

-     Miért nem csinálod azt amit ilyenkor szoktál? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra.

-     Amit szoktam? A csavargásra célzol? És a csajos estékre?

-     Igen. – nem értettem ebben most mi a furcsa. Helyeslően rámnézett és sarkonfordult, majd elindult az ajtó felé.

-     De aztán nehogy úgy gyere vissza mint 200 éve? – szúrtam oda neki.Csupn csak viccből.

-     De csakis… - ezzel eltűnt a szemem elől.

52. Fejezet

Isabella szemszög

Egy újabb reggel,újabb nap. Azt hittem ez már sosem jön el. Pedig igen. A régi szobámban ébredtem egy régi vámpírral mellettem.

Felis pattantam de halkan, nehogy felébredjen. Gyors a fürdőbe suhantam és lezuhanyoztam. Mire végeztem és köntösbe a szobába siettem felébredt.

-Jó reggelt!Mennyi az idő?

-Neked is jó reggelt, 10 óra. Miért? – kérdeztem tőle a nyilvánvalót.Tudtam hogy elkésett.

-Mert tudod nagyon jól hogy ilyenkor már régen a tárgyalásokon szoktam lenni a parlamentben. De mindegy is. Nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. – mintha semmi sem változott volna. Az események ismétlik önmagukat.

- Mi az h nem érsz rá ezzel foglalkozni?

- Azt hogy most nem akarok.Fontos a munkám és ezt te is tudod.

- Tudom,de akkor is, egyenlőre én uralkodok és nem te. Ugyhogy első körben a papírokat kell aláírni.

- Oké. Akkor öltözz és menjünk. – vágta rá azonnal.

- Úgy beszélsz mintha te fellennél öltözve. – ezen a kijelentésemen elmosolyodott. Felállt és odajött hozzám.

- Gyere kávézzunk egyett az erkélyen ahogy régen. – ekkor kézenragadt és kivitt azerkélyre. Én ezen csak mosolyogni tudtam. Ilyenkor mindig eszembejutott hogy miért is szerettem meg. Pont az ilyen megmozdulásoktól. Nyers ugyan de én ezért is szeretem.

Egy olyan fél órája lehettünk kint és már majdnem befejeztük a kávézást mikor egy olyan témára terelődött a beszélgetésünk amiről álmodni se mertem.

-Tudod Bells, a testvéremtől azt hallodtam a múltkoriban hogy anno ugye én kitagadtam Hailey-t . Aztán Alen azt mondta nekem hogy Reneesme-ék arról beszéltek egyszer hogy ő nem zavar semmilyen vizet, mert így nincs módja követelni semmit sem. – közben meretten nézett a város irányába.

-Igen Anthony ez így volt. Most miért mondod ezt? – nem értettem az egész szituációt.

-Mindjárt megérted. Azért mondom ezt mind most neked,mert az ikrek rosszul tudják. Hailey-nek ugyanannyi öröklési joga van mint nekik. Ugyanis lehet hogy kitagadtam,de attól még a lányom. – ekkor felállt és bement. Egy pillanattal később már újra mellettem volt. A kezében egy papír volt. Átadta. Majd folytatta a monológját.

- Hailey-t kitagadtam ez igaz. De elismertem, hogy a lányom. Igen kitagadtam azért is mert évekkel később az orvoslással akart foglalkozni és ezzel úgy véltem hogy szégyent hoz rám,rád és a családjára. Ezt nem tagadom még most is így gondolom. Olyan apával mint én meg olyan anyával,mint te – ez nem történhetett volna meg. De megtörtént. Ugye? – ekkor várakozóan rámnézett.

-Hát…ez nem teljesen igaz. Mikor baleseted lett és rájött hogy nem emlékszel, egy vilg dölt benne össze. Lehet hogy gyerekorában nem voltál vele,de ő mindig is apjaként tekintett rád. Azért akart orvos lenni hogy így foglalkozz vele,már ha máshogy nem is teszed.

-Ez nem igaz. Foglalkoztam vele. Te nem tudsz róla mert kadtam. Az hogy milyen nevelője, milyen ruhája,milyen ágya,függönye,milyen élete volt azt az én ellenőrzésem alatt volt. Ugyhogy ezzel az eggyel nem vádolhattok,hogy nem foglalkoztam vele.

-Szívem, ez nem ugyanaz. Neki apai szeretet kellett volna.

-Megkapta. Azért voltam veled keveset akkoriban mert mikor végeztem a munkámmal – akkor mikor aludt már Hailey bementem hozzá és még egy óráig mellette voltam. Igen tudta nélkül de vele voltam. És ha megnézed a papírt amit adtam azon rajta van hogy mikor még egy perces se volt már az anyakönyvi kivonatán az én nevem szerepelt. Pont az ilyenek miatt , mint a láyaink miatt csináltam ezt. Úgyhogy megnyugtatlak, hogy Hailey-t ugyanolyan jog illetti mint a másik két lányunkat. – ezzel befejezte monológját.

Olyan boldog voltam mint azelőtt még soha. Hálám jeléül  átölteltem majd csókot nyomtam szájára.