53. Fejezet

Isabella szemszög

1 héttel később

Sok minden történt az alatt az egy hét alatt. Azóta Anthony visszatért a megszokott kerékvágásba és folytatta uralkodói teendőit. Én meg…hát igen, én meg folytattam további unalmas napjaim. Esküszöm jobb volt addig míg nem emlékezett mivoltjára. De nincs mit tenni, az élet megy tovább. A régi Anthonyval vagy sem.

Éppen a szobában tartózkodtam mikor egy csicsergésre lettem figyelmes. Kisétáltam a teraszra és egy kis madárkát pillantottam meg a korláton. De mire odaértem volna, megilyedt és elrepült. Olyan szép idő volt hogy úgy döntöttem inkább kint maradok. Leülletem a székre és gyönyörködtem a városba. Mikor már vagy 2 órája ott ülltem, autó zajra lettem figyelmes. Egy fekete autó gördült be éppen a nagykapun. Ekkor már tudtam – Anthony hazajött és most a palotában élők vérét fogja szívni. Elsősorban azt aki fogadja, majd azét aki vele szembe megy – konkrétan a szobalányokét. ÉS már hallom is…

Anthony szemszöge

Ezt nem hiszem el hogy ilyen szerencsétlenekkel vagyok körülvéve. De hát nincsmit tenni. Remélem Bells nem lesz ilyen szerencsétlen. Eddig még megúszta,de ha hülye lesz akkor őt is lekurom a picsába.

Amint beléptem a palotába máris osztottam az igét. Bér szerintem olyan hangos voltam hogy ezt Bells is meghallodta a túlsó szárnyból. De valahogy hidegen hagyott. Amint végeztem a trónterembe mentem és elfoglaltam méltó helyem a trónuson. Gyors kifújtam magam és amíg ergyedül voltam eszembe jutott hogy milyen is volt régen,mikor még kezdő voltam. Hányszor megkaptam…

„ – Fiam vagy összeszeded magad vagy akár le is mondhatsz. – erre úgy felmérgesedtem…

-     Mi lesz ha nem… - még befejezni sem tudtam a mondatom mert abban a percben megjelent mellettem Bells.

-     Ha nem szeded össze magad akkor lemondatlak,elválunk és átveszem az irányítást. De hányszor elmondtam hogy ne így hanem amúgy csináld. Neked aztán lehet beszélni, itt be aztán a másikon meg ki. Borzasztó. – ekkor fújtatott egyet és tovább ment apánk felé. Bezzeg ő tudja.Még jó hogy miután 1000 évet rámver. Erre megszoktam kapni hogy…

-     Hogy ez nem mentség szivem. Ha nem bírod add fel és ne nyavajogj,mert nem áll jól. Ne próbáld hanem csináld… - ez hihetetlen. Ez olvas a gondolataimban és még ki is oktat.”

Hát igen. Bells már csak ilyen. Ekkor kopogtak az ajtón és lám Bells volt az. Felálltam abban a pillanatban.

-     Csak nem nosztalgiázol? – kérdezett engem.

-     De. Eszembe jutott milyen voltam kezdőként,eléggé satnya. Azért beletanultam hamar.

-     Hát igen,pár száz év az pár száz év. Megnyugtatlak én is lehíztam egy párat. – mondta.

-     Miért is jöttél? – tértem rá a lényegre.

-     Csak köszönni akartam. Unatkozom. Mondj már valami elfoglaltságot! – kérlelt.

-     Miért nem csinálod azt amit ilyenkor szoktál? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra.

-     Amit szoktam? A csavargásra célzol? És a csajos estékre?

-     Igen. – nem értettem ebben most mi a furcsa. Helyeslően rámnézett és sarkonfordult, majd elindult az ajtó felé.

-     De aztán nehogy úgy gyere vissza mint 200 éve? – szúrtam oda neki.Csupn csak viccből.

-     De csakis… - ezzel eltűnt a szemem elől.

52. Fejezet

Isabella szemszög

Egy újabb reggel,újabb nap. Azt hittem ez már sosem jön el. Pedig igen. A régi szobámban ébredtem egy régi vámpírral mellettem.

Felis pattantam de halkan, nehogy felébredjen. Gyors a fürdőbe suhantam és lezuhanyoztam. Mire végeztem és köntösbe a szobába siettem felébredt.

-Jó reggelt!Mennyi az idő?

-Neked is jó reggelt, 10 óra. Miért? – kérdeztem tőle a nyilvánvalót.Tudtam hogy elkésett.

-Mert tudod nagyon jól hogy ilyenkor már régen a tárgyalásokon szoktam lenni a parlamentben. De mindegy is. Nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. – mintha semmi sem változott volna. Az események ismétlik önmagukat.

- Mi az h nem érsz rá ezzel foglalkozni?

- Azt hogy most nem akarok.Fontos a munkám és ezt te is tudod.

- Tudom,de akkor is, egyenlőre én uralkodok és nem te. Ugyhogy első körben a papírokat kell aláírni.

- Oké. Akkor öltözz és menjünk. – vágta rá azonnal.

- Úgy beszélsz mintha te fellennél öltözve. – ezen a kijelentésemen elmosolyodott. Felállt és odajött hozzám.

- Gyere kávézzunk egyett az erkélyen ahogy régen. – ekkor kézenragadt és kivitt azerkélyre. Én ezen csak mosolyogni tudtam. Ilyenkor mindig eszembejutott hogy miért is szerettem meg. Pont az ilyen megmozdulásoktól. Nyers ugyan de én ezért is szeretem.

Egy olyan fél órája lehettünk kint és már majdnem befejeztük a kávézást mikor egy olyan témára terelődött a beszélgetésünk amiről álmodni se mertem.

-Tudod Bells, a testvéremtől azt hallodtam a múltkoriban hogy anno ugye én kitagadtam Hailey-t . Aztán Alen azt mondta nekem hogy Reneesme-ék arról beszéltek egyszer hogy ő nem zavar semmilyen vizet, mert így nincs módja követelni semmit sem. – közben meretten nézett a város irányába.

-Igen Anthony ez így volt. Most miért mondod ezt? – nem értettem az egész szituációt.

-Mindjárt megérted. Azért mondom ezt mind most neked,mert az ikrek rosszul tudják. Hailey-nek ugyanannyi öröklési joga van mint nekik. Ugyanis lehet hogy kitagadtam,de attól még a lányom. – ekkor felállt és bement. Egy pillanattal később már újra mellettem volt. A kezében egy papír volt. Átadta. Majd folytatta a monológját.

- Hailey-t kitagadtam ez igaz. De elismertem, hogy a lányom. Igen kitagadtam azért is mert évekkel később az orvoslással akart foglalkozni és ezzel úgy véltem hogy szégyent hoz rám,rád és a családjára. Ezt nem tagadom még most is így gondolom. Olyan apával mint én meg olyan anyával,mint te – ez nem történhetett volna meg. De megtörtént. Ugye? – ekkor várakozóan rámnézett.

-Hát…ez nem teljesen igaz. Mikor baleseted lett és rájött hogy nem emlékszel, egy vilg dölt benne össze. Lehet hogy gyerekorában nem voltál vele,de ő mindig is apjaként tekintett rád. Azért akart orvos lenni hogy így foglalkozz vele,már ha máshogy nem is teszed.

-Ez nem igaz. Foglalkoztam vele. Te nem tudsz róla mert kadtam. Az hogy milyen nevelője, milyen ruhája,milyen ágya,függönye,milyen élete volt azt az én ellenőrzésem alatt volt. Ugyhogy ezzel az eggyel nem vádolhattok,hogy nem foglalkoztam vele.

-Szívem, ez nem ugyanaz. Neki apai szeretet kellett volna.

-Megkapta. Azért voltam veled keveset akkoriban mert mikor végeztem a munkámmal – akkor mikor aludt már Hailey bementem hozzá és még egy óráig mellette voltam. Igen tudta nélkül de vele voltam. És ha megnézed a papírt amit adtam azon rajta van hogy mikor még egy perces se volt már az anyakönyvi kivonatán az én nevem szerepelt. Pont az ilyenek miatt , mint a láyaink miatt csináltam ezt. Úgyhogy megnyugtatlak, hogy Hailey-t ugyanolyan jog illetti mint a másik két lányunkat. – ezzel befejezte monológját.

Olyan boldog voltam mint azelőtt még soha. Hálám jeléül  átölteltem majd csókot nyomtam szájára.

FRISS

Kedves olvasóim

A legújabb részek holnaptól tekinthetőek meg.

Eddigi csöndességem oka hogy vizsgaidőszakom volt és rengeteg, 11 db vizsgám volt.

Szóval holnap jelentkezem :D

Üdv.: Violet ^^

51. Fejezet

 

Anthony szemszög

Ezt elbasztam nem kicsit. Most lebuktam. Apám biztos ebből rájött a titkomra.

De ő csak meretten bámult rám majd megszólalt.

-     Fiam, te honnan tudod ezt? Csak nem kihallgattad egy beszélgetésünk?

-     Én….nem én nem.

-     Ne hazudj. Mert rájövök. – ezzel a mozdulattal megfogta kezemet és éreztem ahogy belevájkál a múltamba és a gondolataimba. Amint elengedte kezem kissé elmosolyodott. – Fiam. – csak ennyit kellett mondania. Ebből tudtam már az igazságot.

-     Na végre. Tök gáz ez a jófiús állarc. Ennyire nyálasnak lenni. Totál olyan mintha Elen bőrébe bújtam volna. – törtem ki nyugalmamból.

-     Miért nem szóltál hogy visszatértek az emlékeid?

-     Mert akkor nem tudtam volna szivatni Bells-t. Bár meg kell hagyni azt hittem abból rájöttök az igazságra, hogy szólítom Isabellát. – ekkor egy jót kacagtam magamban.

-     Anthony… - dorgált meg apám.

-     Bells hova ment?

-     Nem tudom. – válaszolta tömören.

-     Mennék ha nem gond.

-     Semmi gond. ÉS fent szándékozod tartani a látszatot? – tért rá a lényegre.

-     Hát nem is tudom. Majd még eldöntöm. Egyenlőre ne árulj el senkinek semmit. – ezzel leléptem.

…1 óra múlva…

Már nem is érdekelt merre járhat az én egyetlen feleségem. Az jobban izgatott hogy gyermekeimet sehol sem látom. Ezt szóvá is tettem.

-     Mond Elen öcsém hol vannak a lányok?

-     Milyen lányok?

-     Reneesme és Alisha.

-     Ők már 100 éve nem karácsonyoznak itthon. Reneesme sűrűn hazajár, de ő ideje nagy részét végigturnézza. Tudod ő neki remek hangja van. Szerencsére örökölt valamit az anyjától is. Alisha meg hajkurássza a rögeszméjét. Miszerint halálosan szerelmes Kellan-ba, csak ezt Bells nem hadja neki. Ezért ritkán jön haza. Van ez lakása a belvárosban és ott tölti ideje nagy részét. Illetve készül a versenyeire ugyanis műkorcsolyázik. – fejezte be kis monológját öcsém.

-     Értelek. Tehát egyik lány sem jön ide karácsonykor meg semmilyen más családi ünnepkor. – konstaláltam hangosan. – És mi a helyzet Hailey-vel?

-     Őt kitagadt…

-     Tudom hogy kitagadtam annál még észnél voltam. Ami utána volt azt mond.

-     Hát ő azóta sűrűn jön, mióta nem vagy itt. Nem is tud róla hogy hazajöttél. Illetve nővérei kifejezetten örültek hogy kitagadtad, így semmi veszélyt nem jelent. Vagyis ahogy Reneesme fogalmazott.

„ Legalább nem zavar semmilyen vizet azzal hogy létezik,semmilyen jogot nem formálhat a jogörökös utódlásra, mert apánk kitagadta nem csak a családból de az örökségből is.”

-     Hát hadjuk meg az alma nem esett messze a fájától. Jó kapzsi lányom van. – örömmel vettem ezt az információt.

Beszélgetésünknek ekkor véget vetettem mert szemből megláttam Bells-t és odasiettem hozzá.

-     Bells – Ezzel együtt megragadtam kezét is. Majd folytattam szövegem. – Miért nem jön ide soha egyik gyerekünk sem?

-     Mert utálnak téged. – kaptam a rövid válaszom.

-     De miért?

-     Mert annak ellenére hogy egy kegyetlen gyilkológép vagy, annak ellenére még szerettél engem és nem okoztál nekik csalódást. De azzal hogy visszajöttél és nem emlékszel semmire szinte azzal teljesen megaláztad őket és a családodat is. Ugyhogy nem. Addig míg nem vagy önmagad addig ne is álmodj róla hogy a trónt ami igazából engem illet visszakapod.

-     De én önmagam vagyok Bells. Be is bizonyítom neked. – bizonygattam neki.

-     Akkor kezdheted is. – ekkor rámmosolygott. És be is ugrott. Ez szivat engem. Jézus! Keresztbe szivattuk egymást. Ránéztem és már mondtam is mondandóm.

-     Bells – itt elkezdtem csóválni a fejem. – úgy néz ki sikerült egymást átkúrni a palánkon. Te nagyon jól tudod hogy én a régi vagyok.

-     Hát persze. Pont engem akarsz hülyének nézni? – tette fel a velős kérdést.

-     Mikor jöttél rá?

-     Hát akkor mikor elájultál és mikor felébredtél és Bells-nek hívtál. Utoljára 200 éve hívtál így. – aztán felcsendült egy zene. Azonnal kapcsoltam és már vittem is feleségem táncolni. Ő nem volt rest viszonozni. Ahogy ott táncoltunk, közben beszélgettünk. Régi dolgokról, olyanokról amikről lemaradtam illetve olyanokról is amikről nem maradtam le.

-     Tudom, hogy elfoglalt voltam mindig is. De ez a munkámmal jár. – fejeztem be.

-     Tudom, de hogy gondolhattad hogy mástól állapotos leszek és azt neked akarom adni? Pedig hányszor mondtad hogy mennyire  hasonlít rád Hailey. De ezek ellenére sem ismerted el sajátodnak.

-     Ez innentől meg fog változni. Én szeretlek téged Bells. Soha nem bántanálak.

-     Tudom. Én sem téged. – A számnak vége lett és táncunkat egy csókkal pecsételtük meg, mely kitartott vagy kitarthatott volna az örökkévalóságig is.