40.Fejezet

-         -Te,fiam nem voltál soha ember.Van még egy öcséd és 10 nővéred.Nem Amerikában születtél,hanem Volterrában. Igen,te egy vámpír és egy halandó nő gyermeke vagy. A szüleid nem haltak meg.Sőt élnek és virulnak.A te anyád nem más,mint Elisabeth királynő és az apád a nagyhatalmú Aro. Ha tetszik,ha nem akkor is ez van. Azért jöttél el otthonról,mert egy nagyon csúnya baleseted volt.Apád ezelőtt 200 éve úgy rendelkezett ,hogy jobb neked ha nem vay ott,mert úgy sem tudtad volna kormányozni az országot.Hiszen nem emlékszel a családodra,akik szeretnek.Dióhélyban körülbelül ennyi. A többit jobb ha később tudod meg.

-         -Mi?! – kissé leakadtam ott ,hogy Aro az apám.Jézus!Az nem lehet.Olyan nincs.Annak az embernek nincs szíve.

-         -De igen fiam.Én ott éltem a palotában,orvosa voltam azoknak a vámpíroknak ,kik megsérültek vagy éppen állapotosak voltak.

-         -Mi…a lányok teherbe tudnak esni?

-         -Persze,minden vámpírnő képes rá,hiszen 100 évente halandó lesz és teherbe eshet.Így szaporodunk.De ez csak a királyi családra áll,a köznép úgymond örökbefogad.De azok is terhesek lehetnek akiknek egy halvány közük van a királyi családhoz.

-         -Az szép.Olyan nincs,hogy Aro fia vagyok. – én ezt nem hiszem el.

-         -Pedig de.Ugyanis még a mai nap hazautazol.Apád már vár.Ha más nem is.

-         -Nem.Én biztos,hogyhaza nem megyek.

-         -Igen is fogsz,mert különben kényszeríteni foglak.Ezzel pontotteszek az ügy végére.

-         -Igenis. – és duzzogva elmentem a szobám irányába.

5 órával később.

Már a gépen ültem ami egyenesen Olaszországba repített Volterrába.A családtagjaim is követtek.Alice,Rosalie,Emmett,Jusper,Carlise,Esme.Egy olyan 8 órával később Carlise mellém szegődött és mesélni kezdett.

-         Edward,mielőtt leszállnánk még elmondanék egy pár dolgot még a családodról.

-         -Persze,mondjad! – na egye fene talán még meg is szeretem őket.

-         -Az öcséddel ikertestvérek vagytok úgyhogy ne lepődj meg ha pontúgy néz ki mint te. – atya gatya,ez durva. – A két legídősebb nővéred is egy ikerpár.Róluk annyit elé tudnod,hogy a kisebbik gyönyörű.Nelepődj meg ha hasonlít Bellára,mert szinte megszólalásig olyan mint ő.Őt Elenának hívják.Nos a legidősebb testvéredmár macerás. Ő a világ leggyönyörűbb teremtése.

-         -De ha ők ikrek az hogy lehet hogy nem olyan mint a húga?

-         -Úgy,hogy az őt megtalálta az a bizonyos nyílvessző,mely nem kellett volna. Szóval,ha meglátod vagy találkoztok,bizonyára megfog lepődni.Míg otthon voltál ő állt a legközelebb hozzád. Egyet mondok most nem csak neked,hanem a többieknek is elmondtam már,hogy ha látodsemmi esetre ne nézz a szemébe,mert ott kő kövön nem marad. Ő a leggyönyörűbb lány a földön aki valaha született.Ha belenézel,azonnal belészeretsz és az mondjuk nem lenne jó nem?!Olyan gyönyörű a szeme,szinte már hipnotikus ereje van. Ő az a lány kiről hallottál már. Tudod,akiről az hírlett,hogy szívtelen.

-         -Jah,hogy aző? Mármeg van!Rendben,megteszem amit mondtál.

-         -Jah azt kihagytam,hogy ne lepődj meg ha mindenki úgy mozog az utcán mint a normál emberek. Mert a városban nem élnek emberek,csakis vámpírok.

-         -Tényleg?

-         -Szerinted miért nem mondtam el soha neked,hogy így itt élnek?Valószínüleg el se hitted volna!

És ebben a pillanatban mondta be a bemondó,hogy kapcsoljuk be öveinket mert mindjárt leszállunk.Ezt elmondta angolul,franciául,olaszul és egy számomra ismeretlen nyelven.

Mikor leszálltunk rohadt meleg volt a reptéren.Sütött a nap,minden vámpírnak vörös volt a szeme és kissé barnás volt a bőle,így nem csillogtak úgymint mi.Bekísértek minket a váróba,de nem értettem utána mit mondott az illető,de Carlise furcsa mód válaszolt neki az adott nyelven.És vártunk.Vajon mire?Vagy kire?Kérdéseimre szerencsére hamar válasz jött. Egy öltönyös emberke jött és ő végre angolul beszélt.

-         -Kérem fáradjanak velem. A kocsi kint áll a reptér előtt. –követtük és -Carlise úgy beszélt vele,mint aki ezer éve ismeri. Beszálltunk a kocsiba,melynek üvegei sötétítettek voltak.ÉS végre elindultunk.

Ahogy haladtunk a városon át,úgy éreztem hazaértem.Mindenki olyan volt mintha halandóak lennének.

-         -Itt mindenki olyan emberi. – szólaltam fel a csodálkozástól.

-         -Igen,felség.Itt mindenki úgy viselkedik,mint aki normál ember.Alszanak,esznek szilárd ételt,csak vérrel van megspékelve így ehetőek,a gyerekek járnak iskolába,a vámpírok dolgozni,bulizni,strandolni stb.Mint egy ember.Annyi a különbség,hogy ők nem halnak meg.

-         -Felség?Mi ez a megszólítás.

-         -Hát így kell megszólítanom,felség.

-         Ez furcsa,de csak megszokom egyszer csak.

Egyre fogytak az épületek,és egy hosszú kanyargós út vette kezdetét a gyönyörű palotához.Amint leparkolt az udvarában az auto nyitották is az ajtót nekünk.Egy lépcsősor vezetett a bejárathoz,melyen ha fellépkedtem,akkor bejutottam a palotába.Amint beléptem elámultam.Csodálatos volt.Mindenhol festmények,csodálatos bútorok és egy csomó vámpírt láttam. Többsége szolgának öltözve.De láttam civil ruházatúakat is. A térben egy gyönyörű lépcső vezetett fel egy emeleti folyosóhoz.Ott láttam egy hölgyet,mely estélyibe volt.Annak mondanám,vagy korhűnek mondanám.De mellette gyönyörű volt.És basszus elindult a lépcsőn le. Ez hihetelen.Sietett valahová,de rájöttem hogy rámnéz és futmár szinte.Jézus,ez hozzám siet.Jesszus,ez Bella!Sokkolódtam le.De ahogy közelebb ért,fejembe ötlött mit mondott Carlise.És ideért és a nyakamba ugrott és magához ölelt.

-         -Hiányoztál,Edward! – úr isten.A hangja.Még az is olyan mint az övéjé.

-         -Szi…sz…szi…szia. – nehezen,de ment.

Elengedett és láttam ahogy a szemembe nézett,hogy könnyesek a szemei.De nem volt olyan varázslatos már.És Carlise azt mindja hogy a nővére még nála is szebb.Hát akkor nagyon szép lehet.

-         -Edward,gyere!Apád látni akar. –szólalt meg Carlise.

-         -Rendben. – és elindultunk.

Amint odaértünk a trónterem elé,mellkasom egyre nehezebb lett.Izgultam.És kinyílt az ajtó ebben a pillanatban. Beléptem és eyenesen apám felé lépkedtem,de egy olyan 15 méterre megálltam tőle.Ahogy végig néztem a termen,megakadt egyképen a szemem.Én voltam.De valahogyan más.Ezt Aro is kiszúrta és megszólalt.

-         -Hát igen,akkoriban más voltál.Rideg és gonosz.

-         -Tényleg?Miért?

-         Nem tudom.Ilyen voltál már kiskorod óta. Ez akkor kezdett rosszabb lenni,mikor találkoztál a legidősebb nővéreddel.

-         -Apám?Marie mérges lesz ha meglátja. – szólalt fel nővérem.

-         -Menj és őrködj és szólj ha jön.

-         -Természetesen. – ezzel kilépett a teremből.

A szemem tovább siklott egykori énem felett.És megakadt a legszebb lány képén.Ő gyönyörű volt.Fekete hosszú haj,porcelánfehér arc,szeme ízzóvörösek,alakja,mint a modelleké és az a ruha,ámorító volt.Szinte éreztem ,hogy életre kel a szívem.

-         -El a kezekkel tőle,fiam! – szólalt fel apám.

-         -Miért?Hisz olyan szép.

-         -Ő a nővéred.És a legjobb barátod volt.

-         -Tényleg?

És ekkor kicsapódott az ajtó,de még megfordulni se mertem.Az az illat ami megcsapott olyan ismerős volt. Csak hallgattam a magassarkú kopogását a kövön.Amint elment mellettem,csak hátulról szemlélhettem meg,de egyből rájöttem ,hogy az a lány aki a képen volt.A ruházata most sokkal szebb volt.Szó szerint sexibb. Király kék harisnya ,fekete lakkozott magassarkú cipő,Kék buggyos ing,melyet körbelölel egy barna fűző.4 rétegű miniszoknya volt rajtaszintén kék színű és a szoknya legtetején volt egy barna fedés.De alegjobb az volt,hogy buggyos bugyi volt rajta,az egészkint volt.Üvöltötte öltözéke,hogy gyere tépd le.A haja meg mesébe illő volt.Ki volt engedve,egyészen a fenekéig ért.

Elég gyorsan közlekedett,mögötte közvetlenül jött a húgom.De Elena megállt előrébb mint ő. Ő apánk elé járult,apódium előtt állt meg és idegesnek tűnt.

-         -Apám miért őrködik Elena kint?

-         -Mert fontos megbeszélni valóm volt és nem akartam,hogy zavarjanak. – a hangja varázslatos volt.

Ekkor elnézett oldalra,hogy szemügyre vegye kivel tárgyalt az apja.

-         -Hali Carlise,mizujs?Régen láttalak.

-         -SziaMarie. – erre elég rondán nézett.És Carlise kissé összerázkódott. – bocsáss meg nekem,felség.

-         -Így már jobb. – és még jobban felém fordult és nem tudtam nem észre venni ,hogy mosolyog.

-         -Mi járatban?

-         -Á semmi,hazahoztuk Anthonyt. – és ekkor egy meglepő arcot vátott és rámnézett.Az az arc mit akkor láttam,sokkolt.

40.fejezet (részlet)

Bella szemszög

Már milyen sok idő eltelt. 2110-ben járunk és semmi. Semmi érdekes nem történt unalmas kis életemben. A lányaim ritkán járnak haza és meg intézgetem a kis dolgaimat. Bár nem olyan érdekesek. Elena is csak csinálja a kis ügyes-bajait,nem foglalkozva a következményekkel. Hát igen, ő sosem változik. Egyszer viszont egy verőfényes reggelen szinte úgy pattantam ki az ágyból,mert egyszerűen volt egy megérzésem hogy valami közeleg.Nem tudtam megmondani ,hogy valami veszlyes vagy éppen kellemes,de ez az érzés nem hagyott nyugodni.

Carlise szemszög

Ezt nem hiszem el.Már 100 éve is van,hogy elhagyta Bellát,de még mindig itt ül a szobájában és szenved.

-Carlise,ne légy ilyen mogorva.-szólalt meg kedvesem,Esme.

-De hisz csak sajnáltatja magát,miközben nem is tudja az igazságot. - teljesen kiborít a gyerek. Komolyan,már megfordult a fejemben még az is hogy inkább hazaküldöm.De nem lehet az ap...

Hirtelen kopogás hallattszott a dolgozószobám ajtaja felől.

- Szabad!

-Carlise,valami nem hagy nyugodni. - Szólalt meg Edward.

-Mondjad! Tudod,hogy velem mindent megbeszélhetsz.

-Mi volt az az előbbi eszmefuttatásod amit nem fejeztél be mert én kopogtam?? - nézett rám kérdőn.

Edward szemszög

Hirtelen megváltozott apám. Nem értettem. Olyan mintha titkolni akarna előlem valamit. De nem lehet,biztos elmondaná.Láttam ahogyan vesz egy nagy levegőt és beszélni kezd:

-Edward, azt kell,hogy mondjam...

-Várj ne is folytasd.Tudom elkéne engednem őt,mert már biztos hogy nem él. De nem tudom. Annyira szeretem.

-Akkor miért hagytad el. Tudod Alice pont azért nem is beszél veled mert elhagytad.Lehet az lenne a legjobb ha elmennél.

-Mi? - teljesen kiakasztottak apám szavai. Méghogy elmenni? MEgőrűlt? Bár eléggé póker arcot vágott,igen komolyan gondolta szerintem.

-De veled megyünk.Tudnod kell az igazat.

-Miről beszélsz? Milyen igazat? - felgyulladt bennem valami szikra hogy talán él.De nem kergethetek hiú ábrándokat. Lehet rákéne kérdeznem?

-Fiam! Elmondok neked most valamit,jól FIGYELJ!

Star Treck

Sziasztok!

Egy kedves barátom most nyit majd blogot star treck témában. Ha van ismerősötök és érdeklik ezek a témák akkor bátran tudom ajánlani :D

Cím: http://startrek-csillagflotta.blogspot.hu/

39.fejezet

1918. 

Életem egyik legrosszabb éve. A szemem előtt lepörgött az egész életem – az a röpke 1918 év. Anthony a férjem,a népünk királya,a szívem alatt hordott gyermekeim apja – elfelejtette,hogy ki is ő. Vagyis ki vagyok én. Bár az orvos elmondása szerint nem emlékszik semmire.Teljesen kétségbe estem.Apánk is a kórházba sietett,hogy támaszom legyen bár neki se volt jobb. Mivel semmire sem emlékezett Anthony, még terápiákkal sem,ahogy telt a idő apám egyre türelmetlenebb lett és elszánta magát egy olyan döntésre amely kihat nem csak rá hanem az egész királyságra. A palotába hivatta Carlise-t.

-         -Aro!

-         -Carlise kérlek vedd oltalmad alá Anthony-t. Vidd el innen magaddal és neveld.Soha többé nem kell visszahoznod,feltéve ha bármi esélyt látsz arra ,hogy visszatérnek emlékei.

-         -Igenis,felség! – felelte.

-         -Rád leányom az a feladat vár ,hogy kormányozd a királyságot.

-         -Igen,apám! – ilyen üresség még sohasem volt még a szívemben.

Az én hibám.Ha nem veszekedtem volna Anthonyval a kocsiban akkor nincs a baleset és ő még mindig a király. De nem.Miért?Van két tökéltes lányunk ,de az utolsó szerinte selejtes.Kitagadta,mert ő orvoslásra adta a fejét. Hülye egy felfogás. Ha nincs Cora  meg az elképzelése és én a hisztimmel akkor még  régi lenne. De nem. Miért kellett ennek történnie? De nincs mit tenni,ami megtörtént az megtörtént.Tovább kell lépni.

6 hónappal később

A király feladatait teljesíteni nem egyszerű. Anthony anno mindig az asztal mögött ült. De ez már nincs. Már fél év is eltelt ,de még mindig olyan mintha tegnap lett volna.Emlékszem arra a pillanatra,mikor elhagyta a palota lépcsőit. Rám sem nézett ,el se köszönt,sőt még az apjától sem köszönt el. Kész ennyi volt a csodálatos házasságomnak. Anthony soha többé nem jön vissza. És ez elszomorított,sőt minden alkalommal sírok is miatta. Azóta olyan lettem mint egy zombi.Azóta a nap óta nem tudtam mosolyogni.

40 év múlva (1958.)

Csodálatos napra ébredtem. A lányok ma hazajönnek. Apám is rettentő izgatott. Nessi,a kiképzéséről tér vissza, Cora egy orvosi tovább képzéséről,míg Nessi ikertestvére - Alissha egy turnéról. Ő az egyetlen gyermekem ki az énektehetségemmel van megáldva.Nessi az apja és az én harcmodori tehetségeimet örökölte. Míg Cora azt az énünket amelyben lakozott egy pillanatnyi kis jóság is.

Már évek óta nem jártam lent a városban.Többek között azért is hogy Anthony régi haverjaival ne fussak össze,főleg Cullen- nel.Ő volt a legjobb barátja.

Azt hogy én miért nem könnyezek meg ennyi idő után a neve hallatán,annak köszönhetem,hogy a legerősebb vámpírok közé tartozom.Na jó,a legjobb vagyok.7-es szintű vámpír vagyok.Van egy olyan képességem amivel a fejem egy szegletébe képes vagyok azt az érzést amit Anthony iránt táplálok,elnyomjam oda. Gyakorlatilag megváltam az érzéstől.Így olyan mintha sohasem szerettem volna. Ahhoz ,hogy visszatérjen az érzés őt kell látnom hozzá személyesen és beszélnem kell vele – de csak akkor tér vissza ha ő mutatja az érzéseit irántam.De ez ugyebár sose következik be.

52 évvel később

Apámnak lett egy nagyon szellemes ötlete.Azt kívánta tőlünk,tőlem és ikertestvéremtől,hogy látogassuk meg Carlise-t.Vagyis váljon valamelyikünk halandóvá és épüljünk be a Forksi középiskolába és érje el egyikünk ,hogy Anthony szeressen belé,hátha eszébe jut bármi is.Ezzel az az egy gond volt,hogy nem a megfelelő ember ment el.Én nem voltam hajlandó a dologra,ezért tesómat küldte el. Mikor pár hónappal később kaptam egy levelet tőle,hogy:

Kedves Nővérkém!

Ez hihetetlen.Olyan boldog vagyok. Ennél szebb dolog még nem történt velem. Fölig szerelmes vagyok Edwardba. Régen nem ilyen volt. Most talpig úriember. Képzeld már meg volt az első csók köztünk. Elvitt vacsorázni, legtöbbször náluk vagyunk és imád a tesója Alice.A legjobb barátnők lettünk. Természetesen az egyik tesója Rosalie engem utál,de minden családba kell egy ilyen személy. – a levél olvasása közben gondoltam ,hogy ha én lennék ott akkor nem utálna Rosalie mert én is olyan utálatos vagyok,mint ő. –Képzeld testvérkém ennek ellenére nem emlékszik.De nem is baj.Ha jó sokáig kibírjuk akkor elfog venni és a nagy Anthony felesége lehetek aki sokszor akartam lenni. Úgy néz ki a te csillagod leáldozik és az enyém felemelkedik. Hurrá! Egyszer az életben engem lát szépnek és nem téged.

Üdvözlettel: A legdrágább húgod xoxo

Hát ez hihetetlen. Anthony számára mindig is én voltam a legszebb.Nem is értem. Azzal,hogy megcsókolta emlékeznie kellene.Na de mindegy is . Biztos hogy ez miatt nem húzom fel magam.Inkább érdekesnek találtam,hogy Anthony nem emlékezett,pedig kellett volna.Egy fél évvel később viszont újabb levelet kaptam húgomtól:

Kedves Bells!

Sajnos rossz hírt kell közölnöm. Edward semmit sem változott. Minden szemrebbenés nélkül elhagyott és elhagyta a várost. Azzal takarózott a szerencsétlen ,hogy az embereknek feltűnik hogy már nem öregednek. Úgyhogy elment és engem itt hagyott. Úgyhogy hazamegyek.Kérlek értesítsd apánkat érkezésemről. Körülbelül 2 hét múlva számítsatok érkezésemre. Szerintem csalódott lesz apánk,hogy nem sikerült a terve.

Üdvözlettel: Húgocskád :(

Ahogy végig olvastam a levelet kicsit kellemeset derültem.Nem gondolta komolyan Elena,hogy Anthony kitart mellette miközben olyan személyek jönnek be nekik akik olyanok mint én. Kissé erős személyiségek.

A következő pár sor évekkel későbbi elmélkedése Bellának.Lesz benne ismerős szövegrész.

2110.évet írunk és úgy telnek napjaim,mint eddig. Hát lenne mit mesélnem.Hát akkor hozzá is láthatnánk,mert van mit mesélnem. Dióhéjban a következők történtek.
1038-ban kiderültek dolgok rólam.Többek között az,hogy Alec mellett titkos kapcsolatot folytattam az öcsémmel – ami világosságra jutott. Sajnos akkor abban a szent pillanatban úgy éreztem,hogy el kell hagynom.El is hagytam.Aleccel maradtam,és egy évvel később megtartottuk az esküvőnket. Elmondhatom magamról,hogy bátor voltam.Anthony-val úgy összevesztem,hogy bevonult a hadseregbe és elhagyta a palotát. Máig él bennem az a súlyos mondat,mely elhagyta száját akkor: „Bell,nem gondoltam volna,hogy tényleg van még ezek után gyomrod ahhoz,hogy vele legyél. Elhagysz,mert úgy gondolod,hogy  ez a helyes.Pedig nem. Remélem,hogy belefulladsz a nyomorodba”

*Ez fájt.Nagyon is.Egy év kellett ahhoz,hogy felfogjam,nem tudok élni Anthony nélkül. Akkor az nap nagyon rosszul keltem. Minden este arról álmodtam,hogy életem szerelmével vagyok. De mikor felkeltem sajnos nem így volt. Elvégeztem az nap amit szoktam.Meg volt a ruhapróba,minden amire szügség volt. Mikor kerestem délután egy igen csinos nyakláncot amely nagyon ment volna a ruhámhoz, nem találtam. Még Anthonytól kaptam és nem találtam – nagyon ideges voltam. De szerencsémnek köszönhetően az egyik fiókban rábukkantam a levelekre.Azokra a levelekre melyeket az öcsém küldött a frontról. Sosem bontottam ki őket,csakis azért mert mérges voltam arra amit akkor mondott nekem. De most tanácstalanságomban nem tettem mást,mint,hogy felbontottam őket az elsővel kezdve. Mire a levelek végére értem órák teltek el és lassan idő volt. De valami visszatartott. Olyan titkokat tudtam meg,amiről azt hittem sose fogok hallani. Egyszer sem írtam vissza.Csalódást okoztam neki és most már feladta. Elfogadta,hogy nem megyek vissza hozzá. Én meg most készülöm a legnagyobb hülyeséget végrehajtani,mikor tudom,hogy van egy vámpír a földön aki életét adná azért ,hogy én élhessek. Ez az igazi szerelem. De valójában helyes amit teszek,mert az öcsém mondhat amit akar,mindig csak bántott.Kész.

Mivel dönteni nem tudtam,felöltöztem és elindultam a saját esküvőmre.

Éppen az oltár felé tartottam nagyban és azon merengtem,hogy mik törtétek velem.Eszembe jutott hogy Aleccel még azon is összevesztünk milyen tortánk legyen.A ruhámat saját magam ki sem választhattam,mert Alec ragaszkodott az elképzeléseihez. És belegondoltam,hogy sohasem tudta mondani,hogy fontos vagyok neki, vagy akár szeretne engem. Ekkor megvilágosodott bennem minden. Én azt akarom,hogy olyan ruhám legyen amilyet én akarok.Olyan színű ami nekem tetszik és nem a vőlegénynek. Olyan gyerekeket akarok,akik egy olyan férfira hasonlítanak akit én is szeretek. És az nem más volt mint Anthony. ­*

Igazából ez az emlék igen mély nyomot hagyott az életemben. 1000 évig éltem úgy valaki mellett,hogy azt hittem,vele fogom leélni az életem.De nem. Jött egy más valaki az életbe,akit tényleg az életemnél is jobban szerettem. Igazából 1039 után már simán mentek a dolgok.Anthony-val éltem együtt. Bár jól hangzik,mégse volt olyan. Anthony nem akármilyen herceg volt. Ő volt a trónörökös. Különböző kötelességeknek kellett megfelelnie,ebből kifolyólag velem nagyon sokszor összeveszett mert túlingerelték egy megbeszélésen. Ahogy teltek az évek keztem úgy éreztem ,hogy ő is meg én is várunk valamire. Igazából mindketten tudtuk mire várunk. Arra az időre mikor eljön az hogy őt királlyá koronázzák. De ez csak úgy valósulhat meg,ha elvesz egy hölgyet aki nemes. Valahogy úgy éreztem,hogy engem fog elvenni. De közben ott volt az is,hogy nincs is választási lehetősége,mert a törvény kimondja,hogy ha a tulajdon nővérétől elveszi azt ami nővé teszi el kell ,hogy vegye,akár tetszik akár nem.  Meg pluszba ott volt az is,hogy ezredfordulósak voltunk mind2en.

1077-ben el is jött hozzám és egy szép vacsora közben fél térdre ereszkedett és megkérte a kezem. Természetesen igent mondtam neki. Még abban az évben megesküdtünk és megélte azt a pillanatot milyen vagyok halandóként. A nászutat természetesen megtartottuk. A család sajnálatára nem jött össze gyerkőc. De majd valamikor biztosan lesz. És remélhetőleg egy fiú is összejön. Természetesen 1600-ban megint halandó voltam és akkor terhes lettem.Emlékszem,hogy örült neki. Főleg annak,hogy ikrek. Szerencsétlenségünkre két lány született. Reneesme és Alisha lett a nevük. Ahogy nőttek  a gyerek úgy fejlődtek olyan irányba ami a király szemszögéből nem volt valami megfelelő. Nessi az ikerhúgom saját fiával jött össze, Alisha pedig műkorcsolyázik versenyszerűen és nem tartózkodik a palotában már több 100 éve. Nessi még nálam is erősebb vámpír lehetne,mint én vagyok. De ő táncol. Nem balettozik mint én,hanem modern táncol. Állandóan turnézik. Az ő legnagyobb hibája,hogy őrülten szerelmes. Még mindig Anthony legjobb barátjába szerelmes, Kallen-be. Ahogy emlékszem….

*-Anya,miről beszélsz?

  - Arról kislányom,hogy idős hozzád. Kicsit viselkedhetnél felnőttesebben. Már nem vagy olyan pici.

- Te nem tudod mit érzek. Te nem is szereted aput.

-Honnan veszed ezt? Hm?

- Néztetek tükörbe? Mint két fadarab. Még egy ilyen férjet nem akarok,mint ő. Egem aztán nem fogtok kényszerházasságba lökni.

- Mond csak kislányom. Te ezt honnan veszed,hogy nem szeretem apádat? Te totál nem tudsz semmit sem róla és rólam. Mikor nem akkor érek hozzá amikor én akarok,hanem akkor mikor egy szobában egyedül vagyunk,mert az etikett nem engedi. Mikor ráse nézhetek addig míg ő maga engedélyt nem ad. Nem tudod kislányom miket csinált ő is meg én is míg apu volt a trónon.

- Ööööö…hát anya akkor is….

- Nincs apelláta. Nem találkozol vele azt kész.*

Amikor ez történt Nessi még pici volt. Talán lehetett 10-12 éves. Ami ez után történt az volt katasztrófa. Drága nagylányunk mikor betöltötte  16. életévét eléggé kiborult.

*Nessi szemszög:

A levéltárban kerestem egy papírt Kallenről,mikor egy olyan tekercs került a kezembe,aminek nem szabadott volna. A családunk volt rajta.

Ük papa,ük mama,déd papa,déd mama,nagy papa,nagy mama….de amit ez után láttam. Apa papája,aki az én nagypapám és anya apja ugyanaz az ember volt. Aro király anya és apa apukája. A lefurcsább az volt hogy anya anyukája is rajta volt a családfán,de Marcus feleségeként. Akkor most nekem 2 mamám van?

Ez lehetetlen. De ha egy az apjuk,akkor anya és apa testvérek. Ráadásul édestestvérek….ez undorító. Nyomban ott hagytam a tekercset és rohantam apához.

Mikor benyitottam pont ott volt anyu is. Teljesen elborult az agyam.

-hogy képzeltétek hogy soha nem fogom megtudni?

-Miről beszélsz kislányom?-szólalt meg apám.

Bella szemszög:

-         -Kislányom,baj van?

-         -Még kérdezed? mikor akartátok elmondani? még te mondtad hogy nem helyes,hogy érzek bármit egy olyan ember iránt akivel sok a korkülömbség? legszívesebben leköpnélek titeket.Főleg téged anyu.- mikor befejezte olyan rossz érzés kerített hatalmába,ami még eddig sosem. Elkeztek a könnyeim kifolyni.

-         -Na idefigyelj,kis csitri. Addig amíg én vagyok az apád nagyon gyorsan befognám. Mit képzelsz,hogy beszélsz vele? Mert nagyon is eltudom intézni,hogy a drágalátos szerelmedet soha többé ne lásd. – szólalt fel Anthony.

-         -Apa,mikor akartátok elmonani,hogy ti valójában testvérek vagytok? Undorító !

-         -Kislányom ez nem olyan egyszerű ahogy gondolod.-szólaltam meg.

-         -Igen? akkor világosíts fel kérlek.Ráérek.

-         -Apád 1000ban született utánam 1000 évvel. Én pont egyetemre készültem,mikor ők születtek. Nem is találkoztam vele addig míg kész felnőtt ember nem lett. Tudod,a nagyapád úgy intézte,hogy ne lássam felnőni. Ha nem látom felnőni akkor majd nem csak testvérként tekintek rá,hanem valami többnek fogom érezni. Tudtad hogy belém 1000 éven keresztül azt nevelték,hogy ha öcsém születik én a felesége leszek és szeretni fogom. Mikor apáddal előszőr találkoztam utáltam. Ő nem. Neki első látásra szerelem volt. Sajnos nekem is,csak nem akartam elfogadni,hogy szeretem,mert volt más akit szeressek.Apád belerontott egy olyan életembe,amről azt hittem tökéletes. Pedig nem.Hosszú évek leforgása volt az amit az imént egy tekercsre ráírva láttál,hogy testvérek: Isabella és Anthony….Igazából 1000-ed fordulósak vagyunk. Annak nem tudsz ellent mondani. ÉS szerintem imátkozz,hogy ha születik öcséd az nem 2600-ban fog megszületni mert akkor ugyan abba a hibába esel mint én.

-         -Nem is tudtam ezt. Nem is meséltétek.-ámuldozott Nessi.

-         -Ez akkor sem jogosít fel arra,hogy így beszélj az anyáddal.-szólalt fel férjem a védelmembe.

-         -Amúgy,ha érdekel odaadhatom a naplóim és megérted ezt az egészet és rájössz,hogy milyen hibákat csináltam,amit te ne tegyél meg.

-         -Köszönöm anyu.-azzal ellibegtünk együtt a szobám irányába.*

Friss :D

Sziasztok!

A következő fejezetek kicsit időben később játszanak,de mindenről tudni fogtok. Visszaemlékezésekkel karöltve,de mindenre fény derül. Remélem így is fog nektek tetszeni. A kövi beegyzésem hamarosan láthatjátok. Szntem még a mai nap folyamán. :D

By: Anonimus