38.Fejezet

Annyira hiányzik. El sem tudom hinni,hogy elment.Még el sem köszönt mikor elhagyta a palotát. Azóta nem találom magam.Senki nem ért meg. Mikor kiderültek dolgok sajnos eldobtam magamtól. Inkább Alecet választottam ő helyette. Bár ezen változtatni már nem tudok. Elment. Legszívesebben elsírnám magam,de nem lehet.Ma van a nagy nap Azt kívántam egyszer ,hogy bárcsak visszafordíthatnám az időt és másképp csinálnám – de ez kivitelezhetetlen.Egyszer egy okos ember azt mondta,hogy ami megtörtént azon úgysem tudunk változtatni – ha a világ a hátát mutatja neked akkor te is fordíts neki hátat. Hát lehet megfogadom. Kész. Hozzámegyek ahhoz a férfihoz aki mindig mellettem áll és gyerekeket szülök neki és ő lesz a mindenem…

Egyszer csak kopogtattak az ajtómon és…

-       -Bells, apukád hívat.

-       -Megyek.

Rohantam is le hozzá a trón terembe,de arra nem számítottam amit ott hallok.

-         -Kislányom, remélem nem okoz gondot majd a mai nap.

-         -Miért?Kéne? – tettem fel a kérdést cinikusan.

-         -Hát nem is tudom,mondjuk azért mert Anthony hazaérkezik az esküvődre. – és akkor valami elpattant.

-                     - Mi??

-         -Jól hallottad. Ha már őt eldobtad akkor legalább végig nézi ahogyan eldobod magadtól az életed. – mindig is jellemző volt apámra ez a negatívizmus.

-              -Ki kérem magamnak,nem dobo…de miért is érdekel ez téged? Te mindig is azt akartad ,hogy majd én Anthonyhoz menjek hozzá.

-         Szerencsétlenségemre nem igazán hallgattál rám miko…

-         -Igen? Egész életemben csakis úgy ugrándoztam ahogyan te fütyültél. Bocsáss meg ha most próbálnám élni a saját életem.

-         -Elfelejtesz egy igen fontos pontot az életedben. Elfelejted azt az óriási bélyegzett tetoválást a hátadon. Attól vagy az ami. Elfelejted ,hogy az a jel tett azzá ami vagy. Megtagadod magadtól azt ami lehetnél. Te az én lányom vagy,ergo az ország királynéje kéne hogy legyél. De nem. Miért nem? – ordította.

-         -Mért nem? Talán azért mert arra lettem nevelve hogy őt szeressem. Sose fogod megérteni,hogy én valakit saját ön akaratomból akarok valakit szeretni és nem azért mert te rám erőszakoltad egy fajta neveléssel,hanem én akarom megcsókolni vagy megfogni a kezét. Ezt az örömöt kinevelted belőlem mikor kiderült hogy az a sorsom hogy az ő felesége legyek és neki szülök gyereket és nem annak akit tényleg szerethetek vagy szeretni akarok. – ezzel megfordultam és kivonultam a teremből.

Nem értem miért kell állandóan felhúznia. Na sebaj. Gyorsan rohantam a dolgomra. Már csak azon kaptam magam ,hogy a ruha , a hajam és már minden kész volt. Egyetlen egy dologra nem készültem fel. Arra ,hogy férjhez menjek. Ebből kifolyólag nagyon ideges voltam. Egy időre félrevonultam és megpróbáltam bátorságot erőszakolni magamba. Hát kicsit nehéz volt,de sikerült.

Ahogy kiléptem a templom két oszlopban elhelyezett közötti folyosóra,meginogtam.Ahogyan elindultam úgy éreztem ,hogy hülyeséget készülök végrehajtani. Felnéztem és megláttam azt a rengeteg embert és megálltam.Végignéztem rajtuk és az első ember kit megláttam az az anyám és az apám volt. Azt a gyötrelmet egyik arcán sem láttam még soha.Ők tényleg azt akarják ,hogy boldog legyek? Miért nem vettem ezt eddig észre? Miért vagyok ilyen vak? NEM. Én akkor is férjhez megyek és megakarom mutatni Anthonynak,hogy igenis tudok nélküle élni. De kinek hazudok? Még magamnak is. De akkor ha szeret akkor miért ment el? És miért nem válaszolt egyik levelemre sem? Ha szeretne akkor válaszolt volna. ÁÁÁÁ nem tudom mit csináljak. Ezt sürgősen meg kell tudnom.

Már majdnem az oltárnál voltam,de ekkor megpillantottam őt.Anthony egyenesen rám nézett az első sorból és szenvedést láttam az arcán,majd idővel megvetést.Miért néz így? Talán ő is konstatálta,hogy tényleg borzalmas a ruhám? Ki vesz fel manapság az esküvőjére fekete ruhát? Bár szerintem nem ez árt a fejében elsősorban. Gyorsan el is vettem tekintetem róla és azonnal Alecre néztem.Rajta már a boldogságot láttam.Ő volt az egyetlen ember akinek ez volt az arcára írva.Még én sem voltam boldog,aki férjhez megy.És ekkor megvilágosodtam.Én nem akarok neki gyereket szülni és nem is akarok én örökké az övé lenni. Egy olyan emberé akarok lenni aki lehet ,hogy már nem is szeret.Miért is szeretne,hiszen elment és én meg nem őt válaszottam.

Mikor felsétáltam az oltárra,a pap már kezdte volna a szövegét,mint ahogy meg lett beszélve én elfordultam tőle és a vendégek felé fordultam.

-         -Én nem szeretem Alecet. – kezdtem. – Egyszer valamikor igen szerettem. Még gyermekkoromban szerettem belé. Olyan volt mint egy nagy bátty ami átalakult szerelembe. Imádtuk egymást egészen addig míg el nem értem életem 1000-redik évét. Akkor megszületett az öcsém és teljesen felfordult az akkori világom. Elmentem egyetemre elvégeztem és hazajöttem. És bekövetkezett egy olyan dolog az életembe amit egészen idáig próbáltam tagadni. Mikor hazajöttem akkor nem számítottam rá  ,hogy egy fiatal fess férfival fogok szembetalálkozni az öcsém képében. De az megtörtént. Anno mikor az öcséim megszülettek,akkor azért küldtek el messze tanulmányútra ,hogy ne legyek jelen az életükben,nehogy testvérként tekintsek rájuk.Hát ez tényleg így is történt. Ez alatt a 38 év alatt nem jöttem rá,de most már világosan látok. Te apám azért próbáltál mindenáron engem Anthony felé terelni,hogy elfogadjam azt ami vagyok. Egész életemet végigkísérte egy súlyos teher.Annak próbáltam ellenszegülni,miközben az vagyok én. – ekkor Alec felé fordultam. – Bocsáss meg szerelmem,de nem mehetek hozzád,mert létezik egy személy kit még nálad is jobban szeretek és ha meg kéne válnom tőle akkor az számomra az lenne a vég. Végre felfogtam,hogy én uralkodásra születtem és ha el is akarom azt érni akkor kapcsolatot kell létesítenem az öcsémmel. Nem kötelességből, hanem igazán szeretetből. – Alec megértően nézett rám és bólintott egyett.Ekkor Anthony felé fordultam és rámosolyogtam.Leléptem az oltárról és odaléptem hozzá.Rám nézett de nem mondott semmit. – Miért nem írtál? – már a könnyeimmel küszködve kérdeztem rá a dologra. 

               -Mert nem írtál. – ekkor megdöbbenve néztem Alecra.

     -Ne nézz így. Azt hittem el fogsz hagyni. – mondta magától értetődő módón. – ekkor vissza néztem Anthonyra.
         -Szeretlek.

-   -Én is szeretlek. – magához húzott és erősen ölelt. Innentől úgy gondoltam,hogy már semmi sem állhat az utunkba.Örökké az övé leszek és nem lesz semmi gond.De ezek akkor még igen reálisan hatottak rám,de ma 1918-ban már nem tűnt annak,mikor is olyan dolog történt amire soha nem számítottam.

Ülök egy kórház termében és hallgatom a pittyegést.Azon imádkozom,hogy csak hadja életben. Mozgást érzékeltem,azonnal felkeltem de ekkor egy időben azzal azt hittem el is ájulok ami meg is történt.Ránéztem Anthonyra ő is rám nézett és megszólalt:

-         -Te ki vagy?